Park Cho Rin régóta szerelmes, egy olyan emberbe, akit alig ismer.
De mi történik, ha megismeri?
Vajon akkor is szeretni fogja?
Viszonozzák e majd esetleges érzelmeit?
Ha igen, akkor együtt lehetnek e?
" A tiltott gyümölcsöt mindenki édesebbnek...
"Chan Yeol!" szólt apám a hátunk mögül. Yeol gyorsan letörölte a könnyeket az arcáról, de apám még így is ferde szemmel nézett rá, viszont nem szólt semmit. "Szia bátyám." köszönt. "Látom találkoztál Cho Rin gyermekeivel. Mutatkozzatok be srácok. Ő itt az öcsém." "Park Bo Yeol vagyok." "Park Seung Yeol vagyok." mondták kórusban. "Sziasztok." mosolygott rájuk melegen, szeretettel Chan Yeol. "Park Chan Yeol vagyok az a... Nagypapátok öccse." mondta. Szóval tényleg rájött. Gondolhattam volna, hogy nem hülye, és tudja, hogy nem fekszem csak úgy össze senkivel. Ők a mi közös gyerekeink.
Chan Yeol szemszöge:
Apa vagyok. Csodálatos érzés, viszont iszonyatosan dühös vagyok, hogy nem lehettem velük az első pillanattól. De megértettem Cho Rin-t is. Tudta, ha elmondja, akkor nem megyek el.
Cho Rin sokat változott. Egy gyönyörű, érett, felnőtt nő lett.
Cho Rin régen:
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Cho Rin most:
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Egészen estig a számomra kirendelt szobában ültem, és gondolkoztam.
Amint leszállt az éj, halkan bekopogtam Cho Rin szobájába. "Szabad." szólt ki. "Én vagyok az. Ők az én gyerekeim is, igaz?" kezdtem bele rögtön. "Igen." csak ennyit mondott, egyenesen a szemembe nézve. "Miért nem mondtad el?" "Mert, akkor maradtál volna. Tudjuk mind ketten, hogy ez így volt jó." sütötte le szemeit. "De erről jogom lett volna tudni!" akadtam ki. Lassan felkeltem és ki viharzottam a szobából. Már tudom mit fogok tenni.
