Szív nélkül

13. fejezet

„Engedd hinnem, hogy nincs semmi baj!" (A kincses bolygó – Mi vár még rám)

Lassan foszladozó, éjpuha némaság.

Elvesző, szétzilált pillanatok.

Lázas érintések álomba szivárgó emléke.

„Az enyém vagy, Evelin."

Puha csókok a könyökhajlatán, a belső combján és közvetlenül a melle alatt...

Csak emlék, csak visszhang, a vágy mégis átzubog a testén.

„A tiéd vagyok, csak a tiéd."

Leó bőrének íze sós és sötét. A szenvedélynek vörös. Mint annak a napnyugtának az összemosódó színei, amit együtt néztek a vízelvezető partján.

„Akarlak."

A férfi már ismeri a testét. Felfedezte és meghódította. Talán nincs egyetlen olyan porcikája se, amit ne érintett, ne csókolt volna. Evelin nem sejtette, hogy a teste ennyire érzékeny lehet. Nem sejtette, hogy a könyvekben nem túloznak, hogy azok az érzések – a földrengés, a tűzijáték, a csillag-végtelen robbanás – mind léteznek. De Leó megmutatta. Mindent megmutatott.

„Mit szeretnél, Evelin?"

Vihar a testében.

„Téged."

Láva-folyékony sodródás.

„Pontosabban?"

Az ereiben talán már nem is vér csörgedezik, hanem megolvadt forróság.

„Téged érezni, magamban."

A testükről párolgó kéj illata összeölelkezik a levegőben.

„Mit akarsz érezni, Evelin?"

Csiklandozás a bőrén, ujjak szertelen játéka. Kimondatlan ígéret – de Evelin másra vágyik.

„Tudod, hogy értem."

Már nemcsak csiklandozás, hanem édesen borzongató bizsergés.

„Mondd ki! Hallani akarom, nyersen és tisztán."

Vergődő, küszködő szavak, zavartan és bizonytalanul keresik a helyüket, reszketnek még...

„Dugj meg, Leó..."

A férfi testének súlya.

„Milyen érzés kimondani?"

Mintha szétszakadna odabent, feszítés és tompa nyomás, de még ez is jó, ez a röpke fájdalom, amitől csak még erősebb lesz a testén átcikázó gyönyör, amikor a férfi végre egészen betölti.

„Izgató."

Remegés a mélyben, lassan induló, de feltartóztathatatlan remegés.

„Már nem félsz a vágyaidtól, Evelin, ne félj a szavaktól se, nincs miért."

De Evelin tudja, hogy Leó téved. Mert van egy szó, ami a félelem felkavaró ízét hordja magában.

Az, amit nem szabad kimondani.

Egyre mélyebbre kúszó hideg.

Hideg a forróság alatt.

Lüktető métely.

Nem szabad tudomást venni róla.

Még nem.

Aztán az örvény magába nyeli, nincsenek szavak, nincsenek gondolatok.