Négy legjobb barátnő eltervezik, hogy tökéletes nyaruk lesz. Barátok, késő esti séták, stb... . De még ezt is tönkre tehetik a suli gonosz lányai. De Dorothyt ez sem akadályozhatja meg abban, hogy jól érzze magát ezen a nyáron...
Este, nem is tudom hogy mikor, de már nagyon késő lehetett, hogy Jimmy felöltözött és haza ment az anyjához. Én pedig beesetem az ágyikomba, ami még mindig ugyan olyan védelmet és nyugtató érzést adott, mint régen. De ez valamiért most másabb volt. Lehet mert mégis egy év után ez is idegen már? Olyan rossz, hogy megint több óra forgólódás után tudok, csak elaludni. Jó lenne, ha itt lenne Jimmy legalább még tudnánk egy picit nosztalgiázni, vagy egy jó kis filmet megnézni... vagy egyszerűen a környezetében lenni.
***Jimmy***
Végre sikerült! Végre nemcsak egy árnyék vagyok, vagy hogyan is kéne megfogalmaznom.
Minden azon az átkozott napon történt. A kórteremben, ahol nem ismert fel... azután mikor a szülei megkértek, hogy vigyázzak rá. És maximum egy utcányi legyen köztünk. Meg a többi kellemetlenség. DE egy, egyetlen egy eset nagyon megmaradt. Amikor a szokásos úton haladt a városszéle felé.Az volt az utolsó nap, hogy követtem. Utolsó eset. Látszódott a járásán, hogy zaklatott. Így visszagondolva lehet miattam... . Valamelyik sarkon elvesztettem, majd egy pillanattal később a mellettem tornyosuló oszlop mögül megjelent. Megrúgdosott, jó erősen, majd fölém hajolt, és a szemembe mondta, "-Hogyha jót akar magának, akkor elkerül. És hagyjon békén. ÖRÖKRE."- megfordult, majd elrohant, engem szanaszét hagyva a járdán. Akkor éreztem, úgy hogy soha de soha nem lesz újra a régi Dorothy. És még újra elcsábítani, se tudtam volna. De ma és tegnap. Nem is tudom talán az mikor rám kellett hogy keressen, és mikor ma újrapróbálkozni próbáltam a kezem és a hátsófertálya kapcsolatában. Valami megváltozott, mintha egy mesébe csöppentem volna és egy csillogó érzés fogott el.
-VÉGRE!!!! - hupsz ezt egy picit hangosan kiáltottam ki a fejemből, de meg kell hagyni jól esett.
-Jól van uram? - nézett fel rám egy picike kislány az anyukája mellöl. Felkaptam a kislányt megpörgettem egyszer a levegőben, majd az anyjára néztem, aki ha tudott volna nézésével gyilkolni, már rég megtette volna. A picilány örült ennek a meglepetésnek.
-Igen, fantasztikusan királykisasszony. - helyeztem vissza oda, ahonnan felkaptam. Az anyukája megnyugodt mikor újra a kezét fogta meg a kisleány. Hallottam egy pár méter múlva, hogy..
-Jól vagy bogaram? Ugye nem sérültél meg?
-Újraaaaa!!! - kiáltja a kislányka torkaszakadtábból, ahogyan csak bírja. Egy másodperccel később egy jó hosszú Je hallattszodott. Tényleg erről jut eszembe, egy újabb Dorothys történet. Úgy látszik ma Story-time van.
Amikor persze még ide járt, akkor. Mind a kettönk pont felváltva volt otthon. És akkor még nem nagyon volt köztünk semmi sem. Pedig én nekem már azon a bulin is nagyon bejött, de hát ő is egy kis hagyma. Mármint, nem büdös, hanem rétegenként kell meghódítani. De ha büdi is lenne akkor is ő csak is az enyém lenne.
A buli után elkértem a telefonszámát, majd egy hét múlva írtam is neki. Megkérdeztem, milyen napja volt. Persze fárasztó pedig ő csak otthon feküdt az ágyában 39 fokos lázzal. Abba a pár napban én voltam az, aki mosolyt csalt az arcára. Az egyik besúgómtól kikértem a lakcímét, és napokkal később egy táblacsokit és levelet dobtam be. A papíron meg csak egy találka helyet és egy időpontot hagytam. " POSTA SZERDA 4 ÓRA "
Ott voltam már három órakor, és meglepetésemre eljött. Egy fekete leggins, fehér póló, egy fekete nike-s hosszú a derekán lógva , fekete torna csuka és kiengedve a derékig érő barna selymes hajjal érkezett az épület elé.
