~ᴘᴜɴɪsʜᴍᴇɴᴛ~ᴛᴀᴇᴋᴏᴏᴋ🔞

16.❦❧ Múltbéli kísértés

●Kim Taehyung●

Amikor realizáltam magamban, hogy az exemet ölelgetem, óvatosan eltoltam Őt magamtól, majd kezemmel durván letöröltem a még arcomon lévő könnycseppeket.

-Mit keresel itt Mingho? -Szipogtam gyerekesen, holott erősnek kellett volna mutatkoznom előtte.

-Szerinted? Beszélni akartam veled a régi, nekem okozott problémáidról. Na meg arról a bizonyos tiszta lapról, amit együtt kezdhetnénk most, hogy visszatértem.

-Csak magadnak köszönheted azt, ami akkor történt. Meg se próbáld rám kenni. Most pedig, ha megbocsátasz, ma még rengeteg dolgom van. Nem érek rá a hülyeségeiddel foglalkozni.

-Nehogy azt hidd! - Kapott csuklóm után. - Most szépen velem jössz és megvitatunk pár dolgot.

-Mégis mit képzelsz? - Emeltem meg a hangom, mire kávé színű szemei még sötétebbek lettek. - Nem megyek veled sehova! A te szaros kis hibáidból kerültél bajba! Meg se próbáld magadról lemosni! Megérdemelted volna, hogy börtönben rohadj meg!

Válaszként tenyere nagyot csattant az arcomon, majd kihasználva pillanatnyi sokkom, elvonszolt az autójáig, majd cseppet sem finomkodva egy erős lökéssel elérte, hogy bessek az anyósülésre.

-Látom még mindig ezzel oldod meg a dolgokat. - Szóltam halkan, amint mellém telepedett. - Remélem büszke vagy magadra.

-Kösd be az övet. - Hagyta figyelmen kívül a mondandóm, majd a gázra taposott.

- Egyébként megvan a diplomám. - Próbált előállni egy hétköznapi témával.

-Melyik piacon vetted? - Kötözködtem vele, miközben igyekeztem nem ránézni. - Kétlem, hogy neked bármilyen képességed is lenne egy ilyen végzettséghez.

-Ez aztán a gratuláció.- Nevetett fel cinikusan. - De mire is számítottam...

Nem több, mint húsz perc teljes csendben eltöltött utazás után megérkeztünk egy sűrű erdővel körbeölelt, elhagyatottnak hitt gyárépülethez, ahol éveket töltöttem el az akkor családiasnak hitt környezetben.

-Miért ide jöttünk? - Kértem számon már nyugodtabb hangnemben a fekete hajút.

-Meg akartam mutatni, hogy milyen jól helyrepofoztuk a mi kis szentélyünket.

-A többiek is itt vannak? - Kérdeztem félve.

-Nem. Még senki. Most csak a miénk a hely. - Vigyorgott, majd kiszállt az autóból, s megkerülve azt, nekem is kinyitotta az ajtót. - Na mit szólsz? - Nyújtotta felém tenyerét. - Körbenézünk?

-Ezt úgy kérdezed, mintha lenne más választásom. - Óvatosan félrelöktem a felém nyújtott kezét és a kívülről kissé omladozó épület felé indultam, mely magas bokrokkal volt volt körbevéve, ám a látvány ellenére biztonságban éreztem magam az autópálya melletti, eldugott semmi középén is.
Két éve, a távozásom főoka egy tűzeset volt, amikor is Mingho magára haragított egy másik csapatot, akik végül felgyújtották az épület általunk használt részét.

- Volt merszetek ide visszajönni? -Kérdeztem.

-Mi el sem mentünk. Akik pedig a problémát okozták...már nem fognak több port kavarni.

-Áh értem! - Kacagtam fel hitetlenkedve. - Aki beleköt a nagy főnökbe jobb ha abban a pillanatban elkezdi ásni a saját sírját!

Az újonnan sötétbarnára festett ajtót belökve, azonnal megcsapott a cigarettával kevert vanília aroma, melyet régen élvezettel szippantottam be, most viszont a furcsa szag hatására enyhe fintor ült ki arcomra.