~ᴘᴜɴɪsʜᴍᴇɴᴛ~ᴛᴀᴇᴋᴏᴏᴋ🔞

12.❦❧Rég találkoztunk

❇Kim Taehyung❇

Már egy hét eltelt a hazatérésük óta és én csak a lábamat lógatva töltöttem el minden egyes napot Hoseok és Yoongi otthonában. Nem járok iskolába és a szomszéd macskájának sem adtam enni. Azóta szerencsétlen biztosan lyukasra kaparta az ajtómat.

Ahogy az órára pillantottam újra rá kellett döbbennem, hogy ebből a kínlódásból ma este sem lesz alvás, ám most elhatároztam, hogy hazamegyek összecsomagolni még egy pár lemaradt, szükséges dolgot és még a suliba is benézek. Természetesen a Hyungjaim tudta nélkül.

A biciklimre pattanva elindultam a lakásomhoz, mivel ilyen korán -,vagy későn- buszok sem járnak, azt a három kilométert pedig gyalog nem szívesen tettem volna meg. Mire a házamhoz értem a nap már súrolta a horizontot, így egy kevés világosságot adva nekem. A bejáratnál idétlenkedtem egy sort, mire megtaláltam a kulcscsomóm természetesen ismét a táskám legalján. Ám ahogy a kilincshez értem az ajtó kitárult, én pedig legszívesebben elszaladtam volna onnan, mihelyst a lehetősége is felmerült annak, hogy Mingho a házamban van, hogy engem vár. De ha most elmenekülök, akkor ennek az egésznek sosem lesz vége, s ha most nem is, máskor biztosan találkoznunk kell. Le kell zárnom ezt az egészet, mert nem bújhatok el örökké. Remegő kézzel és kimért lépésekkel haladtam a lakásba, de a nappaliban minden úgy volt, ahogy én azt itt hagytam másfél héttel ezelőtt.

A hálószobámban azonban meglepően nagy sötétség uralkodott, így félelemmel telve felvezettem vékony ujjaimat a hideg falra, ahol azonnal megtaláltam a villanykapcsolót.
A szívem a torkomban dobogott, a gyomrom égett, de úgy gondoltam, hogy elég erős vagyok és meg tudom magam védeni, ha durvább eszközökhöz kellene folyamodnom.

Biztos voltam benne, hogy valaki van itt, így kifújtam a tüdőmben rekedt levegőt, s felkapcsoltam a lámpát.

-Szia Taehyung! Hova tűntél ennyi időre? - Hallottam az ismerős hangot, melyhez egy túlontúl ismerős arc is társult.

-Hogy kerülsz a lakásomba? - Leheltem idegesen.

-Én kérdeztem először. - Lépett felém fenyegetőn, míg én egy helyben állva próbáltam fenntartani a látszatát annak, hogy egy cseppet sem ijedtem meg tőle.

-Gondolom még emlékszel arra, hogy merre kell kimenni. Szóval vonszold el innen a segged Jungkook. Nem vagyok rád kíváncsi.

-Miért kell neked ennyire ellenségesnek lenned?

-Miért kellene haverkodnom veled? - Feleltem pökhendi stílussal, majd kikerültem őt, s az íróasztalomról levéve egy pár füzetet beledobáltam azokat a táskámba.

-Most teljesen figyelmen kívül akarsz hagyni? - Mondta Jungkook mellém állva.

-Eltaláltad. - Néztem rá komor arccal.

- Hol voltál eddig? - Kezdte újra a faggatásom. - Aggódtam érted. Letöröltél WhatsAppról, Facebookról, ráadásul még a számomat is tiltottad a híváslistádról.

-És? Mégis miért kellene magyarázkodnom neked? - Fordultam neki háttal.

-Mert én vagyok az egyetlen, akit komolyan érdekelsz, a pótanyáidon kívül.

-Örülnék, ha nem vennéd őket a szádra. - Pakolásztam tovább. - Egyébként többen is érdeklődnek a hollétem felől.

- Mégis hány olyan élőlény van ezen a földön, aki TÉNYLEG foglalkozik veled?

-Többen, mint hinnéd. Egyébként ne játszd itt nekem az agyad, mert csak még mélyebbre ásod magad nálam. - Néztem végre bosszúsan sötét, csillogó szemeibe. Vajon miért tűnnek egy kissé püffedtebbnek a megszokottnál? Biztosan mozgalmas éjszakája lehetett, mivel ilyen közelről még egy kis alkohol szagot is érzek a bőrén.