2U (Jungkook fanfiction) BEFEJEZETT

Epilógus

Öt hónap nem igazán kevés idő. Nem is véletlen, hogy rengeteg mesélni valója akad az embernek. Na de kezdjük a legelején. Két nappal a verseny lejárta után érdekes híreket kaptunk. Míg a mi kis Chiunk ösztöndíjjal kiutazhatott Amerikába komolyzenét és éneklést tanulni, addig Chanyeolt felvették az SM Entertainmenthez gyakornoknak.
Akkor térjünk is a lényegre. Kezdjük mondjuk Jinnel. A Bangtan Hyungja mindent megtesz azért, hogy a lehető legjobbat nyújthassa a nála fiatalabbaknak és a rajongóiknak, az ARMY-knak. Bizony. Azóta a mi kis iskolai bandácskánknak már rajongótábora is lett és kiadták az első stúdiólemezüket, a Love Yourself: Tear-t, a Love Yourself: Her folytatásaként. Azt kell mondanom, hogy a bátyám igazán kitett magáért. Mindamellett, hogy sikeresen leérettségizett és megbírkózott a cégnél való debütálással járó nehézségekkel és feladatokkal, segítette a szüleinket is, akiknek a közös munka segítségével minden tartozásuk törlődött.
Itt van persze a mindig morcos Yoongi. Amióta összeköltözött a hét hülyegyerek, azóta folyamatosan az ő zsörtölődését és hisztijeit hallgattom, hogy mennyire zajosak és irritálóak a többiek. De hogy ne csak rosszat mondjak a tatáról, a kemény munkája kifizetődött és már már világhírű előadóvá és dalszövegíróvá vált.
Térjünk is rá az én örökmozgó és optimista legjobb barátomra, Hoseokra. A csupaszív Paci lett nevéhez híven a banda és a rangongók reménye. Minden egyes alkalommal elképedek a tánctudása és a rap képességei láttán, amik minden egyes nappal egyre csak fejlődnek. Mindemellett pedig végre egymásra találtak Chiuval. Egyikük sem viseli túl jól a távkapcsolat nehézségeit, de közös megegyezés alapján döntöttek úgy, hogy ők ezt szeretnék.
Beszélgessünk egy picit a leaderről, Namjoonról. Senki nem mondta, hogy egyszerű lesz a hat fiú vezetőjének lenni. Sőt. Tudta, hogy nehéz, embertpróbáló és fárasztó lesz, mégis soha nem hallottam egyszer sem panaszkodni, vagy szitkozódni, akkor sem, ha éppen összeesett a kimerültség miatt. Tiszteletre méltó a kitartása és az alázatossága, amivel barátai, főnöke és munkatársai fele fordul.
Jimin. Egy elég nehéz időszakon van túl Mochi. A debütálásuk óta elég sok kritika érte a kinézete és a testsúlya miatt, és szegénykém egyre mélyebbre süllyedt a magány és az önbizalomhiány vermébe. Folyton túlhajszolta magát a táncba, az éneklésbe és az edzésbe menekülve sötét érzelmei elől. Hosszú időbe telt, amíg végre eljutott a tudatáig, hogy ő úgy tökéletes ahogy van. De megérte a rengeteg szenvedés, mert egy teljesen új, erős és magabiztos Jimin született.
Itt van persze Taehyung is. Ha ez lehetséges, a srác csak még hülyébb lett a hónapok alatt. Ma Rinhoz egyre szorosabb kapcsolat fűzi, és már rengeteg helyre elmentek együtt a szüleik támogatásával. Baráti kötelezettségei mellett viszont mindig előtérbe helyezi a banda érdekeit és minden tőle telhetőt megtesz legjobb barátai segítségére.
Nos, Jungkook. Róla inkább nem mondanék semmit. A verseny végével együtt a mi kapcsolatunkat is mintha elvágták volna. Nem keresett és ha találkoztunk sem beszélt velem. A koncertpróbák alatt csak bámult rám, mintha egy számára elérhetetlen lélek lennék. A csapat legfiatalabb tagja lett hivatalosan is a Golden Maknae, ugyanis nincs olyan, amihez ne értene. A hangja hibátlan, a tánctudására sem lehet panasz, tehetséges rajzos és nagyszerű a sportokban.
Rólam elég annyit tudni, hogy mind az életem, mind a karrierem felfele ível a Big Hit Entertainment miatt. Nem kellett iskolát váltanom, és a kollégiumban is maradhattam. Az egyedüli ami változott az az, hogy délutánonként plusz ének-, tánc- és nyelvórákra járok a debütálásomra készülve. Bizony. Debütálás. Én leszek a kiadó egyik új attrakciója mint szólóénekes.
Szerintem ennyit elég is tudni rólunk. Az elmúlt napok eseményei annál érdekesebbek.
