Undercover - Titokban

9. fejezet

    Amikor otthon beléptünk a konyhába, megakadt a szemem egy borítékon a pulton. Közelebbről megnézve láttam, hogy az én nevem volt rajta. Sandra is kíváncsian mögém állt. A boríték se leragasztva, se megcímezve nem volt, ezért finoman kivettem a benne pihenő lapot. 

- Szeretettel meghívunk Victoria Snow és Tyler Jackson esküvőjére.. - olvastam bele hangosan.

- Sok mindent kinézek a nővéredből, de hogy nem személyesen adja át a meghívóját az esküvőjére.. - rázta meg a fejét Sandra - Au.

- Nem számít - feleltem miközben visszatömködtem a lapot a borítékba - Csak a szokásos.

A borítékot gondosan a farzsebembe süllyesztettem és már fordultam is a lábosok és serpenyők felé. - Mit szeretnél enni?

Sandra azonban nem válaszolt, ehelyett összehúzott szemöldökkel meredt a telefonjára.

- Minden oké?

Sandra rám emelte a tekintetét, majd a szája sarkát felfelé görbítette. - Persze. Csak most.. El kéne mennem.

Miközben ezt mondta már hátrálni is kezdett.

- San, megijesztesz.. Történt valami? - tudakoltam még mindig. Aztán mintha rájött volna hogy előttem nem kell titkolóznia és hazudoznia, aggodalmasan megrázta a fejét.

- Anyu most írt egy SMS-t, hogy menjek haza, mert fontos dolgokról kell beszélgetnie az egész családnak.. - mély sóhajjal hátrált egy lépést - Fogalmam sincs miről van szó.

Mit sem törődve a hátrálásával közelebb léptem hozzá és szorosan magamhoz öleltem. - Bármi is az, rám számíthatsz. Írj, hívj vagy akár gyere ide amint tudsz valamit.

Bátorítóan megszorítottam a kezét, mire ő egy félszeg mosollyal kiment a bejárati ajtón. Ledobtam magam a mellettem lévő konyhai székre és meredten bámulni kezdtem magam elé. Fogalmam sincs mi történhetett Sandráéknál és csak reménykedni tudtam benne hogy semmi vészesen komoly. Az étvágyam teljesen elment ezért céltalanul üldögéltem és merengtem.  Aztán hirtelen ötlettől vezérelve a telefonomért nyúltam és írtam Davidnek egy SMS-t:

Szabaddá vált a napom - Cara

Üzenetemre sokáig nem jött válasz, ezért kezdtem aggódni, hogy David esetleg haragszik rám, vagy már neki van más programja. Ekkor azonban minden kétséges gondolatomat elsöpörte egy erős kopogás. Hatalmas mosollyal az arcomon a bejárati ajtóhoz futottam és izgatottan nyitottam ki azt. Nagy meglepetésemre azonban senki sem állt. Összehúzott szemöldökkel néztem szét, de még mindig nem láttam senkit. Már éppen be akartam csukni az ajtót amikor megláttam, hogy a lábtörlőn egy könyv hever. Felvettem és jobban szemügyre vettem. A Romeo és Júlia volt, amiből egyből tudtam, hogy David műve. Kilógott belőle egy papírlap. Kinyitottam a könyvjelzőnél és egy aláhúzott sort kezdtem olvasni.

  Szerelmem oly nagy, mint az óceán
S oly mély, adok neked belőle, lelkem
S több lesz nekem: mindkettő végtelen.  

Mielőtt bármit is reagálhattam volna erre a pár sorra, észrevetettem, hogy a lapocskára is van írva valami. 

Menj fel a szobádba! - David

Leraktam a könyvet a nappali asztalára és még mindig a lapot szorongatva felfutottam a szobámba. David ott állt a szoba közepén. Amikor beléptem az ajtón elmosolyodott és mellém lépve magához ölelt. Kezemből kiejtettem a papírt és viszonoztam az ölelését.

- Mire volt jó ez az egész? Az ablakon jöttél be? - nevettem

- Igen. Hiszen megláthattak volna. Mellékesen, aggasztóan könnyű bemászni az erkélyeden keresztül az ablakon..