Undercover - Titokban

7. fejezet

   Reggel amikor kinyitottam a szemem majdnem elsikoltottam magam. Nem a saját szobámban ébredtem és fogalmam sem volthol vagyok. Megdörzsöltem a szemem, majd körülnéztem az ismeretlen szobában. Amikor megláttam egy képet Davidről és a húgáról, szinte villámcsapásként emlékfoszlányok peregtek a szemem előtt,  azonban egyik sem volt elég ahhoz, hogy teljes képet tudjak alkotni. Végignéztem magamon és már fogalmam sem volt mit gondoljak, amikor észrevettem, hogy David pólója van rajtam.

- Mi a fenét csináltam? - suttogtam miközben a telefonomra néztem. 

Kilenc óra múlt öt perccel, tehát elkéstem az iskolából. Azt hittem jobban fog érdekelni, de csak megrántottam a vállam. Ez volt a legkisebb problémám. Tudtam hogy csak egy ember tud választ adni a kérdéseimre, ezért kikászálódtam az ágyból és óvatosan kinyitottam az ajtót. A nappaliban senki. Se a konyhába. Se sehol. Egyedül voltam a házban. Mivel nem támadt jobb ötletem elkezdtem körülnézni a lakásban. A nappaliban kis rendetlenség volt. Az asztalt és a földet papírok és könyvek borították. A tv melletti szekrényen még több könyvet, iratot és egy pár családi képet véltem felfedezni. 

Egyébként otthonos lakásnak tűnt. Látszott hogy lakik is benne valaki, nem úgy mint a mi nappalink, ami olyan mintha csak kiállításra lenne odatéve. A tvvel szemben, az asztal mögötti kanapéra pillantottam. A fejem iszonyúan fájt és kedvem lett volna ledőlni rá, ehelyett inkább a szekrényhez léptem, hogy szemügyre vegyem a képeket. Az egyiken a családjával volt. Nem lehetett olyan régi kép, maximum két-három éves. David apja nagyon hasonlított rá. Egyből mellette ült az anyja. Tiszteletet parancsoló tekintete szinte a lelkemig hatolt, ezért gyorsan a mellette helyet foglaló elképesztően gyönyörű lányra pillantottam. Tőlem körülbelül három évvel lehetett idősebb. Gyönyörű szökésbarna haja a derekát simogatta.

Pont Davidre kaptam a tekintetem és elszorult a szívem amikor kinyílt a bejárati ajtó. Ijedtemben ugrottam egyet és azonnal hátrébb léptem a képtől. David ingben és nyakkendőben, valamint farmerben lépett be a szobába. Letett két zacskót és egy porhártartót benne két pohárral az asztalra. Amikor rám nézett akkor jutott eszeme, hogy rajtam még mindig csak a pólóját viselem a bugyim fölött. Éreztem ahogy ég az arcom.

- Jó reggelt. - köszönt - Nem akartalak megijeszteni, bocsánat.

- Semmi.. gond. Neked.. nem dolgoznod kéne?  - csúszott ki a számon az első hülyeség ami eszembe jutott. Azt kívántam bárcsak visszaszívhatnám. És nagyon rossz szokásom, hogy ilyenkor magyarázkodni kezdek. - Tudod, az iskolába. Vagyis..

Beharaptam az ajkam nehogy megint megszólaljak.

- Nekem? - kérdezte ártatlanul magára mutatva - Neked kellene iskolábban lenned.

Elpirultam és a földet kezdtem pásztázni, miközben a karom védekezőn magam elé fontam. - Tudod hogy értem..

- Nekem nincs első három órám. Neked mi a mentséged?

- Könyörgöm, rendes választ is fogsz adni vagy.. - közelebb léptem és széttártam a karom - Mi történt? Hogy kerültem ide? Alig emlékszem valamire..

David sóhajtott és kivett a konyhaszekrényből egy majdnem üres vodkásüveget.

- Azt nem csodálom. - reagált az előbbi kijelentésemre.

Eltátottam a szám és azt reméltem elnyel a föld. Az megvan hogy otthon inni kezdtem, de honnan tudtam meg David címét? Hogy kerültem ide? És minek jöttem? Miket mondtam? Már zúgott a fejem a sok kérdéstől. Na meg a másnaposságtól.

- David.. annyira sajnálom. - Óvatosan felpillantottam rá - Ugyan fogalmam sincs miket mondtam tegnap, de kérlek felejsd el mindet és.. ismered a mottónkat. Mintha mi sem történt volna.