-Jungkook! - toporzékoltam idegesen, amikor már másfél órája vártunk rá - Két napunk van a kibaszott koncertig és még sehol sincs.
-Ne idegeskedj már ennyit! Árt a szépségednek. Biztos mindjárt érkezik - simogatta meg Hoseok a hátam, ahogy újra beleültem az ölébe, megpróbálva megfogadni tanácsát.
-Remélem, hogy igazad van - sóhajtottam fel hangosan.
Néhány percig csendben beszélgettünk az énekterem padlóján üldögélve, amikor kivágódott az ajtó és a kissé csapzott, fekete hajú Jungkook robogott be rajta. Teljesen le volt izzadva és úgy kapkodta a levegőt, mintha egy maratont futott volna le.
-Hol voltál Kook? - vonta fel Hobi érdeklődve a fél szemöldökét és közben éreztem, hogy ölelése erősödik.
-Eltévedtem az élet útján. Azért késtem - tüdejéből ekkor engedett ki egy nagyobb adag levegőt.
-És ezt most higyjük is el? - röhögött fel jóízűen legjobb barátom.
-Idegesítő vagy - forgatta meg szemeit mosolyogva a fiatalabb - Gyakoroljunk!
A koncerten nekünk csak egy dalt kell előadnunk, amit közösen írtunk és komponáltunk meg Namjoonnal. A címe Euphoria, és szerintem pontosan illik egy ilyen kaliberű rendezvényhez. Jungkook talán valami olyasmit emlegetett, hogy egy lánynak szeretne üzenni vele, de azt nem mondta el, hogy kinek.
És újra megtörtént ugyanaz, mint ami az elmúlt időszakban már oly' sokszor.  Jungkook csakúgy átnézett rajtam, mintha ott sem lettem volna. Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem zavart, és ezt Hoseok is észrevette. Apró, szeretetteljes érintésekkel próbálta velem elfeledtetni kirobbanni készülő indulataimat, hogy a próbára tudjak koncentrálni. Ha ő azt tudná, hogy hányszor akartam indulataimat szabadjára engedve kérdőre vonni az egyik legjobb barátját viselkedésének okáért kutatva.
Az izgatottság mindvégig ott lappangott testemben és lelkemben, hiszen még a nagy művészek közül is csak kevésnek jut az a megtiszteltetés, hogy a Gocheok Sky Domeban felléphessen. Ám ez a kissé kellemetlen bizsergés szombatra, a koncert napjára teljesen átváltozott valami mássá.
Minden egyes tagom remegett, ahogy az öltözőben fel-alá járkálva gyakoroltam a Euphoria szövegét. Egyetlen egyszer voltam hajlandó megnézni a nézőteret, de amint ez megtörtént a szívem szinte azonnal a torkomba is ugrott és a légszomjam vészesen erősödött. Alig sikerült visszabotorkálnom a nekem berendezett öltözőbe, ahol most vagyok. Gyenge kezeimmel beletúrtam immáron vállamig érő, göndör, vörös tincseimbe és mély lélegzetvételek közepedte próbáltam nyugalmat erőltetni magamra. Szemeimet könnyek kezdték mardosni, amint realizálódott bennem, hogy minden kemény munkánk hasztalannak bizonyult, ugyanis nem tudom felidézni a rám bízott dalszövegrészleteket.
-Bejutottunk Vöri! - rontott be Hobi az ajtón nyomában Jinnel.
Láttam, ahogy majd kicsattannak a boldogságtól. Jin vette észre először keserű ábrázatomat és megállíthatatlanul remegő testemet. Nagy lépteivel átszelte a köztünk lévő távolságot és két keze közé fogta arcomat.
-Mi a baj? Valaki bántott? - kezdett aggodalmaskodni, én viszont megráztam a fejem - Akkor?
-Lisa, muszáj beszélned! Hogy tudnánk segíteni, ha nem mondasz semmit? - termett Hoseok is mellettem.
Kétségbeesetten keresgéltem egy használható indok után, majd kimondtam a legelső dolgot, ami eszembe jutott.
-Szükségem van... - sóhajtottam gondterhelten - Jungkookra.
-Idehívom - rohant ki kézségesen legjobb barátom.
-Ülj le! - húzott magával bátyám az egyik fekete bőrfotel fele, majd lenyomott rá és elém guggolt.
Hosszasan nézett bele szemeimbe, de nem szólt többet. Nem volt szükség szavakra ahhoz, hogy érezzem törődését és jelenlétét. Óvatosan simogatta ruhám miatt fedetlen térdemet, amíg várakoztunk. Néhány perc elteltével újra nyílt az ajtó, és ezúttal mind a két várt személy megjelent. Úgy méregetett Jungkook, mintha a világ legjelentéktelenebb patkányára kellene vetnie néhány lenéző pillantást. Jeges tekintete ellenére is azt kell modanom, hogy pofátlanul helyes volt.