~ᴘᴜɴɪsʜᴍᴇɴᴛ~ᴛᴀᴇᴋᴏᴏᴋ🔞

13.❦❧ Hagyj

❇Kim Taehyung❇

-Még helyesebb vagy, mint akkor voltál. - Szólt Mingho azzal az idegesítő, széles mosollyal a képén. - Nagyon sok időbe telt, mire rájöttem, hogy hol is vagy.

-Pedig nem menekültem túlságosan messzire. - Jegyeztem meg csípősen, mire jobb kezét felemelte, én pedig kissé megremegtem, ám várakozásaim ellenére csak gyengéden végigsimított a lángoló arcomon, majd csuklóm után kapott, s egy rántással talpra segített.

Ujjaival államra fogott, így kénytelen voltam zöldes szemeibe nézni.

-Többé nem engedem, hogy elmenj. Vissza fogsz jönni hozzám. - Jelentette ki elszántan, miközben ajkai vészesen közeledtek az enyéim felé.

-Hát itt meg mi folyik? - Hallottam magam mellől az ismerősen csengő hangszínt, melyhez egy karba font kezekkel, ingerülten álló Jungkook társult.

-Ki vagy te? - Köpte a szavakat idegesen Mingho.

-A barátomért jöttem - Felelt, s megragadva engem maga mellé rántott.

-Mi van? - Emeltem fel a hangom, mire körmeit oldalamba vájva próbált csitítani.

Mingho egy kis ideig hitetlenkedve kapkodta tekintetét közöttünk, majd feldúltan számon kért engem.

- Mit jelentsen ez TaeTae? Ki ez a taknyos? - Bökött Kook felé, aki nem hagyva magát, rögtön visszaszólt.

-Vigyáz a szádra seggfej!

-Mit mondtál? Jobban tennéd, ha befognád a szádat kis vakarcs, amíg el nem rendezem a szép arcodat!

-Csak nehogy ez a 'kis vakarcs' nyomja a betonba a fejed.

- Mi folyik itt Jungkook?

Állt mellénk négy srác, nekem pedig nem kellett sokat gondolkodnom, hogy rájöjjek, ezek Kook csatlósai, akik anno engem is jól lerendeztek.
Erre az emlékre kissé megfeszültem, majd egy gyors rántással kifordultam a karjai közül, aki ugyan ezzel a lendülettel kapott csuklóm után.

-Ne hagyjátok, hogy utánunk jöjjön - Adta ki a parancsot Ő, miközben én igyekeztem lefejteni hosszú ujjait magamról.

- Ne merj ellenkezni! - Szidott meg halkan, én pedig végig futtattam magamban, hogy melyik eshetőség lenne számomra a legjobb és sajnálatomra Kook mellett kellett döntenem, mert még véletlenül sem akartam most a volt barátommal szembe nézni.

Hagytam, hogy magával vonszoljon egészen a sarokig, ahol balra térve maga felé fordított, hogy aztán rálökhessen a mögöttem parkoló autóra. Gyilkos tekintettel meredt rám, majd inkább elfordulva tőlem,előhalászta a kocsihoz tartozó kulcsokat, miközben egy hangos sóhajt hallatott.

-Szállj be! - Utasított, mire nem tetszésem jeléül megráztam a fejem.

-Hoseok értem jön. Nem akarok sehová menni. - Jelentettem ki, mire idegesen fújtatott egyet, mint valami feldühödött bika, s inkább ő maga tuszkolt be az anyósülésre.

-Hová akarsz vinni egyáltalán? -Kérdeztem, ahogy elindultunk, ám válaszra sem méltatott engem.

Az út ötödik percében egy lopott pillantást engedtem magamnak Kook felé, aki meredten bámulta az utat. Erős karjain dagadtak az erek, nyelve pedig megállás nélkül ficánkolt a szájában, amiből arra következtettem, hogy bizony, rohadtul dühös.

-Hova viszel? - Néztem fel rá kérdőn.

-A házamba. - Válaszolt számomra nem túl kecsegtető hangszínen, mire ha lehetséges az eddiginél is nyugtalanabb lettem. Kis idő után Kook megállt, majd engem nem túl kedvesen terelgetve vezetett a lakásba, ahol egy, az enyémtől teljesen eltérő környezet fogadott. A nappalit egy középen elhelyezett, ezüst színű csillár világította meg, a hatalmas ablakok elől el voltak húzva a függönyök, így bárki beláthatott volna kintről, ám az ő kertjüket hatalmas fák árnyékolták.