Barátok örökké

9.fejezet

***Dorothy szemszöge***

Mikor a házba értem elkezdtem gondolkodni, hogy futni vagy a közeli erdőbe menjek sétálni. Végül a sétálás mellett döntöttem. Felvettem valami előjárós ruhát, plussz egy széldzsekit, mert nagyon fúj a szél, majd egy kis elemózsiát és vizet pakoltam egy hátitatyiba. 30 perc sétálás után oda is értem az erdőhöz. Persze egyből megcsapta az orromat a
virágok töménytelen illata.
Már vagy 1 órája sétáltam egyre beljebb, mikor már alig láttam, mivel a sűrű lombkorona nem engedte beszűrődni a napnak a sugarait. Próbáltam nézelődni, hogy mégis honnan, merről jöttem mikor egy vérfagyasztó hangot hallottam a hátam mögül. Olyan volt, mintha valaki vagy valami sikítana. Azt hittem ott halok meg, persze szokásomhoz híven a legeslegrosszabbra gondoltam. 1 percig nem mertem, nem bírtam megmoccanni, de még levegőt se vettem, annyira megijedtem. Már azt hittem hogy csak a csodálatra méltó képzelő erőm játszik velem, amikor újra meghallottam a hangot, de most már sokkal közelebbről. Ekkor már nem bírtam tovább tehetetlenül állni egy helyben, elkezdtem futni. Természetesen már úgy ismertem az erdő minden zegét-zugát (persze, ha egy erdőnek lehetnek porcikái) mint a tenyeremet. Így szerencsémre az 1 órás utat 10 perces futassal megtettem, de hazáig meg se álltam. Gyorsan bezárkóztam, majd vacogva a televízió elé kuporogtam.