Park Cho Rin régóta szerelmes, egy olyan emberbe, akit alig ismer.
De mi történik, ha megismeri?
Vajon akkor is szeretni fogja?
Viszonozzák e majd esetleges érzelmeit?
Ha igen, akkor együtt lehetnek e?
" A tiltott gyümölcsöt mindenki édesebbnek...
A sokkból csak a hazafelé vezető úton sikerült visszatérnem. Anya vezetett és énekelt a rádióval együtt, apa csendben olvasott. Chan Yeol és én, hátul ültünk. A lehető legtávolabb húzódtam tőle. Eléggé rám hozta a frászt. "Egy szót se, vagy megbánod." Folyton ez a mondat járt az eszemben. Kényelmetlenül éreztem magam mellette. Oh! Pedig mennyire odavoltam érte! Bármit megadtam volna, hogy csak mellettem üljön. Még most is, még most is megdobogtatja a szívem... "Fogd be, Cho Rin!" mondtam magamban. Nem. Kegyetlenül bánt velem. Nem érezhetek iránta semmit. Nem is ismerem. Félve felé pillantottam, és pont akkor ő is rám nézett. A tekintete rideg volt, de volt benne valami szomorú. A szemkontaktust ő szakította meg. Még kaptam egy lenéző pillantást, majd visszafodult az ablak felé. Nagyon elmélyültnek tűnt. Kiváncsi lennék rá, vajon mire gondolhat.
Chan Yeol szemszög:
Istenem! Miért pont ő? Annyira hasonlít rá...
Cho Rin szemszög:
A
mint hazaértünk, utam egyenesen a szobámba vezetett. Hanyattvágódtam az ágyamon, és kitartóan szemezni kezdtem a plafonnal. Annyi kérdés fogalmazódott meg bennem. Most akkor mi az igazi neve? Miért tett úgy, mintha nem ismernénk egymást? Muszáj választ kapnom a kérdéseimre. Hirtelen ötlettől vezérelve, felpattantam és megindultam a vendégszoba felé. Halk léptekkel siettem célomhoz, mivel a szüleim már biztosan aludtak. Alig hallhatóan érintettem az öklömet az ajtóhoz. Ő mégis meghalotta. "Ki az?" szólt ki bosszúsan. "Mr.Jung, illetve Chan Yeol... Cho Rin vagyok. Bemehetnék? " kérdeztem félénken. A lábaim remegtek, de muszáj volt válaszokat kapnom. "Mit akarsz? " az ajtó hirtelen kivágódott, és Chan Yeol ott állt előttem. FÉLMEZTELENÜL!!! Szemeimet azonnal lesütöttem és dadogni kezdtem. "Izé... Én csak, megakartam... " mondatomat nem tudtam befejezni, ugyanis berántott a szobába és hangos csattanással becsapta mögöttünk az ajtót. A falhoz nyomott, majd teljes testsúlyával rámnehezkedett. Szemeim az ijedségtől a kétszeresére nőttek. Úgy éreztem menten elsírom magam. "Ide figyelj te kis liba."kezdett bele kicsit sem kedvesen a mondandójába. "Senki sem tudhatja meg, hogy ismerjük egymást vagy, hogy tanítok. Ha eljár a szád..." Összekell szednem magam. Nem engedhetem meg, hogy így beszéljen velem. "Mert akkor mi lesz? Ha nem emlékeznél rá a szüleim házában vagy. Csak egy szavamba kerül és te repülsz. Egy újjal sem érhetsz hozzám. Nem veszek részt a hazugságaidban. Ne is álmodj róla." "Te kis... Ckh. Legyen te akartad." mondta, majd megragadta a csuklóm és szószerint kilökött az ajtón. Becsapta, én pedig összerezzentem. Aish! Lehet, hogy túl messzire mentem?
Másnap reggel kómásan battyogtam le a lépcsőn. Anya és Chan Yeol az asztalnál ültek és kávéztak. Az én kávém is az asztalon volt. "Jó reggelt kincsem." köszöntött anya. "Jó reggelt Cho Rin." köszöntött Chan Yeol is közömbösen, de mintha próbált volna elnyomni egy mosolyt. "Készítettem neked kávét! Remélem ízlik majd! " mondta. " Kö- Köszönöm."dadogtam, mivel nem tudtam hova tenni hirtelen jött kedvességet. Lehet, hogy mérgezett. Szépen lassan nyúltam érte. Nem robbant fel, amikor hozzá értem, szóval bomba nem volt benne. Megszagoltam, de nem harapta le semmi az orrom. Úgy ítéltem meg, hogy semmi veszélyes nincs benne/rajta, ezért nagyot kortyoltam belőle. Tévedtem. Erőlködnöm kellett, hogy ne köpjem Chan Yeol-ra, pedig megérdemelte volna. A kávéban cukor helyett, só volt. Valószínűleg látta az arckifejezésem, mert majdnem elnevette magát. "Jézusom! Cho Rin ugye véletlen sót raktam bele? Ne haragudj! " nézett rám tettetett megbánással, de azert a szája szélén ott bujkált a mosoly. Na jó! Ez mostmár háború Park Chan Yeol!
Nem sokkal később Chan Yeol a fürdő felé vette az irányt, de pechjére én gyorsabb voltam nála és még előtte becsusszantam az ajtón. "Hé! Te kis... " dörömbölt az ajtón. "Jaj! Ne haragudj nem vettelek észre! " kialtottam ki, majd kuncogni kezdtem. "Aish!"mondta, majd elment. Gyorsan kikerestem a számát az iskola honlapjáról és küldtem neki egy üzenetet és egy képet, amin próbáltam minél szomorúbb fejet vágni.
~Ne haragudj ❤~
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Szinte azonnal válaszolt.
~Csak gyere ki onnan! Én esküszöm kinyírlak! ~
Próbálkozz csak Park Chan Yeol. Próbálkozz. Ma kezdetétvette a mi háborúnk.
