Azt hinnéd, hogy egy iskolai tehetségkutató jó buli. Hát számomra nem az. Hiába jár együtt a győzelemmel a hírnév és a pénz, ha egy olyan ember lesz a duettpartnered, akit tiszta szívedből gyűlölsz. Igen. Ez ő. Jeon Jungkook. Ő az, aki megkeseríti k...
A szívem a torkomban dobogott, ahogy figyeltem az asztalnál ülő tanárokat. Ott ült az igazgató, az énektanár, a tánctanár, a matektanárnő, az angol tanárnő és a történelem tanárnő. Eleinte úgy volt meghirdetve, hogy az egész iskola előtt kell előadni a dalunkat, ám most enyhítettek ezen, így csak hat tanár, az osztály és néhány érdeklődő szellemű diák volt a zeneteremben. -Áh... Lisa. Kíváncsi vagyok, hogy mivel készültél. Mi volt a témád? - nézett mélysn szemeimbe a huszas évei végén járó énektanár. -A pillangó. A témához híven a dal címe Butterfly - mosolyodtam el halványan. -Érdekesen hangzik - vigyorodott el az igazgató, és én ezt egyfajta végszóként értelmeztem. Lassan lépkedtem a fenséges és tekintélyt parancsoló hangszerhez. Leültem elé és finoman végighúztam ujjaimat a billentyűkön. Ahogy elkezdtem játszani úgy éreztem, hogy hirtelen egy teljesen más helyre kerültem. Többé már nem volt más rajtam és a zongorán kívül. Nem volt barátom, nem volt bátyám, nem volt legjobb barátom, sem családom. Csak én és a hangszerem. Ahogy néztem a billentyűkön táncoló ujjaimat, szabadjára engedtem hangomat. Hagytam, hogy az érzéseim és a gondolataim eljussanak az emberekhez.A szüleim soha nem értették, hogy miért érek minden egyes hangszerhez olyan finoman, mintha azok bármelyik pillanatban elporladhatnának. Azt mondták, hogy úgy játszok a zongorán, mintha félnék tőle. És hogy mit mondott erre az akkor tíz éves énem? Úgy emlékszem rá, mintha tegnap lett volna. "Mami! Te is vigyázol azokra, akiket szeretsz, úgyhogy én vigyázok a zenére". Elmosolyodtam a számomra felbecsülhetetlen értékű emlékek hatására. Mire feleszméltem, addigra már eljátszottam a dalt, ám még néhány pillanatig nem álltam fel, hanem csak néztem a még mindig a billentyűkön pihenő ujjaimat. Szinte lassított felvételként érzékeltem, ahogy elkezdtem távolodni. Vártam valamiféle reakcióra a teremben ülőktől, ám az nem jött. Vajon ennyire szörnyű voltam? Kissé szégyellősen lehajtottam a fejem. Aztán olyan dolog történt, ami miatt könnyek kezdtek gyűlni a a szemeimbe. Egy taps. Majd mégegy. Ez a néhány elhaló kis taps pár pillanat múlva olyan hangos tapsviharrá változott, hogy azt hittem ott fogok megsüketülni. Könnyfátyolos szemeim mögül néztem az állva tapsoló tanárokat, az egytől egyig hangosan füttyögő és kiabálód diáktársaimat. -Nos, Elisabeth - kezdett bele az értékelésbe a tánctanár - Az az igazság, hogy én kissé féltem ettől a produkciótól, mivel ez volt az egyik legnehezebb téma. De mostmár be kell látnom, hogy fölösleges volt miattad aggódnom. Felülmúltad az elvárásainkat. -Teljes mértékben egyet értek. Szinte láttam magam előtt, ahogy repkedtek körülötted a pillangók - mosolygott rám az angol tanárnő. -A hangodra pedig egyszerűen szavak nincsenek. Te vagy az egyik legfejlődőképesebb diákom, ráadásul gyönyörűen zenélsz is - vette át a szót az énektanár. -Azt hiszem, hogy akkor helyet is foglalhatsz, hogy végighallgasd a többieket - mutatott egy üres székre az igazgató. Megigazítottam a szoknyámat és elfoglaltam a felajánlott helyet. Kissé zavart a vizsga előtti Hoseoktól kapott üzenet, amiben azt írta, hogy nagyon fontos dolga akadt a Bangtan tagokkal, de mindannyian szurkolnak nekem. Az idegességem valamelyest alábbhagyott, hiszen a nehezén már túl voltam. Már nagyjából a hatodik dalt hallgattam végig, amikor elkezdtem unatkozni, így a telefonomat elővéve néztem végig a közösségi oldalaimat. Valahogy biztos voltam benne, hogy semmi érdekeset nem fogok látni. Hát nem tévedtem már megint? A legelső ami szembetűnt az az volt, hogy négy képen jelöltek meg Instagramon. Mi a franc?
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
