share • h.s • (Befejezett)

/ epilógus /

//lilo devlin//

Az alsó ajkamat marcangolva ültem a kanapén és miközben a kezemet tördeltem az ölemben, nagy szemekkel az előttem rohangáló embereket figyeltem. Mindenkinek megvolt a feladata, amit igyekezett tökéletesen elvégezni, úgyhogy el sem mozdultam a kanapéról, nehogy bárkinek is az útjába kerüljek és akadályozzam valamiben.

Igazából egyáltalán nem akartam itt lenni, de Harry nem hagyott más választást. Én pedig az újdonság kedvéért, nem makacskodtam vele, hanem engedtem és beleegyeztem, hogy majd itt várok rá.

Annyi jó volt a dologban, hogy Anne és Gemma is mellettem foglaltak helyet, tehát nem voltam teljesen egyedül. Noha aligha váltottam velük pár szót azóta, mióta idehoztak minket. A gondolataim hangosabbak voltak, mint valaha, szomjas voltam, izzadt a tenyerem, de leginkább az idegszálaim álltak a szakadás szélén. Ami teljességgel nevetséges, hiszen nem is én lépek ma este a színpadra.

Az órát a falon figyelve számoltam, miközben a lábammal türelmetlenül dobogtam a padlón, a kis hang viszont elhalt abban a hangzavarban, ami körülöttünk uralkodott. Nem értettem, hogy mi tartott Harrynek ilyen sokáig, hiszen csak felöltözni ment el. Már kétszer is visszaérhetett volna azóta, és az, hogy még mindig nem volt itt, csak még idegesebbé tett.

Próbáltam fékezni a gondolataimat és a rosszakat egyszerűen csak kitörölni a fejemből, de nagyon nehezen ment. A vállaimat több kilós súly nyomta, a szívem a torkomban dobogott és legszívesebben egy vécécsésze fölé hajoltam volna, hogy kiadhassak magamból mindent és megkönnyebbüljek végre.

- Lilo, drágám – Anne kedves hangja csak sokára jutott el a fülemig, igazából arra kaptam csak fel a fejemet, mikor a kezét az enyémre csúsztatta, aztán cirógatni kezdte a fedetlen területet.

- T-tessék? – kérdeztem, és mikor szembetaláltam magam Anne és Gemma kedves mosolyával, megpróbáltam visszamosolyogni rájuk, de nem hiszem, hogy ment volna.

- Kérsz egy kis vizet? Gemma megy és hoz nekünk.

- Igen, persze, víz, az jó lesz – motyogtam kábán, aztán visszafordítottam a fejem az óra felé és idegesen állapítottam meg, hogy újabb perc telt el, Harry pedig még sehol sem volt.

Addig sem jött vissza, amíg Gemma távol volt és akkor sem volt még itt, mikor a nővére visszaért a vizekkel. A kezem remegett, ahogy kinyújtottam az üveg felé, emiatt pedig inkább csak gyorsan megmarkoltam a műanyagot és visszahúztam magamhoz, reménykedve benne, hogy Gemma nem vett észre semmit sem.

Sokat mondó tekintete viszont pont az ellenkezőjéről tanúsított.

- Lilo, szeretnéd, ha megkeresném Harryt? – kérdezte Gemma, miután váltottak egy pillantást az édesanyjával, aztán leguggolt elém, míg a kezét a térdemre helyezte és megszorította azt.

- Nem kell, jól vagyok – vágtam rá rögtön. – Nem kell, biztosan... sok dolga van és csak zavarnánk...

A torkomon akadtak a szavak, mikor az említett személy végre valahára átlépte a küszöböt és nekem ajándékozta egyik legédesebb mosolyát.

Gemma felállt előttem és oldalra állt, míg Harry elindult felénk a bordó ingjében és fekete nadrágjában, ami a lábaira feszült. Mikor megállt előttem, nyeltem egy nagyot, aztán összeszedtem minden erőmet és próbáltam olyan lazának tűnni, hogy Harry el is higgye, hogy nem idegeskedem.

- Csicsásabb nem volt? – kérdeztem az ingjére pillantva, mire elnevette magát és nekem is egy kis mosoly csúszott a számra.

- Mindig van csicsásabb – válaszolta vigyorogva, nekem pedig akaratlanul is kicsúszott a számon egy megkönnyebbült sóhaj.