Szív nélkül

2. fejezet

„... tested-lelked remeg, akkor is, ha nem akarod." (Herkules – Ez nem lehet szerelem)

Evelin ebben a pillanatban csak csendre és magányra vágyik. Lüktet a feje, és egyértelmű, hogy nem kellett volna hagynia, hogy a húga rádumálja a vodkára, de Vivien bárkit bármire képes rávenni – legalábbis Evelin ezzel próbálja elhitetni magával, hogy nem ő volt végtelenül ostoba. Evelin nem szokott inni, néha az édesapjával vacsora után, míg a napjukról mesélnek egymásnak, elkortyolgat egy fél pohár bort, szilveszterkor pedig sosem utasítja vissza a pezsgőt, de az alkoholfogyasztás nála ennyiben ki is merül, így természetes, hogy a vodka még most is égeti a gyomrát – hiszen egész nap alig evett valamit...

Fellélegzik, ahogy kilép a járdára, ugyan a zenét itt is hallani, de már legalább nem olyan hangerővel, mint a kerthelyiségben. Evelin maga köré fonva a karját elindul – jobbra van egy park, ott akar járni egyet, hogy kiszellőztesse a fejét. Vivien kicsit aggódott, hogy egyedül indul el, de Erik szerint ebben a parkban biztosan nem lehet baja, amivel Evelin is egyetért, hiszen a park egyrészt jól kivilágított, másrészt nincsenek benne eldugott, bokros helyek, csak néhány fa, virágágyások, rengeteg fű, padok és egy-két szobor. Bár Vivien még így is tiltakozott, úgyhogy Erik végül azzal nyugtatta meg, hogy a park környékén mindig vannak polgárőrök, illetve a rendőrség is gyakran kanyarodik arra, hogy kordában tartsa a mulatozni vágyó ifjúságot. Evelinnek jólesik, hogy Erik megértette, most egyedül szeretne járni egyet. (Bár igen valószínű, hogy ha nem ér vissza hamar, a férfi végül utána indul, csak a biztonság kedvéért.)

Evelin senkinek sem néz a szemébe, ahogy céltudatosan halad előre, de még akkor sem, amikor végre a parkba ér. Elég sokan vannak idekint, a padokon és csak úgy a füvön is ülnek, vagy éppen egy-egy fa körül csoportosulnak – Evelin nem irigyli a környéken lakókat, biztosan nem lehet kellemes ezt a zajongást hallgatni. Kicsit meglepi, hogy leginkább tizenéveseket lát, ennyi idősen ő még otthon ült esténként, és olvasott vagy filmet nézett – persze, ha jobban belegondol, most, huszonévesen sem tesz mást, kivéve persze a mai estét.

A mai estét, amiről kezd úgy vélekedni, hogy óriási hiba volt. Mit is várt tulajdonképpen? Mit remélt? Reggel még olyan jó ötletnek tűnt az egész. Azt hitte, azzal, hogy máshogyan néz ki, képes lesz arra, hogy máshogy is viselkedjen, hogy valaki más legyen. De mostanra rájött, hogy igazából a legkevésbé sem akar más lenni, mint aki, éppen ezért csak arra vágyik, hogy otthon legyen, bebújjon az ágyába és filmet nézzen. Mesefilmet talán – valami kedveset, aranyosat és szépet. Lehet, hogy majdnem huszonhét évesen, az éjszaka kellős közepén, miközben körülötte épp mindenki kitombolja magát, ez szörnyen gyerekesnek tűnik, de igazából egyáltalán nem szégyelli, hogy erre vágyik, sőt, igenis büszke arra, hogy olyan, amilyen. Még akkor is, ha...

Evelin dühösen szusszant.

Az ég szerelmére, be kell végre ismernie, legalább magának!

Még akkor is, ha jelenleg éppen rettenetesen szánalmasnak érzi magát Kornél miatt. Mert sajnos ez így van – Evelin nem a fájdalom miatt akart ma éjszakára más lenni, hanem ezért, bár most már belátja, hogy inkább marad önmaga, akár még szánalmasan is.

Evelin tudja, hogy nagyon buta volt. Hosszú éveken keresztül áltatta magát olyasmivel, amiről valójában tudta, hogy sosem lesz valóság. Nem véletlen, hogy pár évvel ezelőtt hónapokon keresztül randizott egy volt osztálytársával, igaz, eleinte csak azért, mert nem tudta, hogy mondjon nemet, a fiú olyan kedves és figyelmes volt, ő pedig nem akarta megbántani, és végül akkor is Kornél miatt győzte meg magát, hogy semmi értelme folytatni a köztük lévő kapcsolatot, holott kedvelte a fiút és mindig jól érezte magát vele. De hát, ha valaha is igazán akarta volna Kornélt, akkor tett volna azért, hogy ne csupán annyi legyen köztük a kapcsolat, hogy köszönnek egymásnak, mert történetesen szomszédok. Megpróbálhatott volna beszédbe elegyedni vele, érdeklődhetett volna felőle, ilyesmi. De ő csak távolról ábrándozott róla és nem tett semmit – mert igazából nem is akart. Valójában csak felhasználta Kornélt, hogy megvédje a szívét attól, hogy bárki is összetörhesse.