CAROLINE

Part 17

|Caroline Brooks|

Lassan nyitottam ki szemeimet, és néztem a fehér paplanra. Sokat pislogva próbáltam csillapítani szemem égető fájdalmát, melyet a sok sírás okozott. Oldalra fordultam, és körbe néztem a szobában. A whiskys üveg amit Andy előszedett, félig teli állapotban hevert a tévé előtt, mellette a kis üvegpohárral. Hirtelen elöntöttek a tegnap ese emlékei, amiktől síró görcsöm támadt, és bekönnyesedtek a szemeim.

Még mindig nem hiszem el, hogy ezt tette.

Mivel Andy nem volt itt, gondoltam a szobájában lehet. Kitakaróztam, majd felkaptam a földről a ruháimat, amiket a szennyesbe dobtam. Elővettem a szekrényből egy fekete cicagatyát, és egy világos kék pulcsit, majd azokat szorongatva mentem a szobámból nyíló fürdőbe, ahol lezuhanyoztam és felöltöztem. Kifésültem szőke hajamat, majd felfogva egy copfba vissza mentem a szobámba. Viszont nem voltam egyedül. Andy félmeztelenül az ágyon ült a könyökére támaszkodva, durcásan nézve.

- Jó reggelt, cicám - köszönt végig nézve rajtam. - Miért nem a világos rózsaszín szoknyádat vetted fel? - húzta fel szemöldökét. Egyik kezemet a felkaromra helyeztem, majd dörzsölni kezdtem.

- Nem volt kedvem felvenni - feleltem halkan.

- Szóval nem volt kedved felvenni - ismételte. Erre csak megráztam a fejem. - Rendben. Ezen most szemet hunyok. Viszont tudod, hogy most mi következik. Hallgatlak! - dőlt a falnak karba tett kézzel, és homlok ráncolva.

- Nem tudtam elaludni, ezért arra gondoltam, hogy elmegyek egyet sétálni. De Connor írt, hogy nincs-e kedvem találkozni vele, én pedig... Igent mondtam. Aztán írtam egy cetlit, hogy hamarosan jövök - meséltem.

- Azt hitted nem ébredek fel addig, míg haza nem jössz? - kérdezte.

- Valahogy úgy - bólintottam.

- Tudod szívem, én hamar felébredek ha úgy érzem nem vagy itt mellettem -mondta. Csendben néztem Andyt, aki látszólag kezdett megbékélni. - Gyere ide - nyújtotta felém kezét. Leültem Andy mellé, majd felnéztem rá.

- Miért nem érted meg, hogy be kell tartanod a szabályokat? Nem véletlenül lettek kitalálva - rázta a fejét.

- Én megértem. De neked meg azt kellene megértened, hogy nem vagyok már kislány. Connor csak egy barát, ő....

- És ezt ő is így gondolja? - kérdezte. - Hogy te csak egy barát vagy? - tekintetem felváltva vezettem egyik szeméről a másikra.

- Nem tudom - ráztam meg a fejem.

- Épp ezaz. Nem tudod. Babygirl, fogd fel, hogy te csak az enyém vagy! - fogta arcomat kezei közé.

- Néha hagyhatnál egy kis személyes teret. Egy kis időt, amit a barátaimmal tölthetek - feleltem.

- Ezt szeretnéd? - kérdezte.

- Igen.

- Rendben. Legyen ahogy akarod. De tudnom kell, hogy hova mész, kivel mész, és hogy mikor jössz. Értve?

- Igen - mosolyodtam el.

- Helyes! - kuncogott, majd egy rövid csókot nyomott ajkaimra.

- Ígérem nem teszek többé ilyet. Sajnálom, apuci!

- Én is sajnálom hogy... Azt tettem veled. De nem volt más választásom - felelte. Elhúztam a fejem, és homlok ráncolva néztem rá.

- Nem volt más választásod? - ismételtem felháborodva. - Ezt te sem mondhatod komolyan! - álltam fel.

- Kicsim...

- Mi az, hogy nem volt más választásod? Bezárhattál volna, elfenekelhettél volna, még ezek is jobbak lettek volna, de te csak magadra gondolva ki élted rajtam a vágyaidat! - emeltem fel a hangom. Andy megkukulva ült az ágyon.

- Ha szeretnél, nem tettél volna ilyet -könnyeztem be, majd ott hagyva őt sírva kirohantam a házból.