Az öt körzet/Monsta X ff./ JAVÍTÁS ALATT

7.fejezet

Hyungwon POV

Fájdalom. Akkora, hogy ki se tudom nyitni a szemem, mert akkor csak jobban fáj.

Hallottam, hogy emberek suhannak el mellettem. Hallottam gép csipogásokat, később pedig egy fúró szerű hangot. Ez a hang után pedig egy borzalmas dolog következett.

Valaki, mintha azt a fúrót a koponyámhoz szorítaná, majd beindítja azt. Amennyi erőm volt, olyan hangosan ordítottam. Meglékelnek vagy mi?

Éreztem, ahogy a koponyámon egy lyuk keletkezik, én meg már bömböltem a fájdalomtól.

-Úristen! Felébredt! Hagyja abba! Most! Maga idióta! Magának kéne oda figyelni az altató adagolására! - Kiabált egy férfi torka szakadtából. Csak a hangokra próbáltam koncentrálni. Hogy van e ismerős a közelben, de csak ismeretlen emberek kiáltozásait hallottam magam körül.

Megpróbáltam felülni, de valaki visszanyomott.

-Wonnie. Maradj nyugton! Mindjárt vége... - Ez a hang már ismerős volt. Biztos, hogy hallottam már valahol...

-Ki.... Vagy...? - Kérdeztem erőtlenül.

-Hoseok. Shin Hoseok. Kérlek ne tedd ezt... Túl kell élned. A Roses-nak szüksége van rád. - Szóval Hoseok. Wonho~~ Mióta használod ezt a neved?

-Mmm....Wonho... Jó, hogy itt vagy. - Ez a mondatom után ismét elsötétült minden. Ismét nem éreztem fájdalmat. Csak a semmiség zárt magába, ahol szabadon lebegett vékony testem.

~Élet mentés😭~

Mikor kinyitottam a szemem fehérség vett körül. A fal, a padló, minden fehér volt. Idegesítő pittyogást jött a fejem mellől. Oldalra tekintettem és láttam, hogy valami hülye gépre kötöttek. Nyúltam volna a kapcsolóhoz, hogy ezt az őrületbe kergető zajt megszüntessem, de valaki elkapta a kezem.

-Te meg mit csinálsz? - Kérdezte mérgesen. Felnéztem arra a valakire, aki megállított tevékenységemben.

-Wonho~ Hagyjál! Csak szeretném leállítani ezt a szart.

-Miért? - Kérdezte értetlenül.

-Mert widegesít. Nagyon!

-Hyungwon. Erre szükség van. Szóval inkább hagyd a fenébe és figyelj rám! Mondanom kell valamit...

Azzal a tipikus értelmes fejemmel néztem Hoseokra. Vajon mit akarhat mondani, ami ekkora probléma?

-Tudom... Hogy ezt nehéz lesz feldolgoznod, de tudnod kell róla, hogy... - Hangja elcsuklott.

-Hogy? - Csend.- Wonho! Hogy?

-Hogy a körzet irányítói elvitették magukkal KunWoo-t.

Szemeim tányér nagyságúra kerekedtek. "Ezt, hogy merték megtenni?! Ez... Ez..." Bal szememből egy könnycsepp indult útnak. Erőszakosan letöröltem azt és mérgesen néztem fel Wonhóra.

-Ez, hogy történhetett? Hol voltál akkor, amikor jöttek érte? Miért nem mentetted meg? - Wonho csak elkeseredetten állt előttem. Nem tudott megszólalni. Nem akartam őt hibáztatni, de az öcsém nekem a világot jelenti és ha ő meghal, akkor én is.

Egy darabig néma csend vett körül minket, majd Hoseok végre összeszedte gondolatait, a szemeimbe nézett és belekezdett:

-Otthon voltál és én is ott voltam, mert hívtál. KunWoo akkor békésen aludt te meg én pedig terveket szőttünk. Hirtelen elkezdett fájni a fejed. Gyengén ereszkedtél le a padlóra és kezeidet a sajgó területre emelted. Elkezdtél ordítani, hogy "Nem bírom! Nem bírom!". Kipróbáltam mindent, hogy csillapítsam a fájdalmadat, de egyszerűen semmi nem hatott, ezért hívtam a mentőket. Ott ültem melletted a földön, te pedig kezdtél egyre rosszabbul lenni. KunWoo felkelt és amint meglátta, hogy mi van veled, egyenesen utasított, hogy kapjalak fel és hozzalak kórházba, mert mire a mentő ideér, addigra te meghalsz. Nem gondolkodtam... Csak cselekedtem, mert ezt éreztem helyesnek. Felvettelek és kirohantam veled a házból. Behoztalak ide és amint az orvosok elkezdtek kezelni, én visszarohantam a házhoz KunWoo-ért, de mikor oda értem, már hűlt helye volt. Fel-alá kerestem, de sehol nem találtam. Visszajöttem ide és amikor beléptem a bejáraton meg láttam őt, ahogy beviszik egy vizsgálóba... Sajnálom! Én megtettem mindent, de nem jól cselekedtem és most mindenki szenved!

Nem láttam mást Wonho arcán, mint fájdalmat. Tényleg nagyon bánja a dolgot. A pillanatnyi haragom már teljesen elszállt és helyét sajnálat vette át. Közöltem Wonho-val, hogy nem haragszom és, hogy ő megtett mindent, majd ő kiment kórházi szobámból, ezzel magamra hagyva gondolataimmal. "KunWoo itt van a kórházban és itt folynak a vizsgálatok. Ha ettől megmenteni már nem tudom, attól még lelki támaszt nyújthatok. Ahj... Miért kellett mindennek így alakulnia? Seo utál, Wonho retteg tőlem, a körzet pusztulóban, haldoklom és ami a legrosszabb, hogy az én gyengeségem miatt az öcsém nem úszta meg ezt az egészet."

Hirtelen arra kapom fel a fejem, hogy Min őrült módon szakítja fel a kórházi szobám ajtaját. Felém siet és pár centire tőlem megáll.

-Min... Te... - Nem tudtam befejezni kérdésemet, mert Seo megszakítja a köztünk lévő távolságot egy csók formájában. Annyira meglepődtem tettén, hogy eleinte nem is viszonoztam tettét, de miután visszatértem a földre egyik kezemmel átkarolom és visszacsókolok.

Levegő hiányban elválunk és egymásra pillantunk. Mélyen nézzül egymást, addig míg

By.:Honeybabbe

FONTOS!

Aki idáig elszenvedte magát, annak most mondom, hogy a drága wattpad úgy gondolta, hogy ez a sztori szar, ezért ennek a résznek a végéből kitörölt olyan 500 szót, amit nem tudom, hogy mikor fogok tudni pótolni.