Sagittarius

12. fejezet

Cassy úgy érezte, kifut a talaj a lába alól és csak zuhan a mély semmibe, akár az álmában. Nathaniel Sagittarius lenne? Igazából a jel másként nem bukkanhatna fel a testén, úgyhogy ez már kérdés sem volt, mégsem akarta elhinni.

Hirtelen hőkölt hátra, mint aki megégette magát. Nathaniel értetlen és kissé csalódott tekintettel nézett rá, Cassyben azonban éktelen düh kapott lángra.

- Hogy merészeled? – kérdezte olyan halkan, hogy Kívülálló biztosan nem hallhatta volna meg; Nathaniel mégis visszakérdezett:

- Micsodát?

- Becsaptál! – Cassy egyre jobban megtalálta a hangját, és egyre magasabbra csaptak a harag lángjai a lelkében. – Te átvertél! Végig csak játszadoztál velem? Mire volt ez jó?

Cassy észre sem vette, de már üvöltött. Felállt a székből, és Nathanielről le sem véve a szemét lépésről-lépésre elhátrált tőle. A fiú is felemelkedett és előre tartott kezekkel követte a lányt. Olyan volt, mint aki éppen egy tomboló vadállatot akarna megszelídíteni. Ostoba, hiábavaló próbálkozás.

- Én soha nem hazudtam neked – válaszolta megfontoltan Nathaniel, de Cassy egyre csak a fejét rázta.

- Nem hiszem el, hogy végig csak manipuláltál – megtörve, szinte suttogva mondta ki a szavakat, Nathaniel mégis ezeket vélte a leghangosabbnak és a legfájdalmasabbnak.

Mielőtt a fiú bármit is hozzáfűzhetett volna Cassy megfordult és kirohant a planetáriumból. Hétvége volt, így az egyetem épülete üres és néma tanúja volt a két Sagittarius vitájának. Cassy kihasználta az elnéptelenedett kert és folyosók adta biztonságot; nem törődött az emberi tempó utánzásával. Minden szomorúságát beleadta a futásba, így alig néhány másodperc alatt érte el a bejáratot, ahol azonban a Sagittariusok első szabályának éles emlékétől megtorpant: „Soha semmilyen körülmények között nem szólhatsz olyan tényekről és nem fedhetsz fel olyan képességeket, amik bármilyen formában köthetőek a Sagittariusokhoz!"

Zihálva vette a levegőt, a váratlan sprint kifárasztotta és zaklatottságában a megfelelő légzésről is elfeledkezett. Annak ellenére, hogy Sagittarius volt, ő is képes volt elfáradni; csupán sokkal később, mint egy Kívülálló. Épp a kilincs felé nyúlt, amikor valaki megfogta a vállát hátulról.

- Cassy kérlek, várj! – Nathaniel könyörgő hangjától cseppnyi sajnálat ébredt Cassyben, de ezt hamar elnyomta a felháborodása.

- Te képes voltál követni! – hangzott a döbbent vád a lány szájából, majd nevetve a homlokára csapott. – Hát persze, hogy képes voltál rá! Ha egyszer Sagittarius vagy, szégyen is lenne, ha nem értél volna utol. Mondd csak Nathaniel, mégis mikor akartad közölni velem, hogy egy fajból származunk?!

Cassyben olyan erős indulat volt, hogy még jól is esett volna neki egy kiadós vitatkozás. Kiabálással, csapkodással, bármivel, csak vezesse le ezt a feszültséget és ne érezze magát ennyire elárulva. Heves támadását azonban Nathaniel nem hárította. Nem volt partnere a szócsatában. Tulajdonképpen egészen úgy festett, mint akit már legyőztek. Kikerekedett szemmel, ziháló légzéssel, tátott szájjal nézett Cassyre, mintha a lánynak legalábbis hirtelen kinőtt volna még két karja. Az arcmimikája teljesen elbizonytalanította a lányt is. Látta, érezte, hogy Nathaniel sokkal jobban össze van zavarodva, mint ő, de nem értette az okát; egészen addig, amíg a fiú meg nem szólalt.

- Mi az, hogy Sagittarius?

Ez a kérdés mindent eldöntött. Két zilált fiatal állt egymással szemben a döbbenettől mozdulatlanul. Talán ők maguk sem tudták, de egymást tartották a felszín felett. Összefonódó tekintetükben csak az őszinteséget látták, és ez megakadályozta, hogy a sokk eluralkodjon rajtuk. Néhány másodperc telt el csupán, nekik mégis napoknak tűnt. Olyan gondolatok cseréltek köztük gazdát, amik csak arra vártak, hogy végre kimondják őket. Végül Cassy törte meg a csendet. Próbált nyugodt és higgadt maradni, mert érezte, hogy most mindkettőjüknek erre van szüksége.