-Szia! Valamiből gondoltam, hogy te vagy az. Köszi a csokit, finom volt. - annyira zavarban voltam, hogy rák vörös lettem szoli és a napsugarai nélkül. Egy fancsali mosolyt dobtam a lánynak. -Semmi szia, vagy mik-mak? Vagy valami?
-Nagyon sajnálom, csak nem gondoltam, hogy eljössz.
-Ja hogy így állunk, akkor most haza is mehetnék?
-Nem dehogyis. Szereted a fagyit? - tudom kicsit hülye kérdés, de mégis beszélgetnivaló téma, és még egy darabig biztos nem üt be a kínos csönd.
-Persze, de nem lenne pont a legjobb így a beteg létem után fagyizni.
-Ha nem eszed túl gyorsan akkor biztosan nem kapsz el újra valamit.
-Rendben. Amúgy miből jött az neked, hogy kihívsz?
-Gondoltam egy kevéske kikapcsoldás neked is jól esne. Meg egy kis friss levegő is. - tudtam, hogy valahol kilyukadunk.
-Melyikhez megyünk? Amelyik innen 2 utcányira van?
-Igen, az jó neked is?
-Uhum, szerintem az egész városból ott a legfinomabb. - szerintem is. A hüsítő megvétele után a város északi fele vettük az irányt. Meg tudtam róla az idő alatt, hogy szereti a citromosat és nutellásat együtt enni. Eredetileg nem ebbe a suliba szeretett volna a legjobban jönni, és hogy jó tanuló.
-Kimegyünk a patakhoz? - amikor ezt megkérdezte úgy éreztem ez valami jel. Mert a tervem az volt, hogy az erdőkezdeténél leülünk a patakhoz. Ott van egy kedvenc helyem, ahova ha rossz kedvem van mindig oda megyek ki. Reméltem, hogy tetszeni fog neki.
-Hova megyünk? Be az erdőbe? Ott ülünk le?
-Nem egy pillanat és meglátod. - ebben az időben szokott megfelelő szögben lenni a nap, így a patak legalja szabadszemmel is lehet látni annyira tiszta. Pár ágat arrébb tolva, kettőt-hármat lépve, már egy másik szemszögből lehetett ránézni. Partneremre tekintettem és az arcáról egy kellemes csalódás mutatkozott.
-Ez nem olyan amilyennek gondoltam, azt hittem, közelebb leszünk a vízhez. - jól gondolta, mivel kintről csak a nád látszik, meg néhány égig érő gizgaz, ami ezt a kis "szigetecskét" eltakarta. -Hogyan találtál rá?
-A haverokkal erre fele jöttünk, majd az egyik úgy gondolta viccels lenne megtanítani úszni. Meglökött, ők meg elfutottak.
-Jól tették. Még a végén nem találod meg.
Ültünk egymás mellett a fagyit nyalogatva. Talán egy 30 perccel később állt fel, hogy neki haza kell már mennie.
-Haza kísérhetlek?
-Örülnék neki. Ha gondolod ezt jövő héten is megcsinálhatnánk. Jó volt egy kicsit kimozdulni a négy fal rabságából.
-Majd még megbeszéljük. - a házuk elött még elkértem a telefonszámát, és hazafele vettem én is az utamat.
Ugyan itt sétáltam akkor is, csak akkor nagyobb volt a forgalom. Pedig ez a főút. Tényleg a fiú, aki belökött oda, az abba a suliba jár, ahova Dorothy is. Ha jól számolok, akkor most lesz majd végzős. Azta vele is már az általános óta nem is találkoztam. Lehet ismerik is egymást. Majd megkérdezem a Briantól.
Hazaérve egyszerüen bedöltem az ágyba és Dorotyn járt az eszem.
Kriszta
Oops! Questa immagine non segue le nostre linee guida sui contenuti. Per continuare la pubblicazione, provare a rimuoverlo o caricare un altro.
