Te és Én (MarcusandMartinus) łłłBefejezettłłł

Azt hittem nem érzek irántad semmit..

Egészen a kijáratig követtek a rajongók. Egy pár lány nagyon rácuppant Alexre, mondjuk ez nem csoda. Hisz Alex nem csúnya. Mikor kiértünk, a testőreink egy kisebb autóbuszhoz irányítottak, majd abba beszálltunk. A fejhallgatómat hozzá csatlakoztattam a telefonomhoz, s a zenék el is indultak. És itt jött a bökkenő...Vagyis először azt hittem, majd megjött az eszem. Egy zene szólalt meg ami Martinus kedvenc száma, először megakadt a lélegzetem. Majd..jöttek a gondolatok..kit izgat ez a zene? Egyáltalán Martinus kit izgat? Meg a barátnője? Ezzel már húztam is a kukába a dalt, majd nyugodtan szólalt meg a következő hangzuhatag. Mikor megállt a sötétített ablakos furgon, kinyitották nekem az ajtót s kiszálltam. A szállásunkon lyukadtunk ki. Mint kiderült nekem külön szobám lesz. A portán azonnal lestoppoltam a legnagyobbat..ami egy lakosztály volt. A kulcskártyáját kikaptam a portás kezéből s már indultam  is a lifthez. Míg vártam annak megérkezésére, valaki betoppant s a portásnak esedezett

-Elnézést a rendetlenkedésért, meg fiatal-legyintett a kezével az ismerős alak. Mikor megláttam ezt a személyt széles mosoly ült ki az arcomra. Majd hirtelen felkiáltottam

-Márk!!!-sikoltoztam. Igen Márk volt az. Már meg kell ejtenem hiányzott. A kiáltásom után hátra nézett

-Igen? Ha nem látnád intézem az ügyeid-mutogatott, mintha olyan brutál komoly ügyféllel beszélne. Majd elmosolyodott s karjait széttárta. Ebből vettem a lapot. Elindultam felé s mikor közel értem hozzá szorosan megöleltem. 

-Megváltoztál-nevettem el magam. 

-Igen! Mert nem volt aki a turnéján belém küzdje a sok kaját-célzott ezzel rám. Jóval vékonyabb volt mint mikor utoljára láttam, kis vézna menedzser. Ami sosem volt. A következő 10 percben, a halban ültem egy fehér bőrfotelben, majd belehaltam a soknak tűnő várakozásba. Mikor végre Márknak sikerült elintéznie a sok sok papírt, felindulhattam a szobámba. Mikor az 5. Emeleten kiszálltam a liftből, valakinek neki szaladtam. A kezemből minden kiesett a kulcskártya, telefon még szerencse hogy nem tört össze. 

-basszus-hajoltam le a cuccaimért. A másik fél pedig a sajátjaiért. Mikor felnéztem kit láttam. Emma volt az...Na dehogy melyik a kettő közül? Ez könnyen kitalálható..hisz az egyik nincs itt, legalábbis vele nem találkoztam eddig. Martinus barátnője volt. Mind ketten felálltunk, s hallottam egy halk

-Sorry-szerűséget. Majd a lány szemei kikerekedni látszódtak.-Omg!!!- én csak felhúztam két szemöldököm, s elég furcsán néztem rá. Nem tudtam elképzelni mi lehet a baja-Oh, my God. You are that

-Nem olyan jó az angol nyelvtudásom, szóval inkább maradjunk a norvégnál-nevettem el magam, majd norvégul tanácsoltam használni  a nyelvet. 

-OH bocsi..De még mindig nem hiszem el hogy te vagy az-fogta meg az arcát

-És miért-pillantottam zavartan

-Mivel a kedvenc énekesem vagy! Minden zenédet tudom-mosolygott eszet vesztve. Király...egy rajongó..nem lesz nyugtom yess. Méghozzá Martinus barátnője..ez így ciki lesz. 

-Értem viszont most megyek-bólintottam, majd elhagytam a láthatárát. Épp akkor lépett ki a két szöszi, a mellettem elhelyezkedő ajtón, valamit nagyon nevettek. Mielőtt észre vettek volna a telefonom gyors a fülemhez kaptam, telefonálást színlelve. Nem akartam köszönni se beszélgetni, magyarul gagyogtam pár dolgot a készülékbe, hogy hihetőbb legyen. 

-Elmehetnél színésznek-szólalt meg egy magyar hang akcentussal. Én erre csak megálltam, nem fordultam hátra. Pedig tisztán tudtam hogy nekem mondta. De mégsem állhattam ott mint egy fadarab. Magam megerőltetve sóhajtottam fel, s hátrafordultam. Mikor ez megtörtént megláttam őt. Azt a jellegzetes kócos sötét szemöldököt. A csillogó barna szempárt. Amivel a tekintettem találkozott. Csak álltam szótlanul, ahogy ő is.