Sagittarius

3. fejezet

A széles tornácon elhelyezett, szebb napokat látott, kopott rattan fotelben ült. Celestine a konyhában pakolta el az ebéd maradékát, Anthony pedig orra alatt motyogva elvonult a nappaliba, és elkezdte felforgatni a régi dobozok és ládák hadát. Cassy nem tudta, mit keres ennyire édesapja, de most nem is foglalkoztatta a kérdés.

Bőröndje immár telepakolva a bejárati ajtó mellé támasztva várta az utazást két nagyobb sporttáska és egy ragasztóval körbetekert doboz társaságában. Így összepakolva lehangolónak tűnt, hogy csupán ennyi holmi jelenti Cassy Gale életét. Mikor rosszérzését kifejtette anyjának, a nő csak mosolygott és elárulta, hogy ő egyetlen táskával jött el otthonról.

Bár nem volt titok a Gale szülők múltja, mégsem került szóba soha. Ők nem hánytorgatták azt, ami volt, Cassyben pedig egy halk belső hang azt suttogta, hogy jobb, ha nem kíváncsiskodik. Így a keserédes mosolyú Celestinetől még ez a kis információ is sokat ért a lány számára. Talán a költözködés miatt tört rá a túlzott szentimentalizmus, de akárhogy is, hirtelen nagyon fontosnak érezte, hogy megtudja, honnan és kiktől is indul el az úton.

A nappaliból kihallatszott Anthony diadalittas felkiáltása, amiből Cassy arra következtetett, hogy bármit is keresett, azt megtalálta. Apja dübörögve ment ki hozzá a teraszra, majd büszkén átnyújtott egy tépett szélű, gyűrött fotót. Cassy zavartan nézett fel apjára, aki nevetve legyintett, leült lánya elé a poros deszkákra, majd a képre bökött.

- Nézd meg jobban! – unszolta Cassyt. – Kicsi voltál még, amikor a kép készült, de te is rajta vagy.

Cassy eleget tett apja kérésének és figyelmesebben megnézte a kezében lévő fotót, amin emberek kisebb csoportja mosolygott a kamerába. Nem, nem embereké. Sagittariusoké.

Pár másodperc keresgélés után megtalálta a tizenhét évvel ezelőtti Anthony Galet, aki hátulról óvón átkarolta az előtte álló Celestinet. Cassy édesanyja kezében volt és buta tekintettel, nyálas arccal nézett a kamerába. A lány tekintete szüleiről egy másik ismerős arcra tévedt.

- Patrick William? – kérdezte döbbenten apját.

- Igen, ő is itt volt. – Anthony arcáról eltűnt a mosoly. – Azért szerettem volna megmutatni neked ezt, mert tudom, hogy nem szívleled Patricket. Talán elsőre nem tűnik fel, de hidd el apádnak, hogy nála jobb Vezetőt nem is kívánhatnánk Pandorában.

- Tudom, hogy ti ismeritek, és bájos ez a kép is, de ettől még nem lopja be magát a szívembe.

- Nem is ezt kérem tőled, csak szeretném, ha te is elhinnéd, hogy jó helyre költözöl, csodálatos emberek közé. A képen látott személyek közül majdnem mindenki a lakótársad lesz a következő hónapokban.

Cassy nagyobb érdeklődéssel pillantott ismét a kezében tartott tárgyra. Az első, ami egyből szemet szúrt neki az volt, hogy Patrick nem mosolygott. Tekintete szinte élettelenül fürkészte a körülötte történő eseményeket. Mintha egy szellem lett volna, vagy egy idegen, aki véletlenül csöppent bele egy családi fotó kellős közepébe. Egy élénkvörös hajú lány kezét szorongatta, aki maga elég bámult a földre. Nem sok látszott belőle, mert dús, göndör fürtjei előrehulltak, eltemetve ezzel arcát.

Patrick jobb oldalán egy kreolbőrű, magas, rendkívül karcsú nő állt. Cassy még soha nem látott nála gyönyörűbb nőt. Felszegett állal, büszkén állt, mintha egy rendíthetetlen kőszikla lenne a szomorú tömegben, akire mindenki más támaszkodhat. Karjával egy kisfiút ölelt magához, aki Cassyvel nagyjából egy korú lehetett. A baba nagyon sírt, arca egészen kivörösödött, ujjait ökölbe szorította.