2U (Jungkook fanfiction) BEFEJEZETT

Prológus

-Na jelentkezz már! - kérlelt legjobb barátom, Hoseok, egy iskolai hirdető tábla előtt állva.
-De nem tudom, hogy elég jó lennék-e ehhez - mutattam rá a plakátra, amelyet éppen szugeráltunk.
-Na ne hülyéskedj már! Tehetséges vagy - tette rá egyik kezét a vállamra.
Újra elkezdtem olvasgatni a plakáton lévő szöveget.

"Diákok!
Az iskolánk ének/rap versenyt szervez. A válogató holnap délután, tanítás után lesz a tornateremben, ahol a zsűri kiválasztja majd a 24 legjobb szóló produkciót. Ezután a második fordulótól a továbbjutóknak duettekkel kell majd bizonyítaniuk. Minden héten egy-egy általunk kiválasztott dalt kell előadni. A legjobb páros fogja képviselni az iskolánkat egy nagyszabású koncerten, és együtt 278790 Wonban részesülnek. Mindenkinek sok sikert.
Az igazgató"

-Plusz kitudja, lehetséges, hogy majd duettezhetsz velem - mosolyodott el édesen.
-Kizárt! Én nem is tudok rappelni - néztem rá kissé szúrós szemekkel.
-Nekem ne hazudj! A múltkor hallottam, ahogy rappelsz és van hozzá tehetséged - borzolta össze a hajam.
-De mi van, ha olyanok fognak jelenkezni, mint Namjoon, vagy Yoongi, akik már nevezhetők befutott énekeseknek is. A válogatóban kiesek - húztam el a számat.
-Lisa... Hidd már el végre, hogy ügyes és tehetséges vagy. Gyönyörű a hangod. Ha nem jelentkezel, akkor megharagszom rád - tette karjait keresztbe, mint egy duzzogó kisgyerek.
-Jól van na. De csak ha te is ott leszel velem - böktem rá Hobi mellkasára.
-Ez az én Lisam - kapott fel és kezdett el forogni velem a folyosó kellős közepén.
-Hoseok! Ha nem teszel le most azonnal, akkor lehánylak - nevettem el, mire ő hirtelen elengedett, így majdnem elestem.
Hát ez lennék én. Lisa Smith. Egy teljesen átlagos, 17 éves, művészeti középiskolába járó lány. Amerikában születtem, de a szüleim nem sokkal azután, hogy megszülettem elköltöztek Washingtonból Szöulba. Apám kóreai, anyám viszont amerikai. Az egész iskolából egyetlen emberrel vagyok jóban és az is a legjobb barátom Jung Hoseok.
Eleinte teljesen elvetettem az ötletet, hogy jelentkezzek erre a versenyre, mert az önbizalmam nagyjából egyenlő a nullával. Azonban Hobi barátom addig kérlelt, hogy csak beadtam a derekam.

~Time skip~
Amint megláttam a tornaterem előtt kígyózó hosszú sort, legszivesebben elmenekültem volna onnan. Csakhogy ebben a mögöttem toporgó Hoseok meg is állított.
-Nem mész sehova! Ha már eddig eljöttünk, akkor már nem megyünk sehova - mosolyodott el féloldalasan.
-Ahj!
Ahogy ott várakoztunk, a sor egyre inkább fogyott, mi pedig egyre közelebb kerültünk a bejárathoz.
-Következő! - szóltak ki, én pedig Hobival a sarkamban beléptem a nagy, kétszárnyas ajtón.
-Lisa! - üdvözölt boldogan az énektanár a zsűriasztal mögül - Mivel készültél?
-MIIA-tól a Dynasty-vel - mosolyodtam el kissé bizonytalanul.
-Kíváncsian várjuk - sokkal inkább vicsorgott, mintsem mosolygott a tánctanár bíztatásképpen.
Még egy utolsó kétségbeesett pillantást küldtem legjobb barátom felé, majd elkezdtem énekelni.

"Some days it's hard to see
If I was a fool, or you a thief
Made it through the maze to hard my one in the million
And now you're just a page torn from the story I'm building

And all I gave you is gone
Tumbled like it was stone
Thought we built a dynasty that heaven couldn't shake
Thought we built a dynasty like nothing ever made
Thought we built a dynasty forever couldn't break up

The scar I can't reverse
When the more it heals the worse it hurts
Gave you every piece of me, no wonder it's missing
Don't kniw how to be chose to someone so distant

And all I gave is gone
Tumbled like it was stone
Thought we built a dynasty that haven couldn't shake
Thought we built a dynasty like nothing ever made
Thought we bulit a dynasty forever couldn't break up