Az Elfeledett Erők... 4.rész - Zuhanás A Sötétségbe

18.fejezet-Szívbe mélyedő sebek...

Miután elmentünk Dumbledore holttestétől, én azonnal Sofi szobájába mentem. Meg kell néznem hogy jól van-e.

-Sofi!-berontottam a szobájába, ahol a kislányok még javában ébren voltak.

-Szia Bogi!

-Jól vagy? Nem esett bajod?

-Nem. Bogi...Részvétem.

-Mi?

-Hallottuk mi történt Dumbledore-al...és láttam mi volt Draco-val.-Erre a szavára egy könnycsepp bújt ki a szememből.

-Rendben. Köszi.

-És most mi lesz?

-Nem tudom. Dumbledore azt mondta hogy el kell mennem Magyarországra, de én segíteni akarok Harrynek Horcruxokat keresni. Mindegy. Még aludjunk rá egyet. A lényeg hogy te biztonságban legyél. Megígértem anyukádnak hogy vigyázok rád. Azt is fogom tenni.-Egy kis könny cseppet kettő követett, magyarul elsírtam magam. A fájdalom ami mardossa a szívem nem hagy nyugodni.

-Köszönöm. Te jól vagy?

-Nem.-Szabadon engedve könnyeimet, átöleltem Sofit.-Bocsássatok meg.-Kiszaladtam a szobájukból és ahelyett hogy a saját szobámba mentem volna, lefutottam az akkor üres udvarra és leültem annak a fának a tövébe, ahol harmadikban Dracoval verekedtem. Kitörtek belőlem az érzelmek. Zokogás közben látomásom támadt.

Az ominózus verekedés harmadikban...Amikor elraboltak a Mardekárosok...Pillanatok a múltból amiket most leginkább elfelejtenék. Borzalmasan hiányzik. Épp elég fájdalom hogy Dumbledore meghalt...De hogy Draco ölte meg...Most olyan szívesen átölelném. Amikor megérzem az illatát a szívem megnyugszik és melegség önti el a lelkem. De most...Most minden hideg...Igaza van Dumbledore-nak. El kell mennem. De egyszerűen nem tudok. Nem tudom itt hagyni se a Roxfortot se Harry-éket. Bárcsak eltűnhetnék. Bárcsak itt hagyhatnám ezt az elmebajt és...Már megfordult a fejemben hogy jobb lenne ha...Nem...Szükségük van rám.

Kb hajnal volt amikor elállt a sírásom. Felmentem a szobámba és nehezen de elaludtam.

Szomorúságtól üres a Roxfort újra üvegezett nagyterme. Reggel az igazgatói irodába lépve, Harryvel végig néztük a régi igazgatók portréin, Dumbledore rendezett asztalán, ahol megivásra, megírásra immár örökké várhat az otthagyott ital és megkezdett levélpapír és tintás toll. Dumbledore pálcáját már soha többé nem fogják használni, akárcsak szemüvegét. Szomorú erre gondolni, de visszaemlékezve a sok dologra amit úgy tanított meg hogy nem is tudtunk róla enyhíti a fájdalmat amit Harryvel érzünk.

-Potter, Wood! Hogyha a történtek után szükségük lenne valakire akitől tanácsot kérhetnek...-Mcgalagony lépett az igazgatóiba, de Harryvel elsétáltunk mellette.-Tudniuk kell hogy Albus Dumbledore nagyon szerette és féltette magukat.-Harryvel felnéztünk az igazgató úr portréjára, amin kedvesen nézett le az öreg barátunk festett arca.

Szó nélkül mentünk ki az igazgatóiból. Felérve a klub helységbe kettéváltak az útjaink, ugyanis Harry a fiúk hálókörlete felé ment, én pedig a lányoké felé. Az év végéhez érve elkezdtünk összepakolni. Ám én nem a Roxforti ládámba raktam ruháim, hanem egy sporttáskába, és akkor is csak a mugli ruháim. Ekkor egy ismerős nyüszítést hallottam a lábamnál.

-Szia Tapmancs!-A kutyuskámnak mintha bűntudata lenne-Nem te tehetsz róla. És nem is Draco. Rossz útra lépett és ezzel összetörte a szívem.

Miközben a legkissebb csecsebecsét is összeraktam az ágyamra hogy onnan tehessem át a táskámba, 'Lis lépett be az eddig üres szobába.

-Szia.-'Lis szomorúan ült le az ágyamra.