Sagittarius

7. fejezet

Fekete szűkszárú nadrágot vett fel, aminek az egyik szára a combjánál, a másik a térdénél volt kiszakítva. Sötétkék ujjatlan felsőbe bújt, aminek a háta majdnem a derekáig ki volt vágva. Terrytől kapta ezt ajándékba legutóbbi szülinapjára. Akkor arra gondolt, hogy ugyan mégis hova venne fel ilyen kihívó ruhaneműt, de úgy tűnik, a nagyvárosban valóban bármi megtörténhet. A nyakában ezúttal is ott lógott a gömb alakúra csiszolt ametiszt gömb. Más ékszert ritkán hordott és a buli kedvéért sem szeretett volna változtatni ezen a szokásán.

Gyorsan kisminkelte magát, belebújt a fekete, félszárú, magas sarkú csizmájába, amibe még Ezüst Sárkányt is el tudta rejteni. Felkapta farmerdzsekijét, nadrágzsebébe rejtette a mobilját, majd elindult a szoba ajtaja felé.

- Cassy? – hallatszott az ajtó másik feléről Theo óvatos hangja. A lány megtorpant. – Cassy kérlek, ne hagyd, hogy Sasha ostoba módon felidegesítsen, és emiatt olyat tegyél, amit meg fogsz bánni! Ő könnyen beszél, hiszen már Harcos, már túl van a Vizsgán, viszont te még elfuserálhatod az egész jövődet!

- Elfuserálhatom? – Cassyben fortyogott a düh és az elszántság, de Theo szavait hallva mégis mosolyogva nyitotta ki az ajtót. – Komolyan Theo, ki a fene használja ezt a szót manapság?

- Nem éppen ez volt a lényege a mondandómnak – felelte bosszúsan. Nagyon helyes volt kócos, sötétszőke hajával és az eltökéltség szikrájával kék szemében. Bár nem volt Cassy esete, a lány biztosra vette, hogy ezért a fiúért valaki még bolondulni fog.

- Tudom, Theo, számomra mégis ez volt a leglényegesebb része. Nem tudsz lebeszélni róla, úgyhogy inkább falazz, amíg nem leszek itthon. Mondd, hogy elfáradtam, korán lefeküdtem aludni, jó?

- Szóval legyek a bűntársad? – kérdezte olyan hangsúllyal, mint akit felháborít a gondolat.

Cassy már a folyosó végében lévő ablak felé tartott, de most visszafordult Theo felé. Ez a fiú aggódott érte. Ez szíven ütötte, meghatotta és teljesen elérzékenyült egy pillanatra. A szülein és Terryn kívül soha senki nem törődött még azzal, hogy ne csináljon ostobaságot. Bár alig egy napja ismerte, Theo Attkins máris testvéri szeretettel nézett rá, és ezt képtelen volt kezelni. Nem épp a könnyű kapcsolatépítésről volt híres, ezért most ismeretlen érzésekkel kellett viaskodnia. Odament a fiúhoz és megölelte. Rövid, suta ölelés volt, de Cassy beleadta minden háláját.

- Theo Attkins – mondta halkan -, soha többé nem kérem, hogy értem hazudj.

A fiú összezavarodott, nem értette a hirtelen hangulatváltozást, de azért értékelte Cassy szavait. Megenyhülve pillantott a lányra.

- Én pedig bármikor szívesen leszek a bűntársad. – Szavait szinte suttogva mondta, részben azért, hogy más ne hallja meg, részben pedig amiatt, mert talán még soha nem volt ennyire zavarban. – Csak ígérd meg, hogy vigyázol magadra, oké?

Cassy mosolyogva nyújtotta a kisujját Theo felé, de ő csak értetlenül bámult rá.

- Kisujjeskü! – mondta magától értetődően, majd beleakasztotta ujját a fiúéba és megrázta. – Ez többet jelent, mintha csak annyit mondanék, a szavamat adom rá.

- Hát én azzal is beértem volna, de így akkor még jobb – nevetett Theo. – Azon keresztül szándékozol távozni? – Theo a lány mögötti ablakot nézte. – Sajnálom, de az nem fér bele a kisujjeskübe.

- Taníts, mester!

- Az én szobám egy emelettel lejjebb van és alatta van a fedett terasz. Onnan kevésbé lesz életveszélyes lejutnod.