share • h.s • (Befejezett)

/ tizenhét /

//harry styles//

Lesokkolódtam. Fogalmam sem volt, hogy mit kellett volna mondanom, vagy csinálnom, nem tudtam, hogy be kellett volna –e ismernem, hogy én vagyok én, vagy tagadnom kellett volna.

A tag előttem, akinek a mondanivalójából egy betűt sem értettem, továbbra is csak méregetett, és szerintem azzal mindent elárulok, ha azt mondom, hogy a férfi kinézete, maga a kisugárzása rossz előérzést keltett bennem. Nem azt mondom, hogy ijesztő volt, de látszott rajta, ahogy a fél kezét a fegyverén tartotta, hogy olyan ember, aki nem habozza használni a pisztolyát. Hidegvérrel ölne meg, ha lenne rá oka, de lehet, csak úgy szórakozásból is ki fog nyiffantani.

Fél szemmel Liloékra néztem, és mikor összetalálkozott a tekintetünk, tudtam, mit kell tennem.

- Válaszolj! – förmedt rám a másik férfi, aki háttérben állt, és beszélte a nyelvünket.

- Nem uram, összetéveszt valakivel – feleltem, miközben a szemeibe pillantottam és próbáltam viszonylag higgadt maradni.

A hátborzongató pasas felé fordult és mondott neki valamit, amit nem értettünk. A pasi válaszolt neki, így hát a tolmács újra rám nézett.

- Mi a neved?

- Alex, uram – böktem ki az első nevet, ami az eszembe jutott. És végül is nem is volt akkora hülyeség, hiszen önmagam nem lehettem. Hát akkor leszek Alex.

A tolmács újra Hátborzongató felé fordult és elmotyogott neki valamit, mire Hátborzongató összeszűkített szemekkel kezdett mustrálni. Az összes hidegvéremet meg kellett őriznem, hogy higgadt maradjak és állni tudjam Hátborzongató tekintetét.

Végül mondott valamit, mire a tolmácsoló megint felénk fordult.

- Hol van Styles? Kivel tévesztettelek össze? Hol van ő? – akarta mindenképpen tudni, mire nyeltem egy nagyot és lázasan kutakodni kezdtem a fejemben. Most legyél okos, Harry. Úgy értem Alex.

- Őt már megölték, uram – válaszolta helyettem Lilo, mire ránéztem, aztán viszont rögtön vissza is a két férfire előttünk. – Szökni próbált – mondta még, mire a tolmács rögtön fordított is Hátborzongatónak.

Liloval megint összetalálkozott a tekintetünk, és mintha azt mondta volna, hogy csak folytassam, amit elkezdtem, és minden rendben lesz. Csupán egy pillantásával megtudott nyugtatni és megértette magát velem, nekem pedig fogalmam sem volt róla, hogy hogyan képes erre.

Hátborzongató morgott még valamit, majd sarkon fordult és mindhárom tag elhagyta a szobát. Ránk csapták az ajtót, majd még láncok zörgését is hallottuk kívülről, majd végleg csend lett.

- Miért akarták tudni, hogy ki vagy? – szólalt meg először Katie, míg én hátra dőltem a falnak és megkönnyebbülten lehunytam a szemeimet.

- Kettőt találhatsz – suttogta Lilo.

- De mi céljuk lett volna most hirtelen abból, ha tudják, hogy Harry, Harry?

- Fogalmam sincs. Talán csak kérni akartak volna valamit. Pénzt vagy ilyesmit – motyogtam.

- Nem hiába hazudtál nekik – Lilo komoly hangja miatt szinte rögtön felpattantak a szemeim és a fejemet felemelve néztem rá. – Jól tetted, hogy nem árultad el. Ki tudja, mit csináltak volna – nézett mélyen a szemeimbe, míg én végigfuttattam a nyelvemet kiszáradt alsó ajkamon és nyeltem egyet.

- Talán ránk találtak a rendőrök? És velük tárgyalnak? Lehet ezért kérdeztek utánad? – Katie kérdései félelmet keltettek bennem és hirtelen nem a saját életemért aggódtam tovább, hanem anyáékért.