Az öt körzet/Monsta X ff./ JAVÍTÁS ALATT

10.fejezet/Lezáró

MinSeo POV

Várok. Már egy éve várok. Minden nap reggel bejövök a kórházba, hátha felébredt már, de legtöbbször csak csalódás a vége.

Nagy nehezen, de egy évvel ezelőtt, azon a napom, mikor Hyungwon-t meglőtték, a körzetünk megnyerte a háborút. Az ellenséges négyes és hármas körzet csapatai kivonultak a körzetből. Kifizették a kártérítést ezzel mindent helyre hozva, vagyis... Majdnem mindent.

Wonnie azon a napom egy nagyon csúnya lövést kapott. Szerencsére időben jött hozzá akkor a segítség és túl élte, most viszont éppen zöldségesdit játszik a kórházban.

Igen, jól hallottátok. Kómába került és már egy éve csak fekszik és eszméletlen állapotba van. Nap, mint nap meglátogatom és kérdezgetem az orvosát, hogy mi van vele, van e esély arra, hogy felébred valaha, de a válasz mindig ugyan az: "Nem tudom".

Csak a remény maradt már nekem. Csak is az. "Kérlek Hyungwon kelj fel!". Ezzel a mondattal a fejemben tartok ma is a kórház felé.

Belépve a nagy fehér épültbe, a kórházi büfénél megpillantom Wonnie orvosát. Meglát ő is és egy hatalmas mosollyal az arcán közelít meg.

-Felkelt.

Csak ez egy szó kellett ahhoz, hogy én mostantól erre a napra ünnepnapként tekintsek.

Szemeimben már kezdtek gyűlni az örömkönnyek és úgy ugrottam az orvos nyakába és öleltem át ezt a "Szent" embert.

-Chang kisasszony, elég! - Nevet fel a doki. - Inkább menjen be hozzá.

-Oké. Oké. Már megyek is!

Rohanva indultam volna el Wonnie szobája felé, de az orvos elkapta a csuklóm. Megálltam és érdeklődve néztem végig az előttem álló emberen.

-Van valami, amit el kell mondanom Chae-val kapcsolatban...

-M..Mi az? - Remegett meg a hangom.

-Amikor behozták egy évvel ezelőtt, nem csak a szívébe hatoló golyót, hanem az agyát is helyre kellett hoznunk a betegsége miatt és ezért... Most nem emlékszik jó pár évére.

"Mi? Ezzel azt akarja mondani, hogy Hyungwon nem emlékszik rám?"

-Ne ijedjen meg ennyire Chang kisasszony, csak meséljen neki emlékeket és akkor szépen lassan emlékezni fog mindenre.

Egy halovány mosoly kíséretében váltam el az öreg úrtól és kezdtem el megközelíteni Wonnie szobáját. Kopogtam, majd bementem hozzá.

Ott ült az ágyán, tekintetét rám vezetve. Láthatóan nem ismert fel, mert semmiféle érdeklődést nem mutatott. Ez keserűséggel töltött el.

Oda húztam egy széket az ágyához és leültem vele szembe. Még mindig értetlenül nézett rám.

-Szia! Ismerlek?

Nem tudom, hogy milyen apropóból jött nekem az ötlet, de úgy éreztem, hogy én vagyok Wonnie életének megkeserítője. Ha felidézem neki a velem kapcsolatos emlékeit, akkor megint át fogja élni azokat a borzalmakat, amik vele történtek az én hibámból. Nem akartam, hogy szenvedjen, ezért azt találtam a legjobb megoldásnak, ha elfeledtetem magamat vele örökre...

-Nem. Nem hiszem, hogy ismer. Én csak a Fő ház egyik embere vagyok és onnan küldtek, hogy üdvözöljem ismét az élők körei közt és hogy gratuláljak, azért, hogy megmentette a körzetet. Maga rengeteget tett itt mindenkiért. Szóval... Gratulálok!

-Köszönöm! - Mosolyodott el. Vissza mosolyogtam, majd felálltam a székről és távoztam Wonnie életéből. Talán örökre...

Hyungwon elment az öcsével a legbiztonságosabb és legfejlettebb városba, én pedig itt maradtam. Csak úgy repültek az évek...