THE SECRET APPLE (Exo-Chanyeol ff.~)~befejezett

5. Hye Soo

Cho Rin szemszög:

Egészen hazáig sírtam.
Hogy miért? Magam sem tudom.
Fájt,ahogy Chan Yeol beszél velem,és még mindig nem tudom miért hazudik mindenkinek.

A bejárati ajtó elé érve, megtöröltem az arcomat, és mosolyt erőltettem rá, ami inkabb tűnhetett vicsornak.
Amint beléptem az ajtón édesanyámmal találtam szembe magam, aki könnyes szemekkel nézett rám.
Úgy látszik ez ilyen könnyes nap.
"Hol voltál Cho Rin? Tudod, hogy aggódtam, amikor nem találtalak se téged, se Chan Yeolt itthon? Ráadásul egyikőtök sem volt hajlandó felvenni azt a francos telefont!" ölelt meg úgy, hogy szinte levegőt is alig kaptam.
"Ne haragudj anyu! Csak sétálni voltam, és a telefonom pedig itthon felejtettem." füllentettem.
Bár az mondjuk igaz volt,hogy a telefonomat itthon hagytam.
"Óh kincsem, többet ne forduljon elő. Legalább egy üzenetet hagyj az asztalon.
Jut eszembe, a nagybátyád hol van? " kérdezte.
"Ő, nem tudom." hazudtam ismét. "De nem haragszol anya, ha felmegyek a szobámba? Eléggé elfáradtam." végre valami igazságot is sikerült kinyögnöm.
"Nem. Menj csak, de a mai eset tényleg ne ismétlődjön meg többet!" emelte fel jobb mutató ujját.
"Értettem uram!" szalutáltam.
Anya erre kuncogni kezdett, majd egy legyintéssel utamra engedett.
Én kapva az alkalmon felsprinteltem a szobámba.

Egy jó hosszú fürdés, és pár sorozat rész után, szinte azonnal álomba zuhantam puha ágyikómban.

Ajtócsapódásra riadtam fel.
Azonnal ránéztem éjjeliszekrényemen levő rózsaszín órámra.
Hajnali kettőt mutatott.
A félelem úgy kúszott be a szívembe, mint egy giliszta.
Ki a franc lehet az ilyenkor?
Összeszedtem minden bátorságom és hangtalan osontam le a lépcsőn.
Leérve egy enyhén ittas Chan Yeol-al találtam szemben magam.
Olyan részeg volt, hogy nem tudott megállni a lábán sem, ezért lelkesen támasztotta a bejárati ajtót.
Amint meglátott lábai felmondták a szolgálatot és  szinte lecsúszott az ajtó mentén.
Azonnal odarohantam, és mellé guggoltam. Amíg én arról próbáltam meggyőződni, hogy nem esett semmi baja, addig ő értelmetlenül motyogott.
"Cho Rin... "
"Igen? " néztem rá kérdőn.
"Cho Rin, én nagyon... Hye Soo... Ő... Cho Rin... Hye Soo..." beszélt össze-vissza.
"Chan Yeol. Én ebből nem értek semmit. Ki az a Hye Soo?" tettem fel a kérdést.
"Ő a... Ő meghalt. A menyasszonyom meghalt." borult a vállamra és sírni kezdett.
A szám elé kaptam a keze.
Volt menyasszonya?
Ráadásul meghalt?
"Ó, Chan Yeol! Ne haragudj nem tudtam."mondtam, s közbe a hátat simogattam.
"Gyere felkísérlek a szobádba." próbáltam felhúzni.
Nagy nehezen feltápászkodott, majd bal karját vállamra helyezve, botladozva indultunk meg a szobája felé.

Félérvén rögtön az ágyra dőlt, de volt egy kis probléma.
Húzott magával engem is.
Valahogy először én kerültem az ágyra, ő pedig teljes test súlyával rám dőlt.
"Chan Yeol! Kellj fel! CHAN YEOL!!" szólongattam.
Semmi reakció.
Rúgtam, haraptam, karmoltam, ütöttem.
Még mindig semmi.
Elég kínos egy helyzet volt.
Vagy egy órán keresztül próbálkoztam, de semmit sem értem el.
És végül győzött a fáradtság.
Elaludtam Chan Yeol alatt.