Az öt körzet/Monsta X ff./ JAVÍTÁS ALATT

8.fejezet

MinSeo POV

A dolgozók fel-alá, sikoltozva rohangáltak ide-oda a kórházban, menedéket vagy menekülési útvonalat keresve. Teljes volt a kétségbeesés. A bátrabbak segítő kezet nyújtottak a betegeknek.

Én még mindig Hyungwon kórtermében vagyok Wonnie-val, Kihyun-nal és az időközben ideért Wonhoval. Erősen szorítottam Hyungwon kezét félelmemben. A fejemet a szobában tartózkodók között kapkodtam, hátha valakinek van már valamilyen ötlete, de semmi.... Csak ijedt tekinteteket láttam magam körül. 

Éreztem, ahogy a pánik eluralkodik rajtam. Már-már csontroppantóan fogtam Hyungwon kezét.

-Seo... Semmi baj... Nyugalom... - Próbál nyugtatni Hyungwon, de jelenleg nem sokra megy vele. Igaz, sok háborút éltem már át, hiába vagyok 17, de ehhez foghatót még sose láttam. A háború, az háború, de a kórházakra mindig figyelnek. Igazságtalan egy olyan középületet támadni, amiben rengeteg beteg, gyenge ember van.

-Wonnie... Hogy nyugodhatnék meg, ha ezek már a kórházat sem kímélik? - Néztem ijedten Hyungwonra.

-Akkor is meg kell nyugodnod. 

-Nem! Nekem ez most nem megy. - Fakadtam ki.

-Min! Hyungwonnak igaza van! Higgadj le! - Kiált rám Kihyun. Meglepetten pillantok a Fő-re. Még soha nem beszélt így velem. " Talán tényleg nagy hülyeséget csinálok azzal, ha elborulok..." - Ne nézz így! Tudod jól, hogy az a helyes, ha lenyugszol...

Nyeltem egy nagyot és Wonnie-ra néztem. Ő csak csillapítólag kacsintott egyet, majd Kihyunra vezette tekintetét.

-Fő! Össze kell dolgoznunk. Van valami terve?

-Nincs. Magának?

-Nincs. Wonho?

Wonho mindig is egy bölcs ember volt, annak ellenére is, hogy sokszor nem tudta higgadtan kezelni a dolgokat. Hyungwon ezt jól tudta... Ezért kért, majdnem, hogy mindig tőle tanácsokat.

-Nos... Mindenképp ki kell jutnunk és el kell érnünk a körzet katonai bázisára úgy, hogy közben amennyi embert csak tudunk megmentünk.

-És ezt, hogy fogjuk megvalósítani?

-Soha nem gondoltam volna, hogy valaha ilyet fogok mondani neked Hyungwon, de.... Futunk. Nincs más választás.

-Értem. Jelen esetben nekem ez is megteszi. Maga Kihyun, mit gondol erről?

Kihyun válaszképp csak bólintott egyet, majd felkészült a kitörésre. Wonho is úgy tett, mint a Fő. Wonnie gyorsan felkapta magára azt a tipikus bevetésekre való ruháját és már ő is indult volna Wonho-ékhoz, ha én nem állítom meg.

-Seo. Erre most nem érünk rá! Mennünk kell! - Súgta oda nekem.

-Tudom... Csak... Egy búcsúcsókot szerettem volna, mert... - Nem hagyta, hogy befejezzem mondandóm, már ajkaimat falta. Gyorsan viszonoztam a hirtelen jött csókot, aztán megszorítottuk egymás kezét és így, el indultunk a szoba ajtóban álló, másik két taghoz.

-Kész vagytok? - Tette fel kérdését Wonho mielőtt kirontott volna. Sorba jöttek a válaszok, majd lenyomta a kilincset és neki indult. Egy utolsót pillantottam még Wonnie-ra...

-Ég veled...

-Veled is...

Nagy nehezen levergődtünk a legalsó szintre. Borzalmas jelenetek zajlódtak le körülöttünk. Egy anya épp a halott fiát siratta. Egy kis lány az anyukája vérében feküdve halt meg abba a pillanatban.