Nincs visszaút

15. Konzultáció

- Mehetünk!

Roy lágy csókot hintett ajkaimra, ami csak egy pillanatig tartott, de nekem elég volt ahhoz, hogy megszűnjön a világ.

Többet akartam. Tarkójánál hajába túrtam és közelebb húztam magamhoz. Neki se kellett kétszer mondani. Derekamra tette kezeit és szorosan magához ölelt. Csókunk a többieket nyilván kellemetlen helyzetbe hozta, amit mi ugyan érzékeltünk, de egyikünket sem érdekelte.

- Khm, khm! - krákogott Doris, mire elváltunk egymástól és kérdőn tekintettünk a nőre. - Talán indulnunk kéne.

Megvontam a vállam és összekulcsoltam ujjaimat Royéval. Doris csak forgatta szemeit, majd megindult. Lépteink a kihalt folyosón fülsiketítően hatottak. Hiányzott már a nyüzsgés.

Akkorra már rájöttem, hogy az utcára kijutott társaink drogot árulnak. Onnan talán könnyebb volna megszöknünk.

Újra elfogott az az érzés, hogy elhagytam a térképet. Ha itt a folyosókon esne ki a zsebemből, akkor biztosan megölnének minket. Csak mi járunk erre, egyértelműen mi lennénk a bűnösök.

Ellenőriztem kis papírunkat. Nem akartam újra elveszíteni.

Royra néztem, aki lába elé figyelt és gondolataiba mélyedt. Mindig is érdekelt, mi jár ilyenkor az emberek fejében. Látni valaki más szeméből a világot. Lehet, hogy ő másképp látja a színeket. Vagy az ő magaslatából szemlélődni. Tudniillik én alacsony vagyok, ő pedig korán sem mondható annak. Az arcát fürkésztem, ami feltűnhetett neki, mert a szemembe nézett, és elmosolyodott.

- Miért kaplak mindig azon, hogy engem bámulsz?

- Azért nem mindig - szakítottam el tekintetem gyönyörű szemeiről és inkább előre figyeltem. Az előre, Logan hátát jelentette.

- Igazad van. Csak az esetek kilencvenkilenc százalékában.

- Kilencvennyolc és fél.

- Megegyeztünk - nevetett fel halkan.

Elégedetten bólogattam. Szemem sarkában láttam, hogy felém fordítja fejét, de nem vettem fel vele a szemkontaktust. Szenvedjen csak!
Magamban még megengedtem egy gúnyos, ördögi kacajt, ami sajnos kiülhetett az arcomra. Roy elvigyorodott és hitetlenkedve megrázta a fejét.

- Borzalmas vagy, tudsz róla?

Nem reagáltam semmit, direkt húztam még egy kicsit az agyát.

- Lesz nemulass!

Ezt már nem tudtam figyelmen kívül hagyni. Be kellett fognom a saját számat, hogy a kirobbanó nevetésem ne okozzon földrengést. Habár egy földrengés lehet beomlasztotta volna ezeket az alagutakat. Szabadságot jelentett volna. Vagy nem, mert a beomlott erődítmény valószínűleg egyet jelentett volna a halálunkkal.

Nehezen, de sikerült elnyomnom a nevetést, csak idiótán vigyorogtam.

Hazaértünk, ha lehet így nevezni a büdös, dohos pincét, ahol éjszakákat vészeltünk át, a következő megpróbáltatásra várva.
Doris kinyitotta az ajtót, majd unott arccal megvárta, míg bevonultunk. Amilyen hangosan csak lehetett ránk csapta az ajtót, utána a kulcs fordulásának jellegzetes hangját hallhattuk.

Ismét be voltunk zárva. Csodálatos.

Fáradtan rogytunk le a földre, ki-ki a maga helyén, ahol éppen álltunk. Én az ajtónál voltam, nekidöntöttem hátamat a hűvös felületnek.

Egy darabig csak ültünk, átgondoltuk a napunkat. Roy az ujjaimmal játszott, én megbizonyosodtam arról, hogy Doris már elég messze van ahhoz, hogy terveket tudjunk szőni.