Reméltem, hogy ez csak valami vicc.
Hogy mindjárt felkel Göndörke, lesepri az arcáról a lisztet, amitől ilyen fehér, majd rámmosolyog.
De nem így történt.
Csak feküdt ott, mozdulni se mozdult.
Én pedig csak ott álltam, teljesen lefagyva.
A másodpercek lassan teltek, mintha ólomsúlyu lett volna minden egyes lélegzetvétel.
Egy kezet éreztem a vállamon. Gilan volt az.
Reményvesztetten ránéztem, mire összeráncolta a szemöldökét, meglepődve azon, hogy milyen szomorú vagyok.
Én pedig nem értettem, miért nem érti: hisz Anna meghalt! Nem él! Hogy lehet ilyen vidám?
-Math, miért vagy elkenődve?
Felé fordultam. Egy másodpercig nem szóltam semmit, majd kirobbant belőlem:
-Komolyan, hogy ne legyek elkenődve? Anna, életem szerelme, akiről azt hittem, arról álmodoztam, hogy együtt élünk, halott! Elveszítettem, amikor még enyém se volt! Te pedig itt örülsz! Hogy lehetsz ilyen, ilyen...-hevesen gesztikuláltam, Gilan pedig csak mosolygott rajtam.
Ekkor egy hang szólalt meg a hátam mögött:
-Azért ennyire egyszerűen nem fogsz tudni elveszíteni, Matthias Starkweather!
Megfordultam.
Anna, kéréseim szerint felült, az arca már nem volt annyira sápadt, ugyanakkor sehol sem láttam lisztet. Rámmosolygott, a szeme huncutul csillogott.
Többet nem mondhatott, ugyanis odamentem hozzá, leültem mellé a kanapéra, egy mozdulattal az ölembe kaptam, és megcsókoltam.
Miután elengedtem, és mind a ketten levegőhöz jutottunk, kérdőn Gilanhoz fordultam, aki még mindig ott állt.
-Mégis mire volt jó, hogy idehívtál, azon kívül, hogy összetörted minden vágyamat 5 percre?
Erre csak röhögött.
-Csak annyit akartam, hogy itt legyél, amikor felébred. Kimerült, és mondtam neki, hogy pihenjen.
Végül is, logikus volt a magyarázata.
-És miért nem szóltál?
-Rémlik, amikor rám zúdítottad az érzelmeidet, és meg se tudtam szólalni?
Upszi. Erről megfeledkeztem.
Gilan nem várt választ, elég volt neki a hallgatásom.
Viszont Göndörkém nagyon is várta.
-Azt én is hallottam, arra keltem fel.....
Miket is zúdítottál Gilanra?
Csak néztem rá kikerekedett szemekkel, amolyan vajon mennyit hallhattál módon. Amit mondtam, azt úgy is gondoltam, úgyhogy megismételtem:
-Azt mondtam-hajoltam közelebb hozzá-Hogy te vagy életem szerelme, és hogy arról álmodozok, hogy veled fogom leélni az életem, és nem akarlak elveszíteni.
A szemeibe néztem. Enyhe gyomorgörcs kapott el. Féltem a válaszától.
De szerencsémre mosolyra húzódott a szája.
-Nos, Ármyvadász, mivel én is hasonlóan érzek irántad, ezért úgy döntöttem, hogy nem halok meg.
Felnevettem, majd szorosan magamhoz öleltem.
De maradt egy kérdésem:
-Örülök, hogy ezt tisztáztuk, de lenne egy kérdésem:
Mihez kezdünk?
YOU ARE READING
Shadow-archers-A shadowhunter fanfiction
FantasyÉs akkor megláttam. Előttem állt teljes életnagyságban. Nem tudtam elhinni. Az a lány, akiről annyi időn át álmodoztam, akit annyiszor láttam, s aki mégsem ismert; most ott állt előttem. Nem tétováztam, ráfogtam az íjam. Ez egy árnyvadász fanfiction...
