Undercover - Titokban

14. fejezet

   A káosz észrevétlenül alakult ki. Peter megjelenése után először hatalmas csend és szinte vágható feszültség keletkezett a levegőben. Mindenki nagy szemekkel nézett a másikra, senki sem tudta mi a következő lépés. Egyedül Emily nem értette miért feszült be mindenki. A második fázis Peter egyszerű kérdésével kezdődött:

- Hogy mi?

Emily erre megrázta a fejét és horkantott. - Miért vagytok ennyire kiakadva, talán te is lefeküdtél Carával, vagy mi?

- Nem! - egyszerre négyen kiáltottunk (különböző okokból) rá Emilyre, aki ettől egy kissé megriadt, és teljesen elvesztette a fonalat. 

Ebben a pillanatban David kivételével mindenki egyszerre kezdett beszélni. Peter Emilyvel vitatkozott, hogy mégis mire gondolt a kijelentése alatt, mire Emily még mindig azon katogott, mi olyan nagy dolog ezen. Ezalatt Sandra csitítani problálta őket, míg én Davidhez hasonlóan csendben maradtam, amíg bírtam. Ők azonban nem hagyták abba, sőt egyre hangosabbak lettek, ezért magamból kikelve elkiáltottam magam:

- Elég! - Mindenki döbbenten emelte rám a tekintetét - Emily, kérlek hozz valamit a fejemre, mert beleőrülök a fájdalomba. Később mindent elmagyarázok, ígérem.

Láttam Emilyn, hogy nagyon nem akar kimenni, de bólintott és kisietett a szobából. Ekkor Peterre néztem. Még soha nem láttam ilyen dühösnek, egyszerűen áradt belőle a harag. 

- Cara.. - szinte hallottam, ahogy csikorog a foga - Ez.. igaz? Te és..?

- Igen. - válaszoltam gyorsan. - Már korábban..

- Hát persze, hogy igaz! - Peter idegesen a hajába túrt és a fal felé fordult, mintha rám se akarna nézni - Hogy lehettem ilyen idióta, hiszen tök egyértelmű volt. David. Ezt mondtad a kocsiban. David Peters, az.. új tanár.

Az utolsó szavait szinte már suttogta. Peter sokszor úgy érzi, hogy mivel ő a fiú hármunk barátságában, meg kell védenie minket és egyfajta "idősebb testvér" szerepét kell betöltenie. Erre még rádobott egy lapáttal a tény, hogy azt hiszi, miatta szenvedtem balesetet. Mással nem tudtam megmagyarázni magamnak a következő pillanat történéseit. Peter szinte villámgyorsan David elé került, majd az öklét erősen David állkapcsának vágta. 

- Peter megvesztél?! - teljesen megfeledkeztem magamról és az állapotomról. Letéptem magamról mindent, amivel a gépekhez voltam kötve és sajgó végtagokkal David mellé siettem. David eközben egy kissé hátratántorodott és a vérző szájára tette a kezét. Nem láttam dühöt rajta, csak meglepettséget és.. szomorúságot.

- Mi a francot csinálsz?! - szegezte nekem Peter a kérdését - Szólnod kellett volna, meg tudlak védeni!

Daviddel elléntétben az én vérem forrt a dühtől. David elé álltam és Peter szemébe nézve meglendítettem a kezem. - Nincs mitől megvédeni, te idióta! - Peter a pirosló arcára tette a kezét és nagy szemekkel nézett rám, és szinte egyből megbántam amit tettem.

- Cara, erre igazán nem volt szükség. - David a vállamra tette a kezét, amitől azonnal megnyugodtam. 

- Valaki mostmár igazán elmagyarázhatná mi történik. - Peter hangja olyan volt, mint egy gyereké, aki leejtette a fagyiját, miközben David továbbra is a vállamon tartott kezére pillantott.

- Tudod, ha nem úgy viselkedtél volna, mint egy gondolkozni nem képes barom, akkor verekedés nélkül is meg lehetett volna beszélni. - szólalt meg Sandra. - Elsőre furcsa és ijesztő, de..

- Te tudtad.. - suttogta Peter, majd hangosabban folytatta - Még szép, hogy tudtad, ezért titkolóztok már hetek óta. Hihetetlen, hogy minden képkocka a helyére kerül, ha kiderül az igazság. Ennyit arról, hogy bíztok bennem, és hogy mi egy csapat vagyunk..