share • h.s • (Befejezett)

/ húsz /

//harry styles//

Órákat tölthettem bent a rendőrökkel a teremben, vagy csak talán nekem tűnt ilyen hosszúnak, de az biztos, hogy amint kiejtették a szájukon, hogy mehetek, már ott sem voltam.

Annak ellenére, hogy szabadulni akartam és fáradt voltam, örültem, amiért egyúttal már a hátam mögött tudhattam a vallomást, a rengeteg kérdést és a szörnyű emlékek felidézését.

A nyomozóktól tudtam meg szinte mindent. Hogy jelenleg Cipruson tartózkodunk, hogy szombat délelőtt van, hogy az FBI talált ránk a korai órákban és így tudtunk elmenekülni. Fogva tartóink menekülőre fogták, amint észrevették, hogy valami nincs rendben, de még így is sokukat eltudtak közülük fogni, és hogy az üldözés még mindig tart. Valószínűleg majd beazonosítanunk is kell őket, de arra egyelőre később kerül sor.

Mindezek mellett azt is megtudtam, mi is történt azon a bizonyos napon. A terroristák hátsó kijáratokon szivárogtak be az épületbe, és úgy jutottak előre a színpadhoz, meg a rajongókhoz. Azokon a személyeken kívül, akik velünk együtt tartózkodtak a pincében, többet nem raboltak el.

Három halott és öt sebesült. Két tizenhat éves lány és egy anyuka vesztette életét a koncertemen, a további öt sebesült már jól van és régen kikerültek a kórházból.

A koncerten is sikerült azokat a támadókat, akik erre a nyolc emberre lőttek, mind elfogniuk, a tárgyalásuk nem sokára lesz, és előre láthatólag egy életre börtönbe vonulnak.

Mikor kiértem a teremből a fejem kavargott, noha nem sokáig tudtam vele foglalkozni, hiszen Lilo is akkor jött, a velem szemben lévő teremből.

Szemei fel voltak duzzadva, és szomorúan csillogtak, mikor összetalálkozott a tekintetünk. Széttártam a karjaimat, míg ő közéjük bújt és szorosan átölelt. Szorítottam magamhoz apró termetét, államat megtámasztottam a feje búbján, míg ő az ő fejét a mellkasomba temette. Ujjaimmal fedetlen karját cirógattam, hajára puszikat nyomtam és bíztam benne, hogy jobban érzi majd magát ezután az ölelés után.

- Minden rendben? – motyogtam a hajába, közben pedig tudtam, hogy a kérdés egy totális hülyeség. Semmi sincs rendben. De majd lesz. Abban biztos vagyok.

- Hiányzik – suttogta, mire még jobban magamhoz szorítottam, aztán sóhajtottam egy nagyot és még egy puszit nyomtam a fejére.

- Tudom baby. Menjünk, és pihenjünk le, oké? Nem tudom te hogy vagy vele, de feltétlen szükségem van egy alapos zuhanyra, és egy kiadós alvásra.

- Menjünk – húzódott el tőlem, aztán szó nélkül nyúlt a kezem után, mire rögtön összefontam az ujjainkat és elindultunk a folyosón.

Az előcsarnokba visszaérkezve rögtön Martinba futottunk, mire a elkerekedett szemekkel meredtem rá és a számat elhúzva, az alsó ajkamba haraptam.

- Basszus Martin, ne haragudj, totál elfelejtkeztem rólad a kórházban!

- Nem gond pajtás, hiszen most úgyis találkoztunk, nem igaz? – mosolyodott el, aztán Lilora nézett és rögtön elkomorodott. – Őszinte részvétem, Lilo – mondta, mire Lil elengedte a kezem, majd Martin elé lépve átölelte őt.

- Köszönöm Martin.

- Héj, fel a fejjel nagylány, Katie és Dave biztosan pezsgőt bontottak odafent – mosolygott rá, amint eltolta őt magától és még Lilo arcára is kúszott egy halvány mosoly. – Nekünk is ezt kellene tennünk. Mielőtt még lelépünk innen, összefutunk mindenképpen jó?

- Rendben – bólintott Lilo. – A mi szobánk az ötödiken van, azt mondta apu. Huszonnyolcas, azt hiszem.

- Oké, megjegyeztem – bólintott Martin, aztán felém fordult. – Neked?