share • h.s • (Befejezett)

/ öt /

//lilo devlin//

Felegyenesedtem Harry öléből, majd Katie mellé csusszantam, aki csak kitárta a karjait, majd körém fonta azokat, amint mellette ültem, Harryvel szemben.

- Annyira aggódtam érted – suttogta a fülembe és még erősebben szorított magához.

- Tudod, hogy keményfából faragtak – suttogtam vissza, miközben egy apróbb mosoly csúszott az arcomra.

Miután elengedtük egymást, Katie megcsóválta a fejét és a kezem után nyúlt, majd megszorította azt, míg én a fejemet visszafordítottam Harry felé, arra viszont nem számítottam, hogy ő is engem nézett, így pontosan belebámulhattam zöld szemeibe.

- Jól vagy? – kérdezte végül, mire bólintottam egyet, majd fél szemmel Katiere sandítottam.

- És ti?

- Nekem csak pár karcolásom és kék foltom van, túlélem – szólalt fel mellettem Kat, mire bólintottam, majd újra Harryre vezettem a tekintetemet.

Aztán beugrott. Elmentünk Katievel valamilyen filmre, amiben ő is szerepelt. Azt hiszem valamilyen második világháborús film volt, de hogy mi volt a film címe, vagy Harry szerepe, arra már nem emlékszem.

- Mi az? – kérdezte, mire felkaptam a fejemet és újra a szemeibe néztem.

- Ne- ne haragudj, csak próbálok visszaemlékezni és... Bocs, csak beugrott, honnan ilyen ismerős az arcod – magyarázkodtam totál bénán, míg Harrynek egy halvány mosoly kúszott a szájára.

- Semmi baj. Biztosan nagyon rossz lehet, hogy nem emlékszel semmire. Pedig elég jól elbeszélgettünk.

- Oh, igen, mikor ebédelni mentünk. Még egy sütin is osztoztatok, mert neked mindenképpen kettőt kellett rendelned, és nem bírtad volna megenni – bökte meg az oldalamat Kat, mire megugrottam és összezavarodva néztem rá.

- Tényleg? – kérdeztem vissza.

- Aha – bólintott. – És telefonszámot is cseréltetek, mert azt beszéltük meg, hogy majd elmegyünk megnézni egy színdarabodat decemberben. Mármint, hogy a srácok is jönnek.

- Oh- várjunk csak, hol van a táskám? Nem próbáltatok meg telefonon segítséget kérni? – kezdtem forgatni a fejemet, de a sötétben nem láttam magunk körül sok mindent.

- Elvettek tőlünk mindent – szólalt fel Harry, a hangja hirtelen kicsit mélyebb volt, ami miatt a frászt hozta rám, de ezt igyekeztem nem kimutatni.

- Nagyon úgy tűnik, hogy nincs kiút, Lilo – suttogta Katie szomorúan, mire a torkom akaratlanul is összeszorult és félelem költözött belém.

- De biztos keresnek minket... Mármint, hogy a rendőrség. Nem sokára megfognak találni és akkor elfelejthetjük ezt az egészet.

- Bár úgy lenne... - suttogta Katie.

- Nem, Katie! Úgy is lesz! Mit gondolsz, hogy életünk végéig itt fogunk dekkolni? Beszélnünk kell valakivel! Az egyik emberrel, aki idehozott minket...

- Eszedbe ne jusson! – szakított félbe sziszegve Katie. – Nem most mondtuk el, hogy mi lett az emberrel, aki megpróbált kiszökni? Fejbe lőtték – suttogta, miközben kerekded orcáján könnycseppek gurultak végig. – Igazad van, majd a rendőrök megfognak minket találni... Csak ki kell várnunk.

- Lilo, nem kezdhetünk magán akciózásba, különben csak veszélybe sodorjuk magunkat – szólalt meg Harry, miközben kicsit előre dőlt, hogy közelebb legyen hozzánk a fejével.