Az Elfeledett Erők... 4.rész - Zuhanás A Sötétségbe

21.fejezet-Újra itthon

Kora reggel van. A pirkadat narancssárgás fényt von a horizontra. A szépséges színekben játszó nap árnyékot von a szomorú, fekete ruhába öltözött varázslókra és boszorkányokra. A sötét tó egyik kis part közeli szigetén eddig csak néhány fa állt, ami ma megváltozott. A nagy, fehér kő sír körül rajtam és Harry-n kívül Roxforti tanárok, minisztériumi dolgozók, a főnix rendjének tagjai és öreg varázslók is állnak. A sziget körül, a parton hatalmas tömeg van. Roxforti diákok, kentaurok és a vízben még a kákalagok is tiszteletüket teszik. Hagrid kézben hozza a varázslót aki miatt itt állunk és óvatosan a kő sírba fekteti. Jó pár varázsló és boszorkány beszéde után Harry és én léptem a holttesthez. Unokatestvérem a Pálcák Urát gazdája kezébe tette, hogy örökké birtokosa kezében nyugodjon és szólt is pár szót. Én nem tudtam megszólalni. Csak néztem az ősz szakállát, a lecsukódott szemét...Nem tudtam sírni. Mióta nem csak a szüleim, de még Ő és Draco is lelépett az életemből...Mióta mindent ami a múltam jelképezi ott hagytam a Festő képe mögött, azóta képtelen vagyok rá. Annyi mindenen átmentem...Annyi szenvedésen...Nem tudok sírni. Nem jön ki könny a szememen többé. Megszabadultam a múlttól. Amint átlépem Anglia határát...Bridgette Wood meghal. Minden ami voltam...Minden aki voltam...Vége.

 Mcgalagony egy pálca intéssel lezárta a sírt egy kő tömbbel. Egy idő után szépen lassan elszállingózott a tömeg. A diákok és tanárok visszamentek az iskolába, a számomra nagyrészt ismeretlen varázslók haza hoppanáltak, a kentaurok és kákalagok mentek dolgukra és Hagrid is elment. Már csak én, Harry és Mcgalagony állunk a szigeten.

-Potter, Wood. Ideje lenne lassan menniük.-Mondta a tanár nő.

-Menj csak Harry. Én még maradok egy kicsit.-Nem tudom hogy sikerült rávennem Harry-t, de beszállt egy csónakba és elment.

-Ms.Wood. Tudnia kell hogy igaz nem volt olyan kapcsolatban vele mint Mr.Potter...Albus Dumbledore mindig is óvta magát. Ő tudta hogy ki...illetve hogy mi maga. És a kezdetektől fogva szerette magát. Mintha csak a saját gyermeke...vagy unokája lett volna. Akár csak Pottert. Tudja...Dumbledore professzor a szüleinek nagyon közeli barátja volt. Bridgette...

-Ne hívjon így. Bridgette nincs többé. És soha nem is volt. Nem vagyok Bridgette. Már egy új ember vagyok.

-Nos...Minden esetre ha szüksége van valamire csak szóljon. Szívesen segítek akár az anyagi háttérben is.

-Köszönöm. Nem jövök vissza ide jövőre tanár nő. Dumbledore azt mondta menjek haza és maradjak ott amíg szükség nem lesz rám. Megígértem neki. Így is teszek. De ha baj van visszajövök. Ha kellenék én mindig itt leszek az iskolának.-Elugrottam és egyenesen a Griffendéles szobámba mentem.

A legapróbb dolgot is összepakoltam ami a szobában volt és becsomagoltam mindent a sporttáskámba. 'Lis ugyanígy tett, majd később ellenőriztem hogy Sofi is készen áll-e az indulásra. Holnap megy a vonat és aztán Londonból azonnal indulunk Magyarországra. Délután utoljára végig jártam a kastélyt, és elköszöntem a barátaimtól. Mindenkinek elmondtam, ha baj van mindenkit szívesen látok a Pilisi házban. Legalább legyen valami értelme annak hogy van ez a ház. Este nem nagyon tudtam aludni. Egész éjjel a Griffendél torony csúcsán voltam, néztem a tájat és azon gondolkodtam miért pont én. Miért pont én vagyok a kiválasztott? Miért pont én vagyok táltos? Miért vagyok pont ÉN varázsló? Miért nem tengethettem volna tovább teljesen átlagos mugli életem amit 11 éves koromig éltem? Miért kaptam meg a levelet? Miért pont Én?

