CAROLINE

Part 38 [THE END]

|Caroline Brooks|

Gyorsan szedve lábaimat közelítem meg otthonomat, ahol Andy már nem biztos, hogy várni fog engem. A levegőt kapkodva veszem, és a mellkasom gyorsan emelkedik fel és le. Ez csak egy rossz vicc lehet.

Miután berontok a házba, még mindig levegő után kapkodva, megdermedek, és lassan körbe nézek. Az egész nappali rózsaszírmokkal, és gyertyákkal van tele. A konyhából mennyei illatok csikizik orromat, és egyből a legrosszabbra gondolok. Ezt mind ő csinálta nekem, és én nem jöttem haza hozzá.

Szemeim csípni kezdik a könnyek, és a szívembe bele nyilall a fájdalom. Anya, és Peter lassan lesétálnak a lépcső aljáig, majd megállnak. Tekintetem az előttem heverő szirmokon tartom, és magamat hibáztatom mindenért. Ha nem húzom fel magam, akkor nem történik ez.

Talán csak én értettem félre a dolgokat. Hát persze. Nem kellett volna Connorral lennem. Féltett, hogy rám mászik, vagy esetleg olyat tesz, amit én nem akarok. Andynek igaza volt, de én nem hallgattam rá. Haza kellett volna jönnöm, és nem átmenni ahoz az idiótához. Bele is gondolhattam volna, hogy csak meg akar fektetni. Istenem, hogy lehettem ennyire hülye? Én szeretem Andyt, mégis máshoz mentem.

- Hol van? - kérdeztem a könnyeimmel küszködve. - Hol van Andy? - kiáltottam, mikor nem jött válasz. Nem érdekel, ha tudják. Nem érdekel, ha ezért nem tekintenek többé a családtagjukként. Én igen is vissza akarom kapni Andyt!

- Elment, Caroline - felelte anyám cseppetsem boldogan. Arcáról tisztán levehető a bánat, melyet Andy iránt táplál.

- Mi? Mi az, hogy elment? - akadtam ki. Nem hagyhat itt.

- Sajnálom, hugi - lépett egyel közelebb hozzám Peter, de én elhátráltam. Megrázom a fejem, és hagyom végig folyni könnyeimet arcomon.

- Nem - nyögtem ki a sírás határán állva. - Ez nem lehet igaz - zokogtam fel, és a földre rogytam. Anya felsikkant, és a bátyámmal az oldalán siet oda hozzám. A sok könnytől alig látok valamit, és egyre tompábban érzékelem a külvilágot. De mielőtt elragadna a sötétség, és vele együtt Andy hiánya, egy karkötőt nyomnak a kezembe, melyen az Ő neve szerepel.

A karkötőt látván minta egyből eltűntek volna a könnyeim. Már nem sírok, csupán szipogva szorongatom a kis tárgyat, amit Andytől kaptam. Vajon névnapi vagy búcsú ajéndék ez? Ez a kérdés forog a fejemben, miközben lassan magába szív a sötétség.

THE END
Ha tetszett a story, kérlek voteolj, kommentelj, mondd el mi tetszett és mi nem. Köszönöm hogy velem tartottatok :) puszi: M.]