Undercover - Titokban

5. fejezet

Mint az várható volt, az utolsó hét a szünetből olyan gyorsan eltelt, hogy szinte fel sem fogtam. És bár tudtam hogy három nap múlva ismét az iskolapadban kell roskadnom pénteken mégis mosolyogva mentem David szobájába. 

- Remek híreim vannak! - mondtam amint beléptem.

Felnézett a könyvéből és azonnal felragyogott az arca, amint meglátott. 

- Ismersz egy varázsigét amitől a karom nem lesz eltörve többé? - kérdezte és rámutatott a gipszére.

- Ha ha, már mondtam hogy alig tört el, még pár nap és szabad lesz a karod. - Adtam egy puszit az arcára, majd leültem az ágya szélére. - Már ma este elmehetsz.

Szinte még végig sem mondtam, amikor hirtelen az ölébe ejtette a könyvét, felém hajolt és boldogan megcsókolt. 

- Ez fantasztikus! Azt hittem nem tudom időben elkezdeni az új munkám. - mondta majd ismét megcsókolt. Minden gondolat kiment a fejemből ami addig benne volt. 

David aznap este elhagyta a kórházat, aminek én is nagyon örültem, így ugyanis nem kellett azon aggódnom hogy melyik másik nővér vagy éppen velem egyidős nővér segéd cseréli le éppen a kötését. A hétvégét már pihenéssel töltöttem és persze készültem az iskolára. Vasárnap este az ágyamban fekve alvára próbáltam kényszeríteni magam, de nem állt le az agyam. Mivel csak nyáron segítek a kórházban, tudtam hogy több időm lesz Daviddel és máris közös programokat kezdtem tervezgetni. 

Reggel az ébresztőm ismerősen fájdalmas hangjára ébredtem. Kivánszorogtam az ágyamból és azonnal a kávéfőzőhöz mentem. Elkészítettem, majd visszamentem a szobámba és immár egy adag kávéval a kezemben kezdtem neki az új iskolaévnek. Magamra kaptam a koptatott farmerem és egy piros-fekete kockás inget. Valószínüleg a fél iskola hasonló szerelésben lesz, dehát sosem a kitűnés volt a célom. Gyorsan megfésülködtem és kontyba kötöttem a hajam. Ezután fogat mostam és a szokásos halvány sminkemet elkészítve belenéztem a tükörbe. 

- Minden rendben lesz. - suttogtam magam elé.

A táskámat az anyósülesré dobva indítottam be a kocsit. Persze az iskola sem volt messze, csupán pár utca és kanyar. Volt egy amelyik különösen éles ívett vett, így ott mindig lelassítottam egy kicsit. Az út végén ismerős rázkódás vette kezdetét, amit valószínüleg sosem fognak kijavítani. Senkit sem érdekel egy világ végi kisváros Texasban. 

Miután leparkoltam az autómmal, kiszálltam és Sandráék felé indultam akik már ott álltak a bejáratnál.

- Sziasztok - mondtam amint melléjük értem. Köszöntek, majd Sandra egy lapot nyomott a kezembe.

- Az órarended. Kicsit előbb értünk ide szóval elkértük. - mutatta fel a sajátját is Peter - Még nem néztük meg, mert veled akartuk. 

-  Milyen rendesek vagytok. - mondtam és mivel hallottam bentről a jelző csengőt belöktem az ajtót. - Na lássuk! Az első órám irodalom.

- Nekem is! - ugrott mellém Sandra.

- Kémia.. ezt a szívást. Első nap, első órájában. Ezek nem normálisak! - rázta meg a fejét csalódottan Peter. 

Még volt pár percünk a csöngőig és mivel az irodalom és a kémia terem is az emeleten volt, elindultunk a lépcső felé és tovább egyeztettük az órarendünk.

- Pete, ha jól látom együtt van bioszunk. - mondtam - Sandrával pedig együtt vagy matekon.

- Az jó, legalább lesz kiről másolni. 

- Bunkó! - bokszolt bele játékosan Sandra Peter karjába - Srácok törin hárman vagyunk!

Amint ezt kijelentette megszólalt a nyári szünet végleges véget vetője, a csengő. Sandrával besiettünk az irodalomterembe és leültünk. Én az első sorban foglaltam helyet, (kötelező a diszlexiám miatt) Sandra pedig egyből mögém. Elővettem a tolltartóm és a füzetem, majd hirtelen megéreztem hogy Sandra hátulról a fülemhez hajol.