Part 12

5.8K 252 26
                                    

|Caroline Brooks|



Beérve az osztályterembe tekintetem egyből összetalálkozott Connoréval, aki az egyik padon ült hátul. Beletúrt világosbarnás szőke hajába, közben halványan rám mosolygott, amit félve viszonoztam. Eddig soha nem álltunk le egymással beszélgetni, de ez a projekt munka úgy látszik meghozza a gyümölcsét.

- Szia, Hannah -köszöntem a barátnőmnek, majd mellé ültem.

- Szia, Car. Ma nincs az ofő -felelte fekete haját igazítva.

- Hogyhogy? -húztam fel szemöldökeimet.

- Nem tudom -vont vállat. - Biztos beteg -válaszolta, majd elővéve telefonját nyomkodni kezdte. Kíváncsian néztem az ajtó felé, és vártam, ki lép majd be rajta. Viszont aki belépett, arra pont nem számítottam. A teremben rögtön csend lett, nekem pedig az állam a földet veregette.

- Jó reggelt gyerekek. Úgy vélem tudomást szereztetek arról, hogy Mr. Coldfield lebetegedett, ezért helyettesíteni kell őt. Mivel új vagyok itt, úgy gondolom be kell mutatkoznom -felelte végig nézve az osztályon. Mikor meglátott engem, halványan elmosolyodott, majd folytatta monológját.

- A nevem Andy Biersack. 26 éves. Legyen ennyi elég -mondta, majd rá ült az asztalra. Hannah lassan rámnézett.

- Hogy kerül ide? -tátogta.

- Nem tudom -tátogtam vissza fejemet csóválva.

- Tanár úr? -jelentkezett Gigi, aki legelöl ült.

- Parancsoljon, kisasszony -mosolygott rá Gigire, ami nem tetszett.

- Ne haragudjon, hogy ezt mondom, de szerintem nem mutat túl jó példát ezzel a külsővel, és a viselkedésével -mutatott a szőke lány az asztalra, amin jelenleg Andy ült. Apuci továbbra is mosolyogva nézett Gigire, majd felnevetett.

- Hogy is hívnak? -húzta fel jobb szemöldökét.

- Gigi May -felelte hátra dobva szőke haját, amin Hannah szemet forgatott.

- Tudod Gigi, mindenkinek van egy stílusa amit képvisel, és mindenki máshogy próbál PÉLDÁT mutatni -hangsúlyozta ki Andy a példát szót, amin a szőke gondolom szemet forgatott. - Az még nem bűn, ha a tanár rá ül az asztalára és lelógatja a lábát. Attól még, hogy én ezt csinálom, az nem azt jelenti, hogy nektek is szabad -mondta mélyen Gigi szemébe nézve. Andy leugrott az asztalról.

- Szünetekben azt csinálhattok amit akartok, de órákon és addig amíg MR. Coldfield megnem gyógyul, azt teszitek amit én mondok. Értve? -nézett körbe az osztályon. Egyemberként feleltünk Andy kérdésére.

- Remek. Más kérdés, Gigi? -tenyerelt a lány padjára. Gigi hátra húzódott, lejjebb csúszott a székén, és megrázta a fejét.

- Helyes. Többiek? -egyenesedett fel Andy, majd zsebre vágta kezeit. Akaratom ellenére is feltettem a kezem.

- Igen, Caroline? -nézett rám kíváncsian. A többiek láthatóan meglepődve néztek hol rám, hol pedig Andyre.

- Szájakat becsukni! Még a végén bele repül a sültgalamb! -parancsolta Andy mély hangon. Figyelmét újra nekem szentelte.

- Ugye tudja, hogy más tantárgyakból is magának kell tanítania minket? -kérdeztem jó kislányhoz méltóan, magázva.

- Igen, tudom -bólintott. E mondata után egyből kicsengettek.

- Mehettek -intett az ajtó felé, amin rajtam kívül mindenki kilépett. Andy bezárta kulcsra(?!) a tantermet, majd intett, hogy menjek oda hozzá. Felültetett Gigi asztalára, és a lábaim közé férkőzött.

- Hogyhogy itt vagy? -kulcsoltam kezeim a nyaka köré.

- Munka után keresgéltem, és rátaláltam erre a sulira. Nem kell sokat bejárnom, helyettesítő tanár leszek, és láthatlak minden egyes percben -felelte, amin elmosolyodtam. Olyan édes.

- Szóval miattam jöttél ide.

- Ezt most úgy mondtad, mintha olyan meglepő lenne -csóválta a fejét.

- Kicsit meg is lepődtem -vontam vállat.

- Észre vettem -vigyorgott. - Vissza térve a témához, igen. Legfőképp miattad jelentkeztem ide. Meghát nem árt a pénz -nevetett fel halkan.

- Igaz.

- Most olyan rosszkislány vagy -búgta a nyakamba. - Ez tetszik! -csókolgatni kezdte a nyakam. Egyik kezét bevezette pólóm alá, másikkal a combomat markolászta. Halk nyögések hagyták el ajkaimat, amiket Andy a sajátjaival fogott be.

- Úgy megdugnálak, most azonnal! -suttogta a fülembe. - De öt percen belül csengetnek, és be kell engednem a diákokat -mondta, majd egy utolsó csókot adva levett a padról.

- Menj a helyedre, cicám -felelte. Miközben teljesítettem kérését, ő kinyitotta az ajtót. Lassan szállingóztak befelé a tinédzserek, köztük a vigyorgó Hannah is.

- Na? Volt huncutkodás? -huzogatta szemöldökeit fel-le.

- Nem, Hannah -nevettem. Miután csengettek, Andy bezárta az ajtót, és neki állt diktálni a következő anyagot.

CAROLINEWhere stories live. Discover now