Undercover - Titokban

15. fejezet

- És mikor is hoztad ide a ruhát? - kérdeztem miközben felbaktattunk a lépcsőn.

- Még azelőtt hogy érted mentem. Meglepinek szántam, meg persze arra is gondoltam, hogy mi van ha nemet mondasz Christiannek... Jó lett volna megzsarolni vele.

- Sandra Foxx, borzasztó vagy! - nevettem vele. Azonban amikor beértünk a szobámba elakadt a lélegzetem. Az ágyamra egy pávakék, pánt nélkli ruha volt terítve. A mellrésze tele volt gyöngyökkel és ahogy lejjebb haladtam a szememmel, egyre ritkább lett. Ahogy így elsőre néztem kb a térdemig érhetett.

- San.. - közelebb léptem a ruhához és megfogtam a finom anyagot. - Én ezt nem fogadhatom el, biztos egy vagyon volt..

- Az ára miatt ne fájjon a fejed! - ledobta magát az íróasztal előtti székre. - Anyám kártyájáról vettem. Inkább mondd már, hogy tetszik -e!

- Hogy tetszik - e? - Sandrára néztem, majd újra a ruhára. - Imádom.

- Akkor próbáld fel! Én akarok lenni az első aki lát benne.

A mosolyt továbbra sem tudtam letörölni az arcomról. A bennem élő kislány, aki oda volt a hercegnőkért, újjongott, de én kívűl azért igyekeztem nyugodtnak tűnni. Miután Sandra segített felhúzni a cipzárt, a tükör elé álltam. A ruha szinte tökéletesen simult a testemre, a színe pedig nagyon ment a hajamban lévő kék tincshez. A dekoltázsát kicsit mélynek éreztem, de az legalább elvonja a figyelmet az arcomat és karomat fedő karcolásokról és zúzódásokról. Sandra mellém lépett, mire én a nyakába ugrottam.

- Annyira köszönöm. Beleszerettem. De legközelebb nem úszod meg, hogy együtt nézzünk ruhát ha... - Gyorsan kapcsoltam és eltoltam magamtól Sandrát, bár a kezemet a vállán hagytam. Ha Sandra magának is vett ruhát akkor.. - Ki hívott el?

Sandra az égnek emelte a tekintetét és lerázta a kezem. - Nem akarom, hogy nagy dolgot csinálj belőle, mert nem az. Nem hívott el senki, igazból én hívtam el Petert. Tegnap este sokat beszélgettünk. Bocsánatot kértem tőle mindenért ami történt és igyekeztem elmagyarázni a helyzetet közted és Mr. Pet - amint meglátta az arcom kijavította magát - David között. Persze nem ő lesz a legnagyobb rajongótok, de már nem akarja megölni. Meg téged sem. Na jó, talán téged még egy kicsit. - mosolyogva megráztam a fejem - Aztán a végén, már majdnem indultam de végül megkérdeztem és... igent mondott.

- Őszintén örülök ennek San. Tudom, hogy mostanában körülöttem forog minden, és sajnálom.

- Nem kell bocsánatot kérned mindenért Cara. Csak érezzük ma jól magunkat. Bár tudom, hogy szíved szerint nem Christiannel mennél. Mit szólt hozzá.. tudod?

- Na szép, már Mr.Petersnek sem hívod, hirtelen ő lett Voldemort, akinek ugyebár nem mondjuk ki a nevét.

- Mégis kimondtad.

- Sajnálom. - biccentettem - A vicces rész az, hogy David vett rá, hogy menjek vele. Úgy érzi miatta kimaradok dolgokból, szóval nem akartam neki még több okot adni arra, hogy rosszul érezze magát. És bár a ruha csodás, és várom, hogy veletek legyek a bulin, de.. örülnék ha Daviddel mehetnék.

- Úgy tudom a tanárok is ott lesznek. Látni fog ebben a csodás ruhában. Táncolsz egyet Christiannel, iszunk valamit aztán jövünk is. - Sandra széttárta a karját, ezzel is azt sugározva, hogy semmiség.

- Tudom, tudom, igazad van. Mint mindig.

- A bál után meg annyit lehetsz vele, amennyit akarsz. - Ahogy ezt kimondta, elhúzta a száját. - Mármint.. bocsi.

Már éppen válaszolni akartam, de Sandra elszólása eszembe jutatott valamit.

- Igazából.. Beszéltem Daviddel.