Se veled se nélküled? Van egyáltalán olyan? Van, a történet két főszereplője tökéletesen bemutatta ezt. Ti is szeretnétek a két Gunnarsen szomszédjában élni? Zárjátok ki a világot két percre, és éljétek bele magatokat a történetbe. Képzeljétek azt...
Hát úgy néz ki tőle nem fogom megtudni. De a neten tuti fent van. Egyből a laptopomhoz kaptam, majd azon bepötyögtem. A neveket pörgetve megakadt lélegzetem. Egy duón. Ami a szívemig hatott be. Csak az arcom elé kaptam. Szinte megdermedve, nagy szemekkel olvastam újra és újra, hátha csak félre olvastam. De nem. Pontosan az volt ott, mint elsőre. Nem akartam elhinni. Ennek tudatában, könnyek szöktek szemeimbe. Valami megmagyarázhatatlan történt velem akkor. Olyan érzések kavarogtak benne, amit leírni nem tudok. Egyszerre éreztem bizsergést a gyomromban, és félelmet a lelkemben. Nem voltam jól. Lehetetlen hogy egy név láttán, eltűnik az energia belőlem. De pedig igaz, így történt. Kopogást hallottam. Azonnal lecsaptam laptopom tetejét, nehogy rájöjjön valaki hogy tudom. A könnyimet pedig óvatosan letöröltem , mintha semmi nem történt volna. Majd az ajtóhoz szaladtam, mielőtt kinyitottam volna azt, kifújtam magam. Épp hogy csak kinyitottam, épp elég hogyha látom a személy arcát. Velem szemben egy elég fess ember foglalt helyet-
-Üdvözlöm-köszönt kellően
-Jó napot-köszöntem illedelmesen, legalábbis remélem hogy az voltam.
-Indulni kell a főpróbára. A menedzsere nemsokára érkezik magáért. Csak szólt hogy mondjam meg, készülődjön. Azt pedig külön kiemelte "De aztán lányosan"-én erre bólintottam, majd becsuktam az ajtót. A homlokomat fogtam- Remek még ez is. Mehetek egy csomó ember közé, na meg kamerák közé. Tök jó, komolyan. Na jó nem vagyok jó az iróniában. Nem akarok menni!!! De most már nincs vissza út. Itt vagyok Portugáliában, egy nappal az eurovízió előtt. Az egész ország bízik a sikeremben. Hát majd meglátjuk. De nyugi Alexa. Szép lassan, menjünk el készülődni. Ezzel a lendülettel, elcammogtam a bőröndömig, abból kikaptam egy fehér térdnél szakított, testhez simuló nadrágot. Egy kötött vajszínű pulóvert. Amelynek elől és hátul hosszított a szabása, a vállam pedig kilóg belőle. A nyakamra barna chóker nyaklánc került. Azt hiszem kihoztam magamból amit lehetett. Ezek mellé pedig felhúztam egy csak fehér színekben virító nike cipőt.
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
Most már csak lehuppantam a kanapéra, és vártam Márkot. Aki jó 10 percre meg is érkezett. Bezártam a lakást. Majd lesiettünk a bérelt kocsihoz. Ami pedig elvitt a stúdióhoz, ahol az egész rendezvény lesz. Mikor beértünk az épületbe, egy szervező lány letámadott. Vázolta a tervet, hogy én mikor és ki után jövök. Majd elkísért a többi fellépő közé. Ott aztán volt nyüzsgés. A franciákat képviselő korombeli lánnyal, könnyen megtaláltam a közös pontot. Nagyon jót beszélgettem vele. Meg tudtam beszélni hogy mennyire félek kiállni a színpadra. Akkor pedig egy hatalmas kő esett le a szívemről mikor elárulta hogy ő szintén így érez. Nagyon sokat nevettünk. Számot is cseréltünk. Majd hirtelen ajtó nyikorgást hallok. Oda kaptam a fejem, de csak egy pillanatra. Az épp elég volt. Hirtelen újra azt a bizsergető érzést éreztem a gyomromban, nyugalom Alexa ne törj össze. Erős vagy. Nyugodt vagy.Próbáltam bátorítani magam, majd hirtelen kifújtam a levegőt s megnyugodtam. Vissza néztem a bejártra. Akkor pedig vissza tért a bizsergés. Belépett rajta az a szervező lány aki engem is tájékoztatott, majd mögötte két barna szempár. A bőröm hirtelen libabőrös lett. Végig néztem rajtuk. Nevettek, biztos hozták a sajátos kis poénjaikat. Majd körül néztek. Mind a kettőnek levirult az arcáról a mosoly mikor megláttak. Pár percig csak néztek, majd Martinus alsó ajkát beszorítva kerülte ki a testévérét, elindult leülni a másik irányba. Marcus utána nézett, majd újra felém. "This is it!" "/ezaz"/ tátogat, izgatott arcal. Majd egy nagy mosolyt küldött felém. Amire én önkétlenül elmosolyodtam. Imádom amilyen hülye. Ő az aki örökké a legjobb barátom marad. Még ha nem is beszélek vele soha többet. Miért érzem úgy hogy azt sem úszom meg...?