Hogy megbántam-e hogy varázsló lettem? Hogy elmentem a Roxfortba? Hogy táltos vagyok? Nem. Olyan életem lett ami mugliként sose lett volna. Az egyszerű emberek között sose találtam a helyem. A sebhelyen miatt is sokkal nehezebb volt beilleszkedni. Régen valahogy mindig is éreztem hogy nem vagyok átlagos. Most pedig vissza kell mennem. A hétköznapi emberek életét tettetve, miközben életem legfontosabb összecsapására készülök. Régen minden olyan könnyű volt. Miért? Miért nem avatkoztam közbe AZON A NAPON. Amikor Voldemort visszatért. Éreztem hogy baj van, és ha hamarabb odamegyek meg tudom akadályozni hogy visszatérjen. Minden az én hibám. Sokkal könnyebb lenne. Igen. Annyira könnyű lenne. A gravitációra bízni magam. Csak felállok, hátradőlök és a fizika megoldja a többit. Ez lenne a könnyű út. De lassan a könnyű út elválik a helyes úttól. Miket beszélek. Már rég elvált egymástól a kettő.

Aznap este nem aludtam. Kivártam a pirkadatot és csak akkor mentem vissza a szobámba mikor a nap már nem vont rózsaszínt átmenetet a hegyek mögé. Lementünk a lányokkal reggelizni, felpakoltuk a csomagjainkat a vonatra és az már zakatolt is London felé. Ott már nagyon kell vigyáznunk. Ott már nem védenek meg a kastély falai. Az már a való élet. A veszélyes és kegyetlen élet.

A Londoni megállóban elbúcsúztam Harry-től, Ron-tól és Hermione-től. 'Lis bement a Gringotts-ba és kivette a szülei összes pénzét. Addig Sofi és én a mugli oldalon vártunk, nehogy belefussunk egy Halálfalóba. Miután 'Lis visszajött kerestünk egy sötét sikátort és felnagyítottuk a motoromat.

-'Lis. Tudod vezetni ezt?

-Nem tudom. Nem lehet nehéz. Miért?

-Te vidd el Sofi-t a mocin Magyarországra.

-És te?

-Én seprűn megyek. Nem kockáztatunk. Engem keresnek. Titeket nem. Ha megtámadnak...Csak én vesszek oda, ti ne.

-Miről beszélsz?

-'Lis tudod jól hogy keresnek és ha megtalálnak? Nem kockáztathatom az életeteket.

-Legyen. De maradjunk közel egymáshoz. És te csak a város határánál szállj fel! Különben a muglik meglátnak!

-Mert egyébként nem mindegy! Jó. Akkor ti menjetek motorral az úton addig amíg a várost fel nem váltja a mező. Ott találkozunk. Én gyalog megyek.

-Jó. Szia.

-Sziasztok.

A köztem és 'Lis közti szóváltás végeztével ők elhúztak, én pedig sétálva mentem a város széléig. Ott felnagyítottam a seprűm, felültem rá, és bólintottam 'Lis-nek aki velem együtt felszállt. Benyomta a láthatatlanítót. Eltűntek. Nem baj, 'Lis tudja hova kell menni.

A temze mentén lemegyek a tengerhez, majd azt átrepülve Belgium felett lépek át Németország légterébe. Egy kicsi Csehország és Ausztria felett és már itt is van a magyar határ. Csak pár órája indultunk Londonból és már láttuk is Budapest gyönyörű fényeit az éjszakában. Azért szeretek repülni, pláne hosszútávon mert akkor csak én vagyok és a gondolataim. Több órányi út, egyedül. Így tudok gondolkodni. Akármiről. Akármeddig.

 Leszálltunk a ház elé, a motort betoltuk a garázsba, felcuccoltunk és mivel én már kb 36 órája nem aludtam, azonnal kidőltem, ám reggel korán felvertek a gondolatok. Elmentem bevásárolni és csináltam reggelit a többieknek.

Ki kell találni hogy mi lesz most. Hogy visszamenjünk-e a mugli suliba, hogy mit fogunk csinálni...Végül is itt ez a hosszú idő. Persze a nagy részét tanulással fogom tölteni de akkor is...Mindegy. Most csak élvezzük a nyári szünet első napját. Ha már másnak nem tudunk örülni az életben...