Nincs visszaút

21. Fekete

Mellkasára hajtottam fejemet, majd mosolyogva elnyomott az álom.
És először ittlétünk alatt jól aludtam. Végre több esélyt láttam a kijutásra, mint a halálra.

Ajtócsapódás. Fájdalom. Jó reggelt!
Alvás közben nem változtatja az ember annyira a helyzetét, így az ajtó telibe találta bordáimat.

Rögtön sérült testrészemhez kaptam. Jézusom! Ugye nem tört el?
A neon fénye kintről bántotta a szememet.

Nehezen, de kivettem, hogy ki keltett fel.

- Doris! - ásította Logan. - Öröm az ürömben, hogy ily szépségre nyitom ki a szemem. Jól aludtál?

- Köszönöm, remekül. Gyertek, vár benneteket a reggeli.

Roy felsegített a földről. Alig tudtam felegyenesedni. Még csak bocsánatot sem kért...

Logan Doris mellett lépdelt.
Nem figyeltem rájuk. Azt próbáltam kideríteni, hogyan tudnék úgy lélegezni, hogy ne fájjon az oldalam.
Kissé oldalra hajoltam és megpróbáltam nem nagy levegőt venni.
Au
Kiegyenesedtem.
Auuu
Jóval előrébb görnyedtem.
Auuuuuu

Megpróbáltam visszatérni a legelső pozícióhoz. Még az volt a legfájdalommentesebb.

Roy sajnálkozva és szórakozottan figyelt.
De muris...

Az ebédlőig magamban szitkozódtam és Dorist átkoztam, amiért ilyen nagy hévvel érkezett Loganhez, hogy megfeledkezett rólam.

Pár csapat már reggelizett mikor odaértünk. Hárman beálltunk a magunk porciójáért. Logan még váltott pár szót Dorissal. Bájosan csevegtek, valószínűleg a semmiről. Elköszönésképp Logan megfogta a nő kezét, fittyet hányva a szabályokra és a tényre, hogy figyelik őket, megcsókolta Doris kézfejét.

Micsoda lovagiasság - kuncogtam magamban.

Barátunk máris az ujjai köré csavarta. Doris elalélva hagyta magára Logant. Vissza-vissza pillantgatott rá, szinte nekiment a falnak az ajtó mellett. A fiú arca amint elfordult tőle közönyössé vált. Nem mosolygott tovább, nem kellett hitegetnie senkit már. Felmarkolta tálcáját és leült mellém.

- Meg kell hagyni, elég jól alakítasz - csámcsogott Douglas. - Csináltad már máskor is? 

Pillanatok alatt felment bennem a pumpa. Felpattantam. Minden szempár rám szegeződött. Kíváncsi, rémült pillantások. Talán még én is megijedtem magamtól. Meglepődtem az indulataimtól, melyeket már jó ideje el kellett fojtanom. Douglas mégis nyugodt maradt. Tudta, hogy nem rendezhetek jelenetet (ennél nagyobbat), mert akkor napvilágra kerülne a titkunk. A tervünk.

Csak akkor vettem észre, hogy kezem meg van feszítve, éppen Douglas felé mutattam.
Gratulálok Ashley, hatásos.

Nem tudtam, hogy mihez is kezdhetnék.
Legszívesebben behúznék neki egy hatalmasat. Vagy ráborítanám a tálcát. Esetleg rávethetném magam és püfölhetném, ahol csak érem. Mindegy, csak fájjon neki annyira, amennyire nekem, nekünk, hogy egy csupa jó szív lélek embert bánt, sérteget.

Két kezet éreztem derekamon. Roy próbált visszahúzni.

- Ash, ülj már le! Mindenki minket néz - suttogta.

Zavarodottan néztem rá, majd körbe a teremben.

- Valóban. Bocsánat, elragadtak az érzelmek.