~ᴘᴜɴɪsʜᴍᴇɴᴛ~ᴛᴀᴇᴋᴏᴏᴋ🔞

1.❦Első konfliktus

Kim Taehyung-

Az oldalamba nyilalló fájdalom miatt csak sokadik próbálkozásra sikerült a kulcsot belecsúsztatnom a zárba, s a lakásba érve azonnal elterültem a nappalim egyetlen normálisnak mondható bútorán, a nagyra becsült, műbőr kanapémon.

Ejtettem egy hatalmas sóhajt, majd végig vezettem magamban azokat a gondolatokat, melyek jelen pillanatban leginkább hasogatták a fejemet.

Mégis hogy a fenébe leszek képes így ma dolgozni, de ami most még talán ennél is fontosabb: holnap ki kell fizetnem a lakbért.

Tény, hogy ez csak egy hat lakásos, két emeletes társasháznak titulált lepratelep , melyből még a főbérlő is kiköltözött, ám azt a kevéske díjat akkor is rendeznem kell, mert simán kipaterolnak, ha nem teszem. Az utcán pedig nem lenne túl kellemes.

Bár szerencsére, vagy inkább Istennek köszönhetően, van négy kedves barátom, akiken kívül még senkit sem mertem ide fel hozni - a nőimet is máshova viszem -, mivel nem akarom, hogy kitudódjon az a tény, hogy a nagyképű, gazdag, bulis srác, akinek az apja egy nagy cég fejese valójában egy senkinek sem nevezhető valaki.
Anyám minden bizonnyal jól van, de a másik szülőm egy kisebb csőd után felakasztotta magát, így széttörve az amúgy is gyatra családi 'idillt'.

Jelenleg a főnököm az előbb említett baráti köröm tagja, így mindig több pénzt csúsztat a zsebembe és ha megpróbálnám visszautasítani a nagylelkű ajánlatait, valószínűleg jól megtekergetné a golyóimat. Igen. Ez Yoongi Hyung.
Az én Jinem pedig hozza a nekem az újabbnál újabb- természetesen legmárkásabb - ruhákat, amiket fillérekért tud beszerezni a jó kapcsolatainak köszönhetően.

De ne nagyon feledkezzünk meg a jelenlegi helyzetemről.
Amiatt a kicseszett taknyos miatt ütköztem ilyen mértékű problémába.

~Aznap reggel~

Amint benyitottam öt perc késéssel az éppen zajló, fogalmam sincs milyen órára, szemben találtam magam a tanár fenekével, amint előttem két méterrel, zavartalanul pucsított.
Elhúztam a szám a gusztusos látványra, s köhintettem, mielőtt megszólaltam volna.

-Jó reggelt tánár úr elné...- Kezdtem volna a reggeli rutinomat, de az említett, látva igen nagy kebleit inkább nőnek mondanám, szúrós szemekkel meredt rám.

-Fiatalember! Március vége van! Még nem tanulta meg a csengetési rendet? És...

Valahogy többre nem tudtam figyelni, csak a hatalmas szemöldökein ámultam, melyek göndörebbek voltak, mint némelyik negyvenes pasi hátsóján a szőr.

-Megértette? - mondta már kissé zihálva a kifulladáshoz közeledve.

Bólintottam, és éppen leültem volna a helyemre, ha nem kezd el újra rikácsolni azt állítva, hogy süket vagyok, vagy hülye, mert most mondta el, hogy húzzak ki az órájáról.

Ez a baj a helyettesítő tanárokkal. Nem tudják kibe kötnek bele.

Kifelé menet lepacsiztam a haverokkal és ajkaimat végignyalva, le nem véve tekintetem a tanárNŐről, akciófilmbe képzelve magam, lassú léptekkel ballagtam ki a teremből.

Mivel fogalmam sem volt arról mit is kezdjek magammal, elmentem a mosdóba, majd az ottani dolgom végeztével óvatosan kinyitottam az említett helyiség ajtaját.

Nem sokkal mellettem egy pár veszekedett, akiknek a hangjától az egész folyosó elviselhetetlen mértékben zengett.

-Mondom, hogy csak véletlen volt!- Szólt a lány irdatlan magas orgánumon.