CAROLINE

Part 29

|Andy Biersack|

Nézem, ahogy Caroline könnyes szemmel kiront a konyhából, majd felszalad a lépcsőn, és hangosan becsapja az ajtót. Egyszerűen csak meg szerettem volna beszélni ezt vele. Akkor nem akartam meg tenni, nem akartam megerőszakolni, de nem tudtam kontrollálni magam, és tisztára elborult az agyam. Néha annyira ki tud akasztani! És most itt ülök a fejemet fogva, - pedig legszívesebben agyon vernék valakit - és folyton magamon érzem Peter tekintetét.

- Le ülsz végre valahára, vagy még ott álldogálsz egy ideig? - néztem rá dühösen. Peter lassan helyet foglalt előttem, de még mindig értetlenül bámult rám.

- Elmondod mi történt? - kérdezte egy idő után. Könyökeimet a pultra támasztva temettem tenyereimbe arcomat. Miért nem hagy békén, hogy végre megnyugodhassak?

- Mint mondtam, semmi közöd hozzá! -förmedtem rá újra, és elvettem kezeimet arcomtól. - Ez csak ránk tartozik - néztem rá.

- A bátyja vagyok, és jogom van tudni mi történt - nézett merőn a szemembe.

- Nem akarok beszélni róla - zártam le ezzel a témát, bár tudtam, hogy Peter nem fogja ezt ennyiben hagyni.

- Andy, had emlékeztesselek arra, hogy jelenleg a MI házunkban vagy. Ha úgy tartja kedvem, páros lábbal rúglak ki innen, és hidd el, ehhez nem kell az anyám beleegyezése - meglepett Peter ideges hangja, és magabiztos kijelentése, de próbáltam elrejteni a meglepődöttségem. Igaza van, de nem mondhatom el neki, hogy min vesztünk össze. Ahogy mondta, páros lábbal rúgna ki innen, ha megtudná mit tettem a húgával.

- Nos? Hajlandó vagy elmondani, min akadt ki ennyire Caroline, hogy nem akar többé látni? -húzta fel barna szemöldökeit.

- Csak menstruál - legyintettem, és elfordultam Peter tekintete elöl.

- Te most hülyének nézel? - hüledezett.

- Mint mindig - bólintottam kerülve tekintetét.

- Haver, megértem, hogy dúl benned az indulat, de azért nem kellett volna így beszélni szegény lánnyal - csóválta meg a fejét.

- Te csak ne oktass ki, Peter! Nem tudod mi miért történt, úgyhogy be foghatod a szádat -kaptam vissza a fejem Peterre.

- Épp ezért akarom megtudni, mi történt. Mert nem tudom.

- Nem is fogod megtudni! - sziszegtem a fogaim között, majd felpattanva a bejárati ajtó fele mentem.

- Azt majd meglátjuk - kiáltott utánam, de én mit sem törődve vele, elhagytam a házat.

•• •• •• ••

|Caroline Brooks|

Könnyeim záporzása közepette az ágyra vetődtem, arcomat a kezembe fúrtam, és csak azon az egy mondaton rágódtam. Te nem vagy nekem senkim. Ennyire ki akasztottam azzal, hogy nem akartam meg beszélni vele a történteket? Én csak el akarom felejteni, de ő valahogy mindig az eszembe juttatja azt a napot. Hogyan jutottunk el idáig? Valaki kopogtatott az ajtón, de még megse rezzenek. Pár másodperc múlva hallottam kinyitódni az ajtót, és most az egyszer abban reménykedtem, hogy ne Andy legyen az.

- Hugi - szólított Peter, majd leült mellém az ágyra. Vigasztalóan a hátamat kezdte simogatni, de ez nem segített. Csak ő tud megvigasztalni, még akkor is, ha miatta bőgök. Lassan felültem és a bátyámhoz bújtam. Ő védelmezően körül ölelt, és egy puszit nyomott a homlokomra.

- Elmeséled mi történt? - kérdezte. Örülök, hogy Andy nem árulta el Peternek, viszont legszívesebben most elmesélném neki az egészet töviről - hegyire. Válaszul csak megráztam a fejem, hátha ránk hagyja a dolgot.

- Úgy nem tudok segíteni, ha nem mondod el, mi történt - felelte. Megadóan felsóhajtottam, és felegyenesedtem.

- Csak a suli miatt volt egy kis balhé -füllentettem.

- Nem úgy viselkedik veled, ahogy kéne?

- Hát... Nagyjából. Azt akarom, hogy úgy viselkedjen velem, mint a többiekkel. Nem akarom, hogy csak azért legyen velem elnézőbb, mert ismer.

- Hugi, most komolyan ezen vesztetek össze?

- Igen - bólintottam a szemeimet törölgetve. - Szerinte velem nem tesz kivételt, pedig így van.

- Óh, Caroline, ezen hogy lehet összeveszni, most komolyan?

- Könnyen - vontam vállat. Peter felsóhajtott és kissé megrázta a fejét.

- Minden rendbe fog jönni. Hidd el. Andy majd meg nyugszik, aztán meg beszélitek a dolgokat - mosolyodott el, amit én nehezen, de viszonoztam.

- Köszönöm, hogy vagy nekem - öleltem meg, és beszívtam kellemes illatát.

- Ez csak természetes - nevetett halkan, majd egy puszit nyomva a fejemre kiviharzott. Megkönnyebbültem, hogy Peter elhitte a kis hazugságomat, viszont abban nem voltam biztos, hogy Andy és köztem minden helyre fog jönni.