Szív nélkül

11. fejezet

„... rejtelmes, mint a Holdon túli táj!" (Mulan – Erős légy!)

– Nem akarod felvenni?

– Nem – szűri a fogai közt morcosan Evelin, miközben továbbra is riadtan nézi Leót. Mégis mit mondhatna, miért nem ment haza? Mert élete legnagyobb orgazmusát élte át és a világon mindent elfelejtett? Vagy, hogy Leó keze maga a színtiszta bűn, és ő önként és dalolva adta át magát ennek a bűnnek?

Leó egyik kezét Evelin derekán hagyva lehajol és előkotorja a ruha zsebéből a mobilt. Evelin elbiggyesztett szájjal nyúl érte, de a férfi ahelyett, hogy a kezébe adná, a kijelzőre néz, majd fogadja a hívást. Evelin elborzadva figyeli a tükörben, amint a férfi a válla felett vidáman vigyorogva megszólal.

– Szia, Jázmin!

– Leó?

Evelin tisztán hallja a nővére hangjában a meghökkenést.

– A húgod nálam van, és ma éjszakára nálam is marad – jelenti ki Leó, és a derekáról a lány hasára csúsztatja a kezét, majd birtokló mozdulattal még jobban magához húzza. – Vedd úgy, hogy elraboltam.

– Oké. Azért válthatok vele néhány szót?

Evelin nem hiszi el, hogy Jázmin ennyire könnyen veszi a férfi szemtelen szavait.

– Persze – bólint Leó továbbra is bőszen vigyorogva, majd Evelin felé nyújtja a telefont. Evelin elveszi, de mielőtt a füléhez emelné, kibontakozik az ölelésből. Nem tud úgy Jázminra koncentrálni, hogy Leó ujjai alattomosan egyre lejjebb és lejjebb játszadoznak a bőrén.

– Jázmin, ne haragudj, hogy nem csörögtem haza, nem akartam, hogy aggódjatok, nagyon sajná...

– Evelin, elég, nincs semmi baj – vág közbe Jázmin. Hallani a hangján a mosolyt. – Aggódtunk egy kicsit, de most már minden rendben. Csak annyit szeretnék tudni, hogy minden rendben van-e...

Evelin a falnak dől. Erőtlennek érzi magát, nem is érti, hogy a hirtelen ijedtség hogy nem mosott el belőle minden gyengeséget. A férfi még mindig a tükör előtt áll, de figyelmesen követi Evelin minden mozdulatát. Az arcán mintha nyugtalanság suhanna át. Evelin tudja, hogy Leó aggódik, mit szól ahhoz, hogy ma éjszakára az ő engedélye nélkül kisajátította magának, de – bármilyen meglepő is – nem bánja. Szeretne Leóval maradni, és ezúttal nem érzi szükségét, hogy okokat keressen, hogy megmagyarázza magának ezt a helyzetet és mindent, ami történt, nem akarja kielemezni, egyszerűen csak élvezni szeretné, hogy a férfival lehet. Már nem fél, vagy legalábbis most nincs benne semmi félelem. Evelin nem tudja, mikor tűnt el pontosan, de valahol menet közben eltűnt. Bízik Leóban, úgy, ahogy az édesapján és Eriken kívül soha senkiben nem bízott még.

– Igen, minden rendben van – mondja halkan Evelin, és mélyen Leó szemébe néz. A lány szavaira szokatlanul ellágyulnak a férfi arcvonásai, és Evelin szíve szaporábban kezd dobogni.

– Nagyszerű. Vigyázz magadra és légy jó! És, Evelin! Védekezzetek!

– Jázmin! – kiált fel méltatlankodva és elvörösödve Evelin, de mielőtt bármi mást hozzáfűzhetne, a nővére folytatja:

– Apa szeretne Leóval beszélni, átadod neki a mobilt?

– Öhm... aha... – motyogja összevont szemöldökkel Evelin, miközben a frász kerülgeti attól a gondolattól, hogy ezt a beszélgetést az édesapja is végigkövette, majd Leó felé nyújtja a mobilt. – Apa veled szeretne beszélni.