Nincs visszaút

9. Hosszú este

A fiú követett, majd mikor a sorban utolért, hátulról átölelt és a fülembe suttogta:

- Szeretlek.

Megkaptuk a főzelékadagunkat, és visszaültünk a helyünkre. Csendben elkezdtem enni a fehér, folyékony, répaszerű darabkákkal megszórt, ételnek nem nevezhető valamit. A többiek egy kis idő elteltével csatlakoztak hozzánk és aggódva fürkészték Royt, mire én elfojtottam magamban egy mosolyt. Ő persze úgy tett, mintha nem vette volna észre. Mikor felnézett a vacsorájából, laza vigyorra húzta a száját.

- Minden oké! Kitisztította és bekötözte a sebet. Délutánra szabad utat kaptunk, de holnap már csatlakozunk hozzátok. Sikerült megjegyeznünk az útvonalat oda-vissza, úgyhogy minden a legnagyobb rendben.

Barátaink eleresztettek egy sóhajt.

- Veletek történt valami érdekes? - néztem Loganre.

- Tényleg! Van egy hírünk, mondhatni - kíváncsi szemmel figyeltem rá. - Lehet, hogy elő fognak minket léptetni! - ujjongott Logan halkan.

Izgatottan kapkodtam a fejetem közöttük.

- Komolyan? - hitetlenkedett Roy. - Miből gondolod?

- Hát az úgy volt, hogy kicsit lassabban haladtunk, mivel ti elmentetek, és akkor jött egy ismeretlen fószer és figyelte ahogy dolgozunk. De csak ránk volt kíváncsi, a többi gyerekről magasról tett.

- Nagyon elégedettnek tűnt - folytatta Ruby izgatottan. - Aztán elővett valami füzetet, és írt bele. Majd se szó, se beszéd elindult kifelé.

Csak pislogtam. Mindenkire  ránéztem, megpróbáltam kiolvasni szemükből, hogy ők mire gondolnak.

- Szerintetek - suttogtam.

- Lehet, hogy elő fognak léptetni minket? - vette át a szót Roy.

- Meglehet - vigyorgott Logan. - Mondjuk, azt nem tudjuk, hogy mindannyiunkat magasabb szintre akarnak helyezni, vagy csak egyikünket.

- Mennyi ideje vagyunk itt? - kérdezte Ruby.

- Azt hiszem tíz napja - válaszolt Douglas, aki nagyon vidámnak tűnt. Biztos feldobta a hír, hogy nem kell többet a büdös bányában dolgoznia.

Tovább ettünk, turkáltunk az ételben, mikor letelepedett valaki mellém. Kérdőn néztem a jövevényre.

- Szevasz Ashley! - mosolygott rám vidáman. - Mi a helyzet? Hol voltatok délután?

- Donna! Szia! - lepődtem meg. Sosem ült még mellénk. Egyszer beszéltem vele, a kajacsata után. Azóta csak biccentettünk egymásnak. - Roy megvágta magát és elkísértem a dokihoz. Veled mi újság? - kérdeztem. Mintha annyi minden történhetne ezen a helyen.

- Láttam, kiszúrt magának titeket a munkafelügyelő. - kacsintott rám.

- Gondolod? - villantottam rá egy vigyort.

- Ó de még mennyire! Láttam én már ilyet! Azt a szobát amit így megfigyelt, egy hét után már nem láttuk a bányában. Bárcsak minket is kiválasztanának! - sóhajtott egy hatalmasat.

Megsimogattam a hátát, majd összenéztem Royjal. Egy aprót bólintott, hogy csak én vegyem észre.

- Te mondd csak - kezdtem. - Nem tudod, hogy mit csinálnak azok akik feljutnak?

Rám nézett, majd végighordozta tekintetét kis társaságunkon. Loganen egy kicsit elidőzött a szeme, de alig feltűnően, majd haladt is tovább.