A haverom rámnézett.
-Nem, nem és nem! Dehogy fogod elfelejteni! Láttam hogy néztél rá.
Ingattam a fejem. Ez sehogyse jó. Egy nap el kell hagynom ezt a falut, és az Intézetbe kell menjek, hogy megkaphassam a Jeleimet, és elkezdhessem az Árnyvadász életemet. Ebbe pedig nem szeretném belerángatni Göndörkét. Bármennyire is mély érzések fűznek hozzá, nem tehetem.
-Nem számít, hogy én hogy néztem rá. Ő nem néz rám sehogy, így fölösleges az egész. Csak a saját érzelmeimmel játszok.
Elfordultam. Nem bírtam a legjobb barátom szemébe hazudni. Képtelen voltam rá.
-Haver, figy, én megértelek és tiszteletben tartom a döntésed.
-Kösz.
Azta, milyen rendes! Hát jóhogy értsen meg, mégis a parabatai-om lesz!
-Hmm... Holnap nincs suli, nem igaz?
-Igen, holnap tényleg szombat lesz.
-Itt maradhatok? Nincs kedved gamelni egyet?
Azt a délután mindenféle játékok játszásával töltöttük. Igazán kikapcsoló és felszabadító egy délután volt ez.
Talán ez volt az utolsó ilyen pillanat, mikor minden nyugodt volt.
Késő este abbahagytuk a gépezést, a haverom hazament, én pedig egyedül maradtam a gondolataimmal.
Van még év végéig 9 hónap, abból van 4 hét szünet, így összesen csak 8 hónap, amíg ki kell bírnom Göndörke napi látványát. Nem is olyan nehéz!
Áh, minek is hazudok, ez borzasztó nehéz lesz! Hogy fogom kibírni? Bele fogok roppani, az biztos... De ki kell bírnom. Muszáj lesz. Utána ballagás, én pedig nem gimibe megyek, hanem az Intézetbe. Onnan meg sima ügy. Nem fogom többé látni, el is fogom felejteni, és soha többé nem fog fájni a hiánya.
Ezekkel a gondolatokkal aludtam el.
YOU ARE READING
Shadow-archers-A shadowhunter fanfiction
FantasyÉs akkor megláttam. Előttem állt teljes életnagyságban. Nem tudtam elhinni. Az a lány, akiről annyi időn át álmodoztam, akit annyiszor láttam, s aki mégsem ismert; most ott állt előttem. Nem tétováztam, ráfogtam az íjam. Ez egy árnyvadász fanfiction...
