Te és Én (MarcusandMartinus) łłłBefejezettłłł

ÚJRA ITT!!

Aztán teltek a hetek. De Martinussal egyáltalán nem bírtunk találkozni. Mind a kettőnknek egy csomó dolga volt. Amikor nekem jó lett volna egy idő pont, ő épp akkor elfoglalt volt. De ez fordítva is igaz. Már majd nem 2 hónapja nem láttam, és alig beszéltünk. Ezen a napon egy olyan döntést hoztam amit lehet hogy megbánok, de tudom hogy több milo lány között van napi szinten.És biztos vagyok abban hogy megtetszik neki egy kettő. És így hogy a távolság miatt nem tudunk találkozni. Talán jobb lenne külön folytatni. Vagy nem is tudom. Nagyon hiányzik. Lehet hogy akkor még jobban fog. Gőzöm sincs mit fogok csinálni. De térjünk rá a napjaimra. Mostanában minden hétvégén koncertekre járok, de van hogy hétköznap is, és ez miatt sokat hiányzok a suliból. Most is épp a suliból egy kávézóba tartok mivel találkozót beszéltem meg Márkkal, a menedzseremmel. Azért hogy újabb híreket közöljön velem. Pár perc múlva oda is értem, leültem mellé. Láttam hogy mozog a szája, de nem nagyon figyeltem rá. Állandóan azon járt a fejem hogy mit fogok csinálni. Csak mozgott a szája, megállás nélkül, őszintén nem is akartam figyelni. D ezt ő is észrevette.

-Figyelsz rám?-szólított fel

-Mi? ja persze-sunnyogtam

Látom hogy nem figyelsz, és ha nem figyelsz-a szavába vágtam

-Sosem lehetek olyan jó mint te-fejeztem be a mondatát.(Márkról tudni lehet hogy kicsit nagy az egoja)

-Na legalább tanultál valami érdekeset-Majd megint elkezdett valamit mondogatni, de a gondolataim az égben voltak. És még mindig Martinusról ábrándoztak. Kis idő után eldöntöttem hogy elmondom a gondolataimat Martinusnak. Na persze gőzöm sem volt hogyan, de belevágtam. Kár volt. Haza értem és felszaladtam a szobámba. Vettem egy nagy levegőt és már tárcsáztam is Martinust

-Szia-nyögtem ki

-Szia, miért ilyen a hangod? történt valami?-Kicsi időn át hallgattam

-Lehet hogy ezek után már nem fogod megkérdezni-

-Miről beszélsz? Megijesztesz-szomorodott a hangja

-Tudod gondolkodtam, nem jó ez így-nyögtem ki

-Mi?-érdeklődött

-Hát hogy együtt vagyunk, és még csak találkozni sem tudunk. Lehet hogy ez a döntés nagyon szarul esik majd mindkettőnknek de én már nem bírom-sóhajtottam

-Te...Te most szakítani akarsz?-akadt meg a hangja

-Nem szeretnék hidd el..Csak ez sok már nekem-próbáltam tartani magam de belül zokogtam

-pedig én ezt nagyon úgy veszem le. Figyelj Alexa..Én..én nem akarlak elvesíteni.. de lehet hogy igazad van-nyelt egyet. És ez volt az a mondat ami után köpni nyelni nem tudtam. Én akartam de ez a mondat az ő szájából megrázó volt. Ez a beslő zokogás, kifelé akart jönni, és sikert aratott. Nem bírtam megszólalni, úgyhogy csak annyit mondtam

-Ez nekem nem megy....Később hívlak-zokogtam. Letettem a telefonom. És egyre jobban kitört bennem a sírás. Akartam én ez? Nem vagyok normális. De talán már jobb lesz. Ez az este megváltoztatta az életemet. Múltak az évek a hónapok, és mi nem kerestük egymást. Mára már 18 lettem. Ami őszintén már egy nagy szám. Végre nagykorú. A közönségem, pedig egyre gyarapodott. És még a jogsit is megszereztem ebben a hónapban. A szüleim szerettek volna nekem venni egy autót de nem engedtem, saját magamnak akartam megvenni. Ami össze is jött jó sok spórolás árán. De megérte. Már a nyári szünetből is eltelt két hét. Ma Márkkal találkozom, egy gyors étteremben. Úgyhogy bepattantam a kocsimba és elindultam. Leparkoltam, és bementem. Akkor már Márk eszegetett. Nekem is rendelt hasábburgonyát. Ennek az elfogyasztása közben felvázolta a nyári tervet. Tudni illik hogy Márk mindig hátulról kezdi a listát tehát előszór még csak szeptembernél jártunk aztán egyre jobban közelítettünk a júliushoz. És akkor elkezdte azt a mondatot..