share • h.s • (Befejezett)

/ huszonnégy /

//lilo devlin//

A mellkasom majd szét akart szakadni, és ezúttal a boldogság miatt és nem a gyász és a szomorúság játszott közre.

Harry úgy csókolt, mintha nem lenne holnap, a fejemben pedig szavai ismétlődtek újra meg újra. Tisztában voltam  vele, hogy szerelmes vagyok belé, mély érzések kötnek hozzá, amiket ha akarnék se tudnék megmagyarázni. És hát azt is tudtam, hogy ő is bír engem, különben miért viselné el idegesítő személyemet hónapokon keresztül magánál?

Arra viszont nem számítottam, hogy ő vallja be nekem először az érzelmeit. Azt hittem, hogy majd én leszek az, akinek véletlenül kicsúszik a száján, nem pedig fordítva. Ugyanakkor beszéltünk már róla, hogy mennyire komolyan gondoljuk a kapcsolatunkat, úgy hogy nem kellett volna meglepnie.

Mégis ott és akkor, a tengerparton ülve, meglepődött voltam. Persze nem sokáig, és nem hagytam, hogy észrevegye.

Kezemet az arcára csúsztattam, aztán megmozdultam és az ölébe vetettem magam, és lovagló ülésben ültem a combjaira. Közben egy percre sem szakadtam el tőle, hanem akaratosan csókoltam tovább finom ajkait, melyek most mangó ízűek voltak. Az ő kezei is a derekamra csusszantak és átkarolva azt még közelebb húzott magához, míg én még mindig az arcát fogtam közre.

Ajkaink cuppogtak, és elkellett húzódnom tőle egy nagyon kicsit, hogy azért még levegőt is kapjak. De nem hagytam neki sok időt, tovább csókoltam, úgy mintha az életem múlna rajta. Egyik kezem hátracsúszott a hajába, barna göndör tincsei közé csúsztatva a kezem, melyek most összetapadtak a tenger vizétől, hiszen nem volt ideje letusolni utánam a vacsora előtt. Gyanítom azért nem, mert ezt a randit rendezte el.

És emiatt megint úgy éreztem, mintha megfulladnék a szeretetétől, ezért muszáj volt elhúzódnom tőle, mert nem bírtam tovább, hogy ne tudjon róla, hogy ugyanannyira szeretem őt, mint ő engem, ha nem jobban.

- Ugye tudod, hogy én is szeretlek? – motyogtam a szájába, miközben az ujjaimmal megmarkoltam hajtincseit, és az ajkaimmal nem húzódtam el tőle, szóval folyamatos érintkezésben álltak. – Teljesen magadba bolondítottál, úgy hogy nem menekülsz előlem.

- Nem is akarok – mormogta vissza, aztán beszippantotta az alsó ajkamat, majd végigsimított rajta a nyelvével, én pedig boldogan csókoltam neki vissza.

Áramütésként ért, amint éreztem, hogyan keményedett meg alattam, hiszen pontosan a férfiasságán ültem. Mást sem szerettem volna, csak lecibálni a ruháit és örömet okozni neki, hogy megmutathassam, mennyire nagyon szeretem őt.

Jobb kezem arcáról vállára csúszott, megkapaszkodtam benne, amint megmozdítottam rajta a csípőmet, ő pedig rögtön egy apró kis nyögéssel az ajkaim közé válaszolt. A derekamra szorított a kezével, aztán a számba morgott, én pedig elmosolyodtam és lihegve húzódtam el tőle.

- Menjünk be – suttogtam mosolyogva, aztán elhúzódtam tőle annyira, hogy ráláthassak az arcára.

Szemei csukva voltak, az ajkai pedig duzzadtak, ami csak azt érte el, hogy megint rájuk cuppanjak. A számba sóhajtott, mikor újra megcsókoltam, ezzel egy időben pedig még a csípőm is akaratlanul megmozdult.

- Oké, menjünk – tolt el kicsit magától, mire egy kis kuncogás csúszott ki az ajkaim közül, aztán felálltam az öléből és a kezét elkapva őt is felhúztam.

Időközben a nap már teljesen lebukott és az ég alja vakító narancssárgán világított. Ahogy Harry is talpon volt, végignézett maga körül a pokrócon, mire én csak meghúztam a kezét és tettem pár lépést a homokban.