THE SECRET APPLE (Exo-Chanyeol ff.~)~befejezett

1. A vihar

A lelkemet is kifutottam, mire sikerült odaérnem a reptérre, hála a Szöuli forgalomnak.
Anya és apa közvetlenül a bejárat előtt álltak a hatalmas embertömegben, egy férfi társaságában. A féfi háttal állt nekem, de így  is volt benne valami ismerős, ami elsőre nem ugrott be.
Anya észrevett és heves integetésbe kezdett. Apa és a férfi is felfigyelt édesanyám reakciójára, ezért mindketten megfordultak. Először apa utána pedig...
Hát, hűha...
A férfi Mr.Jung volt.
A lábam azonnyomban földbe gyökerezett.
Nem lehet az a férfi a nagybátyám, akibe belevagyok zúgva!
Ez duplán rossz. Nem elég, hogy a tanárom, de még a nagybátyam is lenne?
A tekintetem találkozott Mr.Jung tekintetével.
Ugyanazt a kétségbeesést láttam a szemeiben, ami valószínűleg az enyemből is sugárzott.
De ő miért van kétségbeesve?
"Aish! Cho Rin ezt jól elszúrtad." mormogtam magamelé.
Anya szinte elkezdett rohanni felém. Őt apa követte közepes tempóban, Mr.Jung pedig kimért léptekkel közeledett szüleim mögött.
Nem tűnt túl boldognak, és valljukbe őszintén, én sem osztottam anyám lelkesedését.
Csak egyhelyben álltam és vártam, hogy ebből mi fog kisülni.
Anya majdnemhogy a karjaimba ugrott.
"Jaj drágám! Úgy hiányoztál!"ugrált magával rángatva engem is.
"Nah, Park Cho Min ne tapperolj már!" szóltam oda viccesen és én is megöleltem.
Apa nevetve nézte a jelenetet, Mr.Jung pedig egy pillantásra sem méltatott minket.
"Khm." köszörűlte meg édesapám a torkát "Cho Rin,
ő az öcsém Park Chan Yeol.
Chan Yeol, ő a lányom Park Cho Rin."
"Chan Yeol? De ő..."
"Örvendek a találkozásnak. " szakítottfélbe 'Mr.Jung'.
Felém nyújtotta a kezét, én pedig félve belecsúsztattam az enyémet.
Nem kellett volna.
Olyan erősen szorította meg a kezem, hogy éreztem, hogy recsegnek, ropognak a csontok a kézfejemben.
Próbáltam elhúzni, de ő nem engedte.
Belenéztem a szemeibe és csak úgy sugárzott belőlük a kegyetlenség.
Íriszeimbe könny szökött.
Erre már elengedte a kezem. Iszonyat gyorsan rántottam el a közeléből.
Amikor újra rámertem nézni, ő csak a fejét rázta.
Közben ajkai ezt formázták:"Egy szót se, vagy megbánod."
Pánik és félelem lett úrrá rajtam, de próbáltam leplezni az érzelmeimet, nehogy a szüleim észrevegyék.
Sikerült. Ők csak vidáman társalogtak, én pedig próbáltam nem újdonsült nagybátyám szemeibe nézni.
Összezavarodtam. A szívemben, és agyamban vihar dúlt.

Mi franc folyik itt?