Négy legjobb barátnő eltervezik, hogy tökéletes nyaruk lesz. Barátok, késő esti séták, stb... . De még ezt is tönkre tehetik a suli gonosz lányai. De Dorothyt ez sem akadályozhatja meg abban, hogy jól érzze magát ezen a nyáron...
A madarak csiripeltek, a méhecskék zümmögtek a bimbózó illatos virágok körül. Az udvarra tekintve rengeteg emlékem eszembe jut. Például, azt is ide sorolnám mikor... még régebben a volt szomszéd kisfiúval fociztam, és mindig a virágos kertecskébe röpült a labda. Az édesanyukám, pedig kiakadt, mert folyton legyúrta a virágokat a fránya játékszer. A sokadik eset után beállt a kerítés elé, és ő volt a mi kapusunk. Persze élveztük ezeket az "eseteket". Fhúha...mennyire sok év telt el azóta. Nagyjából egy 12-14 éve lehetett. Sajna már egy ideje nem hallottam a fiú felöl. Majd megkérdezem a szüleim, hátha emlékeznek még a teljes nevére.
-Drágám! Apáddal úgy döntöttünk elmondjuk... - persze, mint mindig most is becsempészte.
-Micsodát?! - néztem végig rajtuk fancsali képpel. Lehet...nem is a lányuk vagyok? Vagy ki tudja lehet elköltöznek.
-Már egy ideje tervezzük, hogy elmondjuk. A barátod például már tudja.
-Még te is?! Ugye nem fogtok elválni?!
-Dehogyis! Honnan jutott az eszedbe ilyen ostobaság? Emlékszel arra, hogy mikor, hogyan költözködtél be? Vagy bármi emléked a beköltözésről?
-Hát így, hogy említed, nem nagyon. Miért? Mi történt?
-Mikor beléptél a házba, mint a filmekben te is körbefordultál, majd a Jimmy karjaiba rohantál...
-De inkább a Jim jobban el tudná mondani.
-Nah... akkor folytassuk... - nézett rám a csokoládé barna szemeivel, és máris megszólalt az imádott mély hangján, amibe mindig beleremeg a szívem. - Mint anyukádék is mondták, te oda öttel hozzám és az orrod alatt elkezdted mormogni, hogy " Köszönöm ". Gyorsan megragadtad a kezem és kirohantunk, akarom mondani te szaladtál, engem csak húztál, vagy esetleg magaddal rángattál a hátsó kijáraton keresztül. A zölden színezett udvarra, ahol a virágok rózsaszín, piros, fehér, és még rengeteg szebbnél szebb színes ruhákba öltözött lágyszárú, nézett utánunk, mikor az erdő fele tartottál. Annyira izgatott voltál, hogy még a hátsó kiskaput se tudtad kinyitni. Segítettem, mire a nyikorgó tárgy rozsdás "lábaival" egyre jobban jött kifele. De még mielött elért volna téged, te kikerülted és futottál, egyből tovább, be a sűrű fa rengetegbe. Alig tudtam az tempót tartani veled. Majd azt vettem észre, hogy elvesztettelek. Egy kevéske idő után megtaláltalak, a földön feküdtél. Ki voltál terülve, egy hatalmas nagy fa tövében. Vérzett a homlokod. Biztos megbotlottál a földből kigyűrt kérget egyikében, majd beverted a fejed egy másik kéregben. Az eszméletedet vesztetted, felkaptalak és óvatosan, de mégis sietve rohantam vissza a házba a telefonért. Felhívtam a mentőket, és a szüleidet. A kórházban több napot kellett feküdnöd. Az orvosok azt mondták, hogy felléphet nálad az emlékezet kiesés, de nem hittem nekik. Két napon keresztül ültem az ágyadnál. Talán az 55. órában ültél fel az ágyadon egy kérdéssel, ami jogos volt. Hogy te hol vagy? Rám néztél, és kiakadtál, mert nem tudtad, hogy ki vagyok...
-Olyat biztosan nem csináltam! Pont rád nem emlékeznék...az fura lenne. - próbálom nem elhinni, hogy a hősöm esett volna ki a fejemből. Az nem lehet...
-De ez igaz, majd elkezdtél kiabálni, és hőbölögni, hogy még miért nem mentem ki. Mert hogy te nem ismersz. Suzanne és Christian a folyósóról berohanva kezdtek el téged nyugtatni. Rájuk természetesen emlékesztél. Mivel ez nagyon megviselt ott megbeszéltem a szüleiddel, hogy, amíg nem 100% hogy így marad az állapotod, hogy csak velem nincsenek emlékeid... tisztességes távolságból követlek minden nap. Talán egy hónapig ment ez így. Majd szóltam Christiannak hogy meg kellene újra próbálni, hátha visszatérnek. Amikor Suzannet felhívtad, majd megemlített engem a telefonban talán, akkor történt az, amit már elég régen vártunk.
-De akkor miért kérdezgettél annyit a buszon. Miért kérdezted meg, hogy miért költöztem el...stb.? - nem értem miért kérdezte. Már a válaszra nyitotta a száját a fiú, mikor anya közölte velem, hogy csak a biztonság kedvéért, és kíváncsi volt hogy te milyen szemszögben láttad eddig.
-Persze, most már értem. Ez kicsit rémísztően hangzott...
-Szerencsére minden visszaállt az eredeti kerék vágásba.
- Örülök, hogy ezt elmeséltétek nekem. Jó tudni most már, hogy miért volt mindig hiányérzetem. - még talán arról mesélhettem mi újság van a suliban, meg a környéken, haverok...amikor egy régen hallott hangot véltem felfedezni a levegőben. Hogy tudtam... végre ő is megérkezett.
-Doroty!!!
Bocsi, hogy ez most csak ilyen rövidke lett.
Kriszta
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
