CAROLINE

Part 22

|Caroline Brooks|

- Kicsim, gyere már! - suttogta Andy a fülembe. Egy pillanatra még vissza néztem a kirakatban lévő nagy világos barna színű macira. Olyan aranyos volt.

- Aranyos az a maci a kirakatban - néztem rá Andyre beharapott szájjal. Tudom, hogy ő ezt nem nagyon szereti, mivel ezzel bármit kicsalok belőle, és egy kicsit... Hogy is mondjam... Beindítom. Apuci hirtelen megállt, és az ajkaimra nézett. Negyed óra múlva már a karomban tartva azt a nagy macit léptem át Andy anyukája küszöbét. Nem hazudok, kicsit félek, hogy megint leveszi a fia fejét azért, mert vele vagyok. Még mindig.

- Nem félsz, hogy megint... - fordultam meg, hogy rálássak Andy arcára, de ő ajkaimra helyezve mutató ujját belém folytotta a szót.

- Csak gyere - biccentett, és már előttem sétált a konyhába. Mit tehettem volna, félve mentem be én is utána.

- Caroline - csillogtak fel Amy szemei, és ajkait egy széles mosolyra húzta mikor meglátott. Letettem a macim, és elfogadtam barátságos ölelését.

- Olyan rég láttalak. Nyolc éves voltál, amikor legutoljára itt voltál - fogta arcom kezei közé, és jól megnézett magának. - Gyönyörű vagy -ölelt magához ismét, amit én kuncogva viszonoztam. Egy csöppet el szállt a félelmem.

- Te nem hagytad, hogy ide hozzam - mondta Andy. Kikerekedett szemmel néztem Andyre. Jól hallottam? Miért emlegeti fel?

- Vajon miért, kisfiam, hm? - tette kezeit csípőre. Andy csak vállat vont, és öntött magának inni.

- Caroline?

- Nem kérek, köszi - mosolyogtam apucira, aki kacsintva viszonozta tettem.

- Jól láttam mit csináltál, vagy csak kattos a szemed? - kérdezte Amy.

- Jól láttad anyukám - mosolygott Andy angyalian. Amy felém fordult, és kíváncsian felhúzta szemöldökeit.

- Ugye te is láttad? - kérdezte.

- Persze, hogy látta, hisz neki kacsintottam -forgatta meg Andy a szemeit.

- Kisfiam! Úgy vélem erről az egészről már elbeszélgettünk.

- Aham - bólintott, majd a pultnak támaszkodott. Amy újból rám nézett.

- Változott valami? - kérdezte. Zavaromba lehajtottam a fejem, és a szoknyám szélét kezdtem babrálni, amit még reggel Andy választott ki nekem.

- Anya!

- Nem akarom, hogy megrontsd ezt a kislányt!

- Ő a barátnőm! - kiáltotta Andy, mire felkaptam a fejem, és Amyvel együtt, tátott szájjal néztem rá. Állandóan mondogatjuk egymásnak, hogy szeretlek, de erről még soha nem volt szó. Most akkor a barátnője vagyok?

- Hogy mi? - Amy még mindig sokk hatás alatt állva nézte a fiát, míg én kezdtem észhez térni. Amy rám vezettette tekintetét, amiben láttam az aggodalmat. De miért? A fiával biztonságban vagyok.

- Ez igaz? - kérdezte. Én csak Andy és Amy között kapkodtam a fejem, és a makogáson kívül más hang nem is hagyta el a torkomat.

- Andy, te normális vagy? Az apja lehetnél! -kelt ki magából.

- Neked ehhez semmi közöd. Már nem lakom itt, szóval nem szólhatsz bele az életembe. Az isten szerelmére, felnőtt férfi vagyok! Azt csinálok amit akarok! - lökte el magát Andy a pulttól kicsit ingerülten.

- Az lehet, kisfiam, de míg én vagyok az anyád, és amíg élek, hallgatnod kell rám. Nem lehetsz együtt egy... - nézett rám Amy kérdőn.

- Tizenhat - hajtottam le a fejem.

- Andy te tényleg nem vagy normális. Tizenhat éves! Miért csak a nálad fiatalabb lányokra buksz? - rázta meg a fejét.

- Nyolc éves kora óta én vigyáztam rá amikor az anyja dolgozott. Jól tudod, hogy apa nélkül nőtt fel. Akkor még arra gondoltam, hogy én lehetnék neki az a személy az életében, akire az apjaként gondol. Még az anyjánál is többet törődtem vele, mert már akkor szerettem. Nem tudom milyen lehet apa nélkül felnőni, de bele tudok gondolni. Neki legalább van egy testvére akire számíthat, míg én egyke vagyok. Soha nem volt olyan személy az életemben, aki megtanított volna dolgokra. Apa mindig dolgozott, ahogy te is, mivel valahogy el kellett tartanotok. Magam tanultam meg mindent, magam csináltam mindent, és nem hagyhattam, hogy Caroline is így végezze.

- Tudod, hogy megkaptál minden figyelmet.

- Az lehet. De arra sosem voltatok képesek, hogy játszatok velem, vagy színezzetek velem. Csak arra, hogy vetettetek rám egy pillantást. Na én ezt nem akartam. Hogy Caroline így nőjjön fel. Én mindig foglalkoztam vele, és megadtam neki mindent, amire csak szüksége volt. És ez most sincs másképp. Ugyanúgy szeretem, mint akkor - nézett rám. Könnyes szemmel hallgattam végig monológját. Sosem tudtam, hogy ezt érzi.

- Ő nekem a mindenem, és ha ezt nem tudod elfogadni, jobb ha megyünk. Nem is értem miért hívtál, ha csak kioktatni akartál - indult meg felém Andy, de Amy megállította.

- Sajnálom. Sajnálom, hogy ilyen vagyok, de én csak jót akarok.

- Caroline-nak is? - kérdezte Andy.

- Igen - bólintott Amy.

- Akkor törődj bele, hogy Caroline velem marad! - mondta, majd felkapva a macit karon ragadott, és kihúzott a kocsiig.