Zene a mindenem...

🌸6.rész🌸

Kifutottam utána az udvarra. Ott ült egyedül a lépcsőn.
-Miért jöttél utánam?-mondta. De honnan tudta hogy jövök.
-Csak.-mondtam majd leültem mellé.
-Elmondod vagy elmegyek. Választhatsz.
-Ne menj. Tudod...nekem nehéz ilyenekről beszélnem, úgyhogy légy megértőbb kégyszi.-mondtam, majd majd meglöktem a vállát.
-Na....nem látod, hogy most vagyok túl egy szakításon, te meg már felakarsz vidítani?
-Nem nagyon látom hogy megviselt volna a dolog.-mondtam, majd felröhögött. Én csak egy icipicit mosolyodtam el. Brian nem is olyan, amilyennek hittem. Sokkal...jobb fej.
-Igaz...kérdezhetek valamit?-ajjajj, úgy érzem erre kénytelen leszek válaszolni.
-Talán. Ha az előzö kérdésre gondolsz, amit akkor tettél fel, mikor nekem ütköztél...
-Léci mond el! Nem mondom el senkinek.
-Kisujj eskü!-mondtam majd megráztuk egymás kisujját.
-Hosszú. Tudod, utálok az érzéseimről beszélni...szóval...
-ne parázz. Csak én vagyok itt meg te.-mondta majd megfogta bíztatóan a kezem, mire megjött egy kis önbizalmam és gyorsan 1 percben próbáltam neki elmondani mindent. És sikerült.
-Tudod, mikor odaértem, láttam ahogyan nevettek és jól szórakoztok, arra gondoltam, hogy én soha nem lehetek ilyen jó barátok között. Soha többé nem fogok lenni senkinek sem a barátja, sem...sem a barátnője. Eszembe jutottak a múltban történt dolgok és rájöttem, azok után senki se akar velem találkozni...és már régen abbahagytam az éneklést is. Az egyetlen dolgot, amiben éreztem, hogy jó vagyok, a rajzon kívül. De persze az éneklés volt az első...-sírtam el magam. Brian magához húzott és addig ölelt míg kisirtam magam. Erőt szedtem magamon és elhúzódtam.
-Nem is tudtam...Ennyire fájt?-kérdezte. Én nemtudtam megszólalni, ezért csak bólintottam.
-Köszi, hogy elmondtad. A titkod nálam jó helyen lesz.-mondta majd indulni készült. És végre sikerült megszólalnom.
-Figyu, csak azért jöttem, hogy ha akarsz...benne lehetsz a csapatunkba. Ha akarod.
-Öööö..oké.
-Holnap 4-kor John-nál tali. Camilla is ott lesz.
-Rendben...ott leszek.-majd felállt és visszament a suliba. Én még maradtam egy kicsit. Olyan jó érzés volt kiönteni valakinek a szívem. Remélem nem fogja tovább adni senkinek. Hirtelen leült valaki mellém. Bel volt az.
-Szia. Tudod, nem akartam hallgatózni, de..
-mindent hallottál.-fejeztem be én a mondatát. Ő erre csak bólintott.
-Ha akarod, segíthetek neked suli után. De csak akkor tudok segíteni, ha te is akarod. Egyedül nem fog menni. Érted?-kérdezte kedvesen.
Én bólintottam.
-Rendben. Akkor ma suli után az ének terembe?
-Csak mi ketten?
-Persze.
-Akkor igen.-mondtam majd felálltunk és bementünk.
-Mindent köszönök.-mondtam a tanárnőnek.
-Szivesen.-mondta majd elváltunk. Ő bement a tanáriba én pedig az órámra. A nap hátra lévő részében, semmi különös nem történt. Camillával beszéltünk a szünetekben. Najó...inkább ő beszélt.De én már megszoktam...Mikor akartam menni Bel-hez... Valaki leütött egy serpenyővel...legalábbis gondolom, hogy azzal, mert eléggé fájt...utána már semmi...elájultam...