Ugyanis valami megfogott a pulcsim nyakánál, és hátrarángatott.
Próbáltam kiszabadítani magam valahogy, de nem ment. Már épp felkészültem arra, hogy itt fogok meghalni, amikor arcon csapott a hátrarángatóm.
-Megis mi a francot csinálsz te itt???-suttogta rejtélyes támadom, aki valójában a legjobb barátom, és egyben az egyetlen velem egykorú árnyvadász a környéken.
-Mi a..? Nem lehetett volna ezt úgy megkérdezned, hogy nem hozod rám a szívbajt?
-Jaj, csak nem megijesztettelek?
-Maximum a bolyhos nyuszipapucsod ijedt meg....
Ekkor a pálya felé fordult. Meglátta Göndörkét (aki ebből nem vett észre semmit), és diadalmas mosoly terült szét a képén, amit legszívesebben rögtön letöröltem volna onnan.
-Méghogy töritanár mi? Még hogy nem tetszik?
Na most vágd ki magad!
-Csak gyakoroltam, amikor jött, és nem volt hova elmennem...
-Aha, ezért maradtál itt, és bámultál rá úgy, mintha magát egy földre szállt angyalt látnál?
Rá se néztem, csak dühösen elfordultan tőle, és elcsörtettem.
-Ne vágd már be a durcit! Már heccelődni se lehet?
Nem, velem és az érzéseimmel köszöntem, de ne heccelődjön senki se. Hazamentem. Otthon a szüleim kérdezgették, hogy mi történt, miért vagyok ilyen, de én csak szó nélkül bevonultam a szobámba.
Ilyen esetekben a szüleim nem kérdezősködtek. És én nagyon hálás voltam nekik.
Leültem az ágyam szélére, fejemet a kezembe támasztottam. Tényleg úgy néztem Göndörkére? Valóban?.... Én...
Ekkor bekopogtattak az ajtón:
-Szabad?
-Nem-mormogtam.
Erre persze benyitott a drága jó barom barátom.
Dühösen felnéztem:
-Mégis mi nem érthető abban, hogy nem?
Védekezően felemelte a kezét:
-Hey, mate(jegyzet: nem Máté, hanem mate angol szó), nyugi. Bocs, hogy szekáltalak na. De mostanában furcsa vagy. Rohadt furcsa.
-Igen, tetszik Göndörke, és akkor?-kaptam fel a vizet.-Igen, követem a pályára, na és aztán?
Igen, soha nem találkozhatunk, akkor mi van? Tettem hozzá magamban.
-Semmi haver, de ezt máshogy is lehet intézni.
Lehajtottam a fejem. Igaza van. Ezt így semmiképp se folytathatom tovább.
-Jó igazad van.
-Na végre. Akkor javaslom, hogy kezdj azzal, hogy bemu..
-Mostantól elfelejtem. Mintha nem is létezne.
A homlokára csapott. Pedig ezzel mi a baj?
YOU ARE READING
Shadow-archers-A shadowhunter fanfiction
FantasyÉs akkor megláttam. Előttem állt teljes életnagyságban. Nem tudtam elhinni. Az a lány, akiről annyi időn át álmodoztam, akit annyiszor láttam, s aki mégsem ismert; most ott állt előttem. Nem tétováztam, ráfogtam az íjam. Ez egy árnyvadász fanfiction